„Viszonylag” kevés világbajnok él a cívisvárosban, de Senánszky Petra, a Debreceni Búvárklub háromszoros világ- és Európa bajnok uszonyos úszója épp ebbe a szűk körbe tartozik. Pár hónapja mikrofonvégre kaptam őt a debrecenplus.hu megbízásából. Időközben azonban még annyi történt, hogy tavaly decemberben bezsebelt egy kitüntetést a Sportcsillagok Gálaestjén , januárban pedig a szülővárosa az "Év Embere" díjátadón az Év Sportolója díjjal tüntette ki.

Így egy kicsit (még mindig) aktuális ez az iromány. Ismerjetek meg egy debreceni arcot, aki élsportoló, éltanuló és mindemellett még roppant szerény és humoros is!

Minden gyerek átesik azon, hogy különböző különórákra jár, sok mindent kipróbál. Te hogyan csöppentél bele az uszonyos úszás világába és miért ragadtál meg ennél?

Ezt legjobban anyukám és apukám tudná elmondani. De a lényeg, hogy a szüleim úgy gondolták, hogy valamit mindenképpen sportolni kell gyermekkorban. Praktikusan ezt a szomszédokkal oldották meg, az ő gyerekeik akkor már jártak uszonyos úszásra - mi ekkor még nem ismertük ezt a sportágat. Elég kényelmes volt, hogy a gyerekeket hol az egyik szülő, hol a másik szülő vitte edzésre. Igazából ez a praktikus ok döntötte el, hogy merre indulunk el.:D Tehát nem mi választottunk sportágat, de én nagyon örülök neki így utólag, hogy ez így alakult.

Ha nagyon nem tetszett volna, akkor azért csak ágáltál volna ellene gondolom… Mi az, ami megfogott ebben a dologban?

Az, hogy uszonyt és más eszközöket használunk a vízben, az érdekessé és sokszínűvé teszi az edzéseinket. Nagyon sokféle variációja van a dolgoknak: úszhatunk palackkal, kisuszonnyal vagy nagyuszonnyal, snorkellel is. Ezeknek köszönhetően sokkal gyorsabbak is vagyunk a vízben.  Szerintem minden gyereknek ez tetszik meg először.

Európa- és Világbajnokságot is nyertél ebben a sportágban. Nyilván ehhez több munkát tettél bele, mint egy átlagos gyerek… A te életmódod miben más, mint egy átlagos veled egykorú fiatalé?

A nagyobb korosztály már minden reggel és minden délután jár edzésre. Ez heti 10 vízi edzést jelent, de nekünk, élversenyzőknek ez még kiegészül kondiedzésekkel, illetve hosszabb távú állóképesség építő edzésekkel, mint például spinning.

Hú, ez azért elég sok…

Igen, emellett gyakorlatilag csak az iskola fér bele az életembe. Persze megesik, hogy akad időm barátokkal is találkozni.:D Ha hétvégén nincs verseny, akkor az is szabad, illetve az őszi időszak kissé lazább. Tavasszal viszont felpörgünk, olyankor már heti 13-14 edzésünk is szokott lenni.

Sokat jársz kül- és belföldön is versenyezni. Mesélnél ezekről a tapasztalatokról?

Sajnos nem tehetjük meg anyagilag, hogy minden külföldi versenyre elmenjünk, általában a fő versenyekre koncentrálunk.  Országonként változó, hogy ki hogyan rendezi meg a versenyeket, Oroszországban például borzalmas és kevés volt a kaja, olyannyira, hogy pizzát kellett rendelnünk, hogy jóllakjunk. Viszont percre pontos volt a szervezés, szép volt az uszoda, és egy olimpiai faluhoz hasonló komplexumban voltunk elszállásolva. Mindenhol más. Vannak, olyan helyek ahol például elhúzzák az időt, és ez egy sportolónak nagyon rossz. Külön kiemelném a Világjátékokat, ami gyakorlatilag az olimpiai sportágakon kívüli sportágak legnagyobb világversenye. Ez legutóbb Kolumbiában volt. Egyébként voltunk már egyszer ott korábban, a Junior Világbajnokság kapcsán. Hatalmas élmény volt. Egy világméretű verseny, és sehol máshol nincs olyan közönség a világon, mint ott. Azok az emberek imádták, hogy ott történik valami, nagyon alázatosak voltak, és sztárnak érezhettük magunkat. Lépten-nyomon autogrammot kértek, fotózkodtak velünk. Ebből kiindulva a tavalyi Világjátékoknál már sejtettük, hogy ez egy óriási dolog lesz. A megnyitón egy zsúfolásig tömött stadionba kellett bevonulnunk, tényleg olyan volt, mint az Olimpia. Minden sportágnak, minden versenyzőnek szurkoltak. Életre szóló élmény volt! Azt elmondhatjuk, hogy a hazai versenyek általában magas színvonalon kerülnek megrendezésre, egyáltalán ezen a téren nem vagyunk ebben elmaradva más országokhoz képest.

Ha már az Olimpiánál tartunk: szerinted lesz valaha olimpiai sportág az uszonyos úszás?

Az olimpia sportágaiból inkább már elvesznek manapság. Több sportág már biztos nem kerül be az olimpiai sportágak közé. A rendező országnak mindig van egy lehetősége, hogy egy sportágat pluszba belerakjon a keretbe, de eddig még sehol nem esett a választás az uszonyos úszásra (de legyünk optimisták, egyszer hátha:D). Én annak örülnék inkább, ha a világjátékok lenne annyira ismert és nézett, mint az Olimpia.

Amikor te, Kosina Gergő (szintén a Debreceni Búvárklub világverő versenyzője) és Kókai Dávid, az edzőtök „felbukkantatok”, és elkezdtétek a világszínvonalú eredményeket hozni, akkor észrevehetően ti, és maga az uszonyos úszás is, mint sportág, elkezdett egyre többet szerepelni a médiában. Egyfajta tudatos küldetés volt ez részetekről, vagy inkább a média kapta fel a témát?

Elsősorban nem ez a legfontosabb célunk. A fő célkitűzés az, hogy minél fényesebb érmeket tudjunk elhozni a versenyekről, ahol szerepelünk, és minél több csúcsot döntsünk.  Ennek köszönhetően egy „mellékes” hozadéka lett a médianyilvánosság. Persze nagyon örülünk neki, hogy így alakult.:D Gergővel nagyon sok versenyen indultunk el és sok eredményt értünk el. Ennek köszönhetően én célul tűztem ki magamnak, hogy kicsit népszerűsítsem ezt a sportágat. Fontos, hogy minél több ember halljon róla és megismerje az uszonyos úszást. Szerintem mindenki élvezné, ha TV-ben láthatná egyszer, ahogy alulról és oldalról is veszik a kamerák az uszonyos úszókat, az nagyon látványos lenne. Remélem, egyszer eljutunk ide!:D

Reméljük így lesz, további sok sikert, köszi az interjút!

Nem szép dolog egy SPOILERREL kezdeni, de most ez van: szóval a Hős6os egyik jelenetében egy fél másodperces, cameonak nem is igazán tekinthető cameoban feltűnik Stan Lee, minden képregényfigurák atyja. (a moziban körülöttem ülő gyerekek, apukák és anyukák értetlenül álltak, amikor kissé hangosan adtam hangot meglepetésemnek).

Agyaltam, hogy oké, ez egy Walt Disney film, a Marvel Studios a Disneyvel szokott dolgozni, biztos befér egy ilyen kis jófejkedés mindenféle jogvita nélkül.

De persze csak nem hagyott nyugodni a dolog, guglira fel… és mit hozott ki?

Hogy bizony a mi kis BayMax barátunk, és a kis szuperhős csapata bizony egy ismert (?) csapat a Marvel Univerzumból.

Az megvan, hogy a Hős6os trailerében

és plakátjain az volt, hogy egy szülinapi zsúrlufira hasonlító cuki robot meg egy kócos kissrác elkezdenek világmegmenteni?

Na, akkor mutatok valamit, hogy hogy is néz ki eredetiben, kicsit vagányabban BayMax, az egészségügyi személyzetből lett szuperrobot.

Miután rögtön az elején lelőttem a legnagyobb kultúrtörténeti poént a Hős6os kapcsán, lássuk magát a filmet:

Ez a film jó, sőt nagyon jó. 10 pontból 10.

Választ ad arra, hogy miért is szeretjük- még felnőtt fejjel is- a meséket (és mindegy hogy Kukorica Jancsira vagy Peter Parkerre gondolunk, a recept mindig ugyanaz, már évszázdok óta).

Szóval adott a Hero nevű kissrác, aki ugye árva, zseni,(hiába, minden szuperhős palántának kell valami hendikep) és nem tud magával mit kezdeni.

Aztán jönnek a reménysugár, a  veszteségek,  a bosszúvágy, a titkos fegyver megtalálása és felturbózása (igen BayMax), jön a csapat összeverbuválása, majd annak a széthullása (a’la Bosszúállók) végül a nagy lelki terhek letétel, a saját magunk legyőzése, és végül az ellenség legyőzése, erkölcsi fölénnyel persze.

A Hős6os tehát egy klasszikus vonalvezetésű mese, jó sztorival, érdekes és szerethető karakterekkel, remek ízléssel váltakozó drámai, humoros, vagy éppen akciódús részekkel. Apropó humoros részek: itt olyan poénok vannak, amit az 5-95 év közöttiek egyaránt „éreznek” és ez az elem garantálja, hogy a Hős6os egy kiváló családi mozi legyen.

Ha szereted a szuperhősös mozikat, akkor neked való. Ha Marvel rajongó vagy akkor pláne… ha gyerek vagy akkor is neked való. Ha gyereked van, akkor is. Ha csak a csajodat/pasidat akarod egy könnyed kis mozis randira elvinni, akkor is tökéletes.

Röviden: mindenkinek ajánlom.

A magyar rockzenei szcénában nemrég üstökösként feltűnt Uzipov zenekar.  Tavaly ősszel harmadjára jártak Debrecenben, mikor mikrofonvégre kaptam őket.  Ráadásul jó egy éve már a debreceni ősrocker-ősdobos, a Replika, és a Necropsia ex-ütőse, Hargita Gabi (alias Gabe) nyüvi náluk a cintányérokat és a bőröket, így egy kicsit megint „hazabeszéltünk”.

-          Ti eredetileg egy side projektnek indultatok….

-          Yetterman (bass/voc) : Egyáltalán nem.

-          Grog (guitar):  Egy bulizenekarnak indultunk.

-          Y: Nem!

-          G: De! Elmentünk egy buliba, berúgtunk és megalapítottuk a zenekart.

-           A bulizenekar az az, amelyik ABBA feldolgozásokat játszik…

-          G: Jó, akkor nem bulizenekar vagyunk bár egy Dancing Queent nyomhatnánk.. A lényeg, hogy elmentünk egy buliba és megalakultunk. Szerintem ez egy elég átlagos dolog.

-          Y: Jó, de mi NAGYON berúgtunk…

-          G: Nem tudom ezt mennyire érdekes feszegetni. A lényeg hogy elkezdtünk zenélgetni és éreztük, hogy ez jó…

-          Miből éreztétek?

-          Y: Mindig is vágytunk arra a zenei tahóságra, ami az Uzipovban megvalósult. Eredetileg úgy találtuk ki a zenekart, hogy két basszusgitár és egy dob van benne. Az eredeti alapító dobos egyébként Kubányi Bálint volt, aki jelenleg a Supernemben billentyűzik. Az első próbán rájöttünk, hogy jó ez a két basszusgitár, de mindenképp hiányzik az a sújtás a zenéből, amit egy gitár ad. Így egy klasszikus trió felállás jött végül létre: dob- gitár-basszus. Feltaláltuk a rockzenekart. Gratulálok! :D

-          Van, aki szerint IQ metál az, amit játszotok..

-          Y: Ki????

-          A sógorom, de ebbe ne menjünk bele...

-          Tehát ha be akarom kategorizálni a zenét-amit nem szeretek-de most tegyük meg, akkor ti hová sorolnátok magatokat? Talán stoner?

-          Y: Sablonos zenekari duma, de mindig is fölöslegesnek éreztük a kategorizálást. Csináljuk, ami jön. A stoneres párhuzam talán onnan jöhet, hogy mi is A-ra vagyunk hangolva a béka segge alá, és ezer éves csöves erősítőkön nyomjuk. Ez megadja a jellegét rendesen a dolognak. Olyan verzió is volt már, hogy noise rock, amit csinálunk, de igazából az se. Persze muszáj bekategorizálni az embereknek a dolgot. Leginkább rocknak titulálhatjuk azt hiszem. :D

-          G: A zenénk nem igazán felel meg a jelenlegi trendeknek: nem retró, de nincs benne se elektronika se dubstep, nem vegytiszta, de nem is garázs. Szóval a lényeg, hogy nem megfelelni a trendeknek annyit jelent, hogy itt nincs csordaszellem és tömeghisztéria. Viszont aki egyszer felkapja a fejét a zenénkre, az rajta marad rendesen!

-          Kissé elvont dalszövegeiteket ki követi el?

-          Y: Én. Saját nyomoromat próbálom leírni a világnak így több-kevesebb sikerrel.

-          2014-ben megjelent az első nagylemezetek Bazaltkockák címmel. A stúdiózásnak hogy álltatok neki?

-          Y: Amikor elkezdtünk zenélgetni, szinte az első percen megszületett az első szám, ami a Mintha Zuhannál volt. Aztán szép sorban jött a többi, de elég sok idő eltelt, míg úgy döntöttünk, hogy stúdióba vonulunk. Schram Dáviddal csináltuk az eddigi hangzóanyagainkat. Tudtuk, hogy nem lesz szponzorunk, nem divat manapság olyasmibe pénzt fektetni, ami lehet, hogy csak pár év múlva térül meg. Viszont mivel mindannyian dolgozó emberek vagyunk, szépen összegyűjtöttük a pénzt, majd elköltöttük a stúdióban, ahogy azt minden rendes rokker teszi.

-          Pár napja látható a videoklipetek, amit a Fekete Neked számra készítettetek. Élmények?

-          Gabe: Ez egy csodaszép, minimalista videoklip. Gábor vágással, operatőrkötéssel foglalkozik, emiatt elég nehéz dolgunk volt. Szinte minden számunkra vagy 45 féle ötletet találtunk ki, hogy milyen lehetne. Végül azért a Fekete Neked-re esett a választás, mert ez az a dal, amit úgy gondoltuk, hogy legjobban képviseli az Uzipov koncepcióját. Tulajdonképpen ez az egyik legnagyobb sláger a lemezen. Meglehetősen vonalszerű, mind szövegében mind dallamában, bár mondjuk dallama az nincs is.:D

Y: HA idejön egy UFO és meg kell mutatni, hogy milyen az Uzipov akkor a Fekete Nekedet kell meghallgatnia. De nem kell ehhez UFOnak lenni, mert elég sok ember van a országban akihez még nem sikerült eljutnunk.

G: Igen, ez manapság a legnagyobb rákfenéje egy zenekarnak ugyebár, hogy hogyan jusson el az emberekhez, mert attól, hogy kirakjuk a netre és azt mondjuk, hogy hallgassátok, még nem sok minden történik. A Fekete Neked viszont tényleg egy olyan dal, ami jól summázza az eddigi munkásságunkat. Úgy éreztük, hogy ezen keresztül tudjuk a legtöbb embert megszólítani.

- Jó pár bulin túl vagytok már. A magyar közönség hogyan fogadta az Uzipov produkcióját?

-Y: Én mindig szkeptikus voltam ezzel a dologgal kapcsolatban. Mert magyar ember vagyok, félős, beszari és pesszimista. De mindig kellemes meglepetés ér bennünket. Először a zenésztársainknak tetszett meg a dolog, de hamar kiderült, hogy a közönség számára is könnyen befogadható, amit csinálunk. Állítólag van egy kisugárzása az Uzipovnak, ami azonnal értelmezhető.

- Kétségtelenül van benne egy ősenergia….

-Y: - Az embereknek ez tök szimpatikus. Próbálunk hitelesek, lenni, az őszinteségre törekszünk. Nem kamuzunk sem zenében, sem szövegben. Nem atomfizikusoknak tervezték a zenénket, de azért kereteken belül kell ezt tartani. A nyers erő, lényegre törő egyszerűség mindig maradjon meg, a zenében és a hangszerelésben. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

-G:  Hadd tegyek hozzá még ehhez egy gondolatot. Tuti, hogy én vagyok a legkevésbé képzett zenész a csapatban. Ez eléggé erősen rányomja a bélyegét a zenénkre. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ennyire primitív az egész. Én egészen egyszerűen ennél többet nem igazán tudok gitározni. Mondjuk nem is akarok.

- Van ennek egy bája…

-Y: - Szerintem pont ezért jó. Mostanában a divat a „15 rész egy számon belül”. És tekerés csavarás, lassítás – gyorsítás satöbbi. Ez persze tök jó, de mi a másik oldalról közelítettük meg ezt a dolgot, és Gergőnek tényleg nagy része van abban, hogy egyszerű dolgaink vannak. Olyan ez, mint mikor hitből ásol…

- Ez lehetett volna egy csodás végszó, de nem…Eztt minden zenekartól megkérdezem általában: hogyan látjátok a magyar klubszcéna helyzetét?

-G : A helyzet sehol sem túl rózsás, de egyáltalán nem éljük meg csalódásként, ha egy koncerten mondjuk, 15 ember van. Ugyanazzal az energiával nyomjuk le a műsort. Ha utána akár csak egy ember is odajön, hogy „gyerekek, ez „kurva jó volt”, akkor mi már örülünk. Ilyenből pedig szerencsére mindig akad.

- Y: Összességében azt látjuk, hogy valamilyen szinten van ránk igény és ez motivál bennünket.

- G: Szépen vesszük a lépcsőfokokat, egyesével gyűjtjük a rajongókat! Szerencsére úgy néz ki, hogy ez most tényleg beindul!

uzipov.hu

Steven Seagal a ’80-as –’90es-es évek fordulóján tűnt fel az akciófilmek világában, és sajátos stílusával (aikido) elég hamar „beverekedte” magát a legnagyobbak közé.

Bár a későbbiekben a filmes karrierje nem a legszebben alakult-gyakorlatilag a kétezres évek elejétől már csak DVD-n forgalmazandó filmeket készít-, de annak ellenére, hogy nevét sokan azonosítják a B kategóriával, és a ciki fogalmával, azért világszerte megvan az a viszonylag szűk, de biztos rajongótábora, akik kedvelik munkásságát.

Kevesen tudják azonban, hogy a kiöregedett akciósztár szerepével azonosított Steven Seagal egy igen sokoldalú figura: első filmje, a Nico 1988-ban készült, amikor a színész már közel volt a negyvenhez.

Előtte azonban sokáig Japánban élt és dolgozott, magas szinten művelte az aikidot és más harcművészeteket. Ezt olyannyira jól csinálta, hogy ő volt az első fehér ember a Felkelő Nap országában, aki edzőtermet (japánul: dojo) nyithatott- ez pedig nagy elismerésnek számít arrafelé…

E mellett emberünk lelkes környezetvédő és Richard Gere mellett a Free Tibet mozgalom legaktívabb hollywoodi szószólója is.

Ja, és azt se felejtsük el, hogy harci tudását nem csak a filmekben, hanem a mindennapi életben is kamatoztatja: több mint húsz éve tartalékos rendőrtisztként igazi kommandósokat képez lőfegyverek használatára és közelharcra.

De hogy jön ide a zene és kultúra? A fent említettek mellett még gitározik, énekel, időnként lemezeket jelentet meg és rendszeresen koncertezik is.(tavaly például hazánkban is adott egy igen jó hangulatú koncertet).

Az általa írt dalokat hallgatva pedig értelmet nyer az örökbecsű mondás: a zord külső érző szívet takar.

Seagal-  bár ír, mongol és orosz vér egyaránt csörgedezik ereiben, és életére nagy hatással volt a Távol-Keleti kultúra- mégiscsak egy ízig-vérig amerikai „srác” és mint ilyen, az ottani „népzenének” tekinthető blues műfajra tette a voksát, annak is a melankolikusabb irányvonalát részesíti előnyben.

Steven Seagal az 1996-os Tisztítótűz (The Glimmer Man) című filmben elhangzó "Snake" és "Bulletproof" című dalok szerzője és előadója, ekkor mutatkozott be először dalszerzői és előadói minőségében a nagyközönségnek.

Az egy évvel későbbi, 1997-ben mozikba kerülő Tűz a mélyben (Fire Down Below) című mozit-betétdalait hallgatva a blues, country és southern stílusok kedvelői meglepődhetnek, hogy mennyire erős a soundtrack. Az pedig még meglepőbb, hogy Steven Seagal az ott szereplő dalok nagy részének szerzője, producere és előadója is- zenésztársai pedig Richie Sambora a Bon Joviból, Taj Mahal vagy épp Peggy Lynn (híres country zenész, ő írta például a Walker, a texasi kopó című film főcímdalát is).

Bár a színész ilyen irányú tehetségét sokáig titkolta a nagyközönség elől, meg kell jegyeznünk, hogy a színész gitárral való megismerkedése jóval korábbra tehető: már kisiskolás korában, a harcművészetekkel egy időben elkezdett ismerkedni a muzsika világával.

Miután a saját filmjeihez írt dalok kedvező fogadtatásra találtak, mégsem elégedett meg ennyivel, egyre többször lehetett látni az öregedő „szamurájt” koncerttermekben, gitárral a nyakában és 2005-ben pedig kiadta első szólólemezét a Songs for Crystal Cave címmel. A korongon szereplő dalok mindegyikének Seagal a szerzője vagy társszerzője, és ő énekel, és gitározik a felvételek jelentős részén. Aki veszi a fáradságot és meghallgatja ezt  az anyagot, az egy gazdagon hangszerelt blues-funky lemezélménnyel lesz gazdagabb, ahol a vidám és a lírai dalok váltogatják egymást. A már említett sokszínű hangszerelés elérése érdekében a főhős mellett pedig közel húsz zenész működött közre. Például Stevie Wonder is, hogy csak a legnagyobb nevet említsük…

A második-napjainkig utolsó-lemeze, a Mojo Priest 2006-ban jelent meg. Ez első anyaghoz képest ez egy kis változást hozott: kevesebb vendégzenész, letisztultabb, karcosabb , vagy ha úgy tetszik „misssissipisebb” blues hangzás, amolyan igazi vissza a gyökerekhez stílusban fogantak a dalok, de persze a líraibb darabok is szép számmal sorakoznak…

Aki kedveli Seagalt annak azért, aki kedveli, a bluest annak azért ajánlom ezt a lemezt, de ha valaki egyik csoportba sem sorolja magát, viszont van benne nyitottság és szeret kellemesen meglepődni, az is nyugodtan belehallgathat a zenélő szamuráj életművébe….

Egyfajta utóiratként pedig egy érdekes információ, amit elvakult rajongók vélnek tudni: Seagal nem csak a bluesnak, hanem a reggie zenének is nagy rajongója, olyannyira, hogy vásárolt is egy villát Jamaicán, és sok időt tölt azzal, hogy ottani zenészektől tanulja a stílus alapjait-így mindben bizonnyal lesz még folytatás, de hogy mikor és milyen, azt nem tudhatjuk…

Eredetileg a cikk itt jelent meg. 

Swarchi és a TOP 5 rock betétdal

Egy hosszas cikket szerettem volna írni arról, hogy melyek a világ legrockosabb főcímzenéi. Anyaggyűjtés közben ért a felismerés, hogy ezeknek a daloknak a nagy része mind az osztrák testépítőből lett akciósztár, Arnold Schwarzenegger filmjeihez fűződnek.

Úgyhogy hosszas film-és zeneesztétika helyett inkább itt egy rövid poszt, és szóljon inkább a ROCK, Terminátor módra.

5. Az 1999-ben bemutatott End of Day –a magyar címe Ítéletnap-nem tartozik az izomkolosszus színész legismertebb alkotásai közé. A rockzene rajongók közt azért volt jelentősége az End Of Day OST-nek, mert a főcímdalt az akkor már évek óta új lemezt ígérgető Axl Rose és barátai-vagy bérelt session zenészei- szállították, Guns 'N Roses név alatt.  A tétel az Oh My God címet viseli, és a nagy várakozásoknak nem igazán tudott megfelelni (mint ahogyan a jóval később megjelent Chinese Demokracy című album sem) Azért bulvárhúzásnak nem volt rossz….

4. Az 1999-es Batman és Robin sem tartozik a filmtörténelem nagy klasszikusai közé, magától a mozitól és a Swarchenegger által alakított gonosztól, Mr. Jégcsaptól is kirázta a hideg az összes valamirevaló filmkritikust és mozilátogatót. A sikertelenséget az egyébként jól összeválogatott filmzenealbum sem úszta meg, pedig olyan előadók szerepeltek rajta, mint az R.E.M. , Jewel, vagy épp R. Kelly. Nem is beszélve a The Smashing Pumpkinsról és az általuk prezentált The End is the Beginning is the End-ről, amely olyan jól sikerült, hogy pár évvel később egy másik képregény adaptáció, a Watchman –vagyis az Őrzők- soundtrackjére is felkerült.

3. A Terminátor sorozat és Arnie neve összeforrtak, és bár a 2009-ban bemutatott sorozat darabban –Salvation-már csak mellékszereplőként tűnt fel az idősödő mozilegenda, azért a szerepe releváns volt. Az apokaliptikus akció mozi hangulatához pedig kiválóan illeszkedett a főcímdal, amely a  seattle-i mocsokból kiemelkedett Alice In Chains nagy klasszikusa, a Rooster.

2. A világ egyik legnagyobb rockbandája kétségtelenül az ausztrál AC/DC, az egyik legnagyobb akciósztárja pedig  Arnold Schwarzenegger, és ez már 1993-ban is így volt. Ennek a két névnek az egyesítése szinte tuti biztos recept a sikerhez vezető úton. Az utolsó akcióhős készítői legalábbis biztos ezt gondolták, és mára azt is tudjuk, hogy a filmtörténelem őket igazolta. A családbarát akcióvígjátékban Swarchenegger cabrióban ülve, wesko csizmában, szivarral a szájában üldözi a rosszfiúkat, és közben üvölt a Big Gun. Ez a combo még azoknál is üt akik amúgy a francia művészfilmekre esküsznek…

1.Bár volt már szó Terminátor filmekről és Guns 'N  Rosesról, azt már minden bizonnyal mindenki kitalálta, hogy mi lesz ennek a listának a végén. Az 1991-es év ugyanis a kultikus sci-fi második részéről és az épp második, Use Your Illusion című dupla albumát piacra dobó hoolywoody rock csapatról szólt. A Terminátor 2-Az Ítélet napja című mozi, és a GNR You could be mine-ja szépen egyengették egymás útját a siker felé, hogy finoman fogalmazzak…

I ll be back…

Ez a cikk a generációm egyik kultikus, mégis méltatlanul elfeledett zenekaráról szól, amire egy Debrecen kulturális életében meghatározó szerepet játszó ember (a.k.a. Süli András), azt mondta, hogy egy bizonyos szórakozóhelyen naponta többször a Who’s The King című tétel ment le ’95 környékén…. és ez valóban így volt, de biztos, hogy nem csak nálunk, hanem abban az időszakban máshol, máskor is hasonlóképpen történhetett.

Nekem például az első emlékem a zenekarról, hogy első, ugrálásra késztető rap-rock slágerükkel, az ISMS-el- ennek a címét, bevallom, a mai napig nem tudom, hogy kell kiejteni- egyszer csak megjelentek a Music Television képernyőjén, és én suli előtt és után csak azért nyomtam be a  TV-t, hogy láthassam őket. A HC-s keménység már már popos lazasággal társult, a zenekar tagjainak hajviselete pedig rosszul fésült Nick Carter-re emlékeztetett. Ebben a leghülyébb gombafrizurát viselő énekes, John Connor (nem összetévesztendő a Terminátor célpontját jelentő fiktív személlyel) járt az élen….

Persze ha már Dog Eat Dog, ne felejtsük el megemlíteni ebből az olyan gigaslágereket sem No Fronts,  a Rocky, vagy az If These Are Good Timest, amelyek a részegen őrjöngéstől a gördeszkázáson át a csajozásig univerzálisan zenei aláfestést jelentettek.

Miután pedig könnyes szemmel felelevenítettük ifjúkorunk „kutyaevős” emlékeit, vegyük egy kicsit „szakírósabbra” a figurát, és fussunk át a száraz tényeken: a ’90es évek eleje-közepe egyesek szerint a rock utolsó aranykora, mások szerint pedig egy zsákutcába jutott, megújulásra képtelen, vákuumba került valami lett. Ez utóbbival én személy szerint hosszasan vitatkoznék, de ezt most hagyjuk inkább: maradjunk annyiban, hogy a ’90es évek elején már kezdtek felbukkanni az undergroundban azok a bandák és irányvonalak, amelyek a rockot a hip-hoppal keverő stílust művelték, és pár évvel később be is ért ez a gyümölcs. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor azt mondom, hogy ebből lett a nu-metal, és így kis túlzással a DED a mai napig meghatározza a rockzene egészét.

Ebben a miliőben született meg 1990- ben a Dog Eat Dog is a New Jersey- ben élő basszer, Dave Neabor vezetésével. A korai időszakban a hardcore-t keverték a rappel, de a zenéjük már az első körben kilógott a sorból, hiszen ezekben a stílusokban nem a legjellemzőbb hangszer a szaxofon.

Ennek köszönhetően viszont érdekes-egyedi hangzást, és némi funky-ska ízt csempésztek a muzsikájukba.

Lokális szinten szép sikereket könyvelhettek el, de az első komolyabb lemezszerződésre és turnéra 1993-ig vártak. Itt viszont már nagyon felpörögtek az események, hiszen nem sokkal a debütálás után, 1994-ben megérkezett az All Boro Kings, rajta a már fent említett slágerek nagy részével.

Na, ekkor robbant a bomba…

A folyamatosan világkörüli turnén lévő Dog Eat Dog   1996-ban megjelenteti a legmainstreamebb anyagát, a Play Games- et, letud még egy, két sikeres évet, majd csodálkozva veszi észre, hogy a körülötte lévő felhajtás kezd alábbhagyni.

Bár magamat (is) óriási rajongónak tartom, bevallom őszintén, hogy az 1999-es Amped albumról egyetlen tételt sem tudok felidézni, és a jóval később, 2006-ban megjelent-ami a napjainkig megjelent utolsó sorlemez-is csak véletlenül és szőrmentén került a látóterembe. Ezt követően egyébként fel is oszlott a csapat, de aztán 2010-ben jött a reunion, és azóta is aktívak-ami pedig a legérdekesebb ebben, hogy székhelyüket átették az öreg kontinensre.

Szóval aki régen vagy most kedvelte a HC-s ugrálós rappelős muzsikát, az tutira nem fog csalódni a régi-új kedvencben, a Dog Eat Dog-ban.

Ha valaki kíváncsi arra, hogy napjainkban mi a pálya velük, akkor check this:

http://www.dogeatdog.nl/home/

Rise Above!

A derékproblémák, a hátfájás mostanra generációkon átívelő probléma lett. A StrongFirst Debrecenben tevékenykedő senior kettlebell instruktora, Katschthaler Gabi felismerte a problémát, erről mesélt nekünk, és még megoldási javaslata is van:

-          Kijelenthetjük, hogy a mozgásszegény életmódból eredő derék-és hátfájdalom mostanra népbetegség lett?

-          Tulajdonképpen igen. Sőt, ennél tovább is mehetünk. Kedves barátnőm, kolleganőm és együttműködő partnerem, Balázsik Anikó, a Kettlebell Spine program motorja nem egyszer adott hangot abbéli meggyőződésének, hogy a gerincbetegségek akár a lakosság 80-90%-át érinthetik, csak sokan nem tudnak (még) arról, hogy van nekik ilyen bajuk, mert vagy nem okoz, pillanatnyilag panaszt vagy nem vesznek tudomást róla.

-          Mi a kiváltó oka annak, hogy ez ilyen tömegesen megjelent?

-          Nyilván ennek nagyon sokrétű okai vannak, de elsődlegesen azt emelném ki, hogy egyre kevesebbet mozgunk, egyre többet ülünk, gyakorlatilag a munkahelyek nagy része irodában vagy autóban üléssel jár. Ez már gyerekkorban megkezdődik: a kötelező iskolapadban ülésen túlmenően egyre többet néznek a gyerekek TV-t vagy játszanak videojátékokat. Már ők sem olyanok, mint régen: D

-          Ennek az ülő életmódnak, vagy ha úgy tetszik, tunyaságnak tőlünk nyugatabbra már külön tudományága van…

-          Rengeteg tanulmány született már ebben a témában, egynémely szinte hihetetlen vagy annak tűnő eredményt is leközöltek. Például: azt sokan tudják, hogy ha nem mozognak eleget, akkor beszűkül az ízületi tartomány, esetleg rossz lesz a tartásuk, de úgy vélik, hogy ez esztétikailag ugyan esetleg nem szép, de némi hátfájástól eltekintve különösebb negatív hatása nincs. Pedig van! Magának az ülésnek, a mozgásszegény életmódnak meglepően sok fiziológiai-élettani hatása van még. A Mayo Clinic egyik endokrinológusa, Dr. James Levine szerint a kutatások eddig 34 krónikus betegséggel találtak összefüggéseket, például különböző szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, koleszterin-problémákkal, magas vérnyomással, szívrohammal, de még rákos megbetegedésekkel és mentális-pszichés zavarokkal is. De nézzünk pár konkrét példát is. A farizmok és hasizmok tónusvesztése a törzs stabilitását veszélyezteti, ezzel utat enged a gerinc túlterheléséhez és a legkülönfélébb gerincproblémák kialakulásához. A görbe hát és a felszegett fej az általános keringésromláson túl még pluszban az agy vérellátását is akadályozza, ami nyilván negatívan befolyásolja az agyi funkciókat. Hasonlóképp a gerincfolyadék áramlása is akadályoztatott és a gerinc porckorongjaira is túlzott terhelés hárul. Lassul az emésztés: nemcsak a belek nyomódnak mechanikusan össze, lassítva a bélmozgást, de a zsírbontó emésztőenzimek mennyisége is radikálisan lecsökken, az inzulinhatékonyság nemkülönben. Tehát pusztán csak az ülő életmód által is közelebb kerülünk a metabolikus szindrómához is, ami az elhízás egyik fő oka. A túlsúly káros hatásaiba meg most bele se menjünk, az egy külön cikk lehetne. A hasűr összepréseltsége egyébként a rekeszizom munkáját is gátolja, így a légzés is kényszerpályára kerül: ha az egész vállöv és a nyakizmok egy része arra kényszerül, hogy a kieső rekeszizom helyett beugorva napi kb. 16.000-szer lélegeztessen bennünket, akkor nem csoda, ha túlterhelődik, befeszül és fáj. Ha nincs elektromos tevékenység a láb izmaiban, akkor a keringés is romlik, a visszérprobléma csak egy ennek negatív következményei közül, ami sok mindenkit kínoz… De az izomaktivitás, a csont „ingerlése” az eredésnél és tapadásnál a kalcium beépüléséhez is szükséges, ennek hiányában fokozottan fenyeget bennünket a csontritkulás veszélye. Ezek közül nagyon sok mindent meg lehetne előzni, ha nem töltenénk olyan sok időt a mesterséges méhben. Tudom, hogy ez a kifejezés elég drasztikusan hangzik, de a modern székek, fotelek, ülések gyakorlatilag a magzati pózba kényszerítenek bennünket vissza, és minél több időt töltünk ott, annál többet veszítünk el azon képességeinkből, amelyeket az onnan való kikerülés, azaz születésünk utáni első egy-két évben mindannyian sikeresen megszereztünk. Csak szét kell nézni egy ovi udvarán – mindaz, amit ők még tudnak, mi is tudtuk valamikor...

-          Ha ennek a jelenségnek a hazai vetületét nézzük, akkor melyik az a társadalmi csoport vagy korosztály, ahol ez a legélesebben jelentkezik?

-          Szegmentáljuk úgy, hogy ki az, aki ennek a hatását már észleli is. Ezek jellemzően a középkorú, szellemi munkát végző emberek. Amikor viszont kezdeni kellene valamit ezzel a dologgal, az sokkal korábban, optimális esetben már az iskolába kerüléskor van - tehát minél hamarabb foglalkozunk ezzel, annál könnyebben tudjuk megelőzni. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehet vele később kezdeni valamit… Lehet, sőt kell is.

-          Te, mint edző, nyilván azt képviseled, hogy valamilyen típusú sportolással ezt lehet kezelni- vagy ellensúlyozni. De nem mindegy hogy mennyit, és mit sportol az ember…

-          Sajnos senki nem tudja ellensúlyozni ezt teljes mértékben. Még ha valaki napi rendszerességgel edz, az még mindig csak 1 óra a 24-ből, 7 óra a 168-ból. De persze ettől függetlenül törekedni kell a kárenyhítésre. Ráadásul önmagában csak az, hogy sportolunk, nem feltétlenül jó és elég. Azt szokták mondani, a semminél minden jobb, de ez nem igaz. A semminél csak a jobb a jobb:D. A rendszeres edzés – és persze hajlamosak vagyunk olyat választani, ami jól megy, mert „passzol” a torzulásainkhoz - alapvetően azt erősíti fel, amink van, tehát ha van például tartáshibánk és esetleg abból fakadó mozgásszervi problémánk, akkor a fittségünkkel párhuzamosan az is „nőni” fog, hacsak nem törekszünk tudatosan a javítására vagy ellensúlyozására. Sajnos a mai szintű civilizáció, a modern technológia és a modern tudományok lehetővé teszik, hogy egy alapvetően rosszul működő testet is ettől függetlenül viszonylag sokáig működtetni tudjunk, azaz képesek vagyunk a problémákat kikerülve diszfunkciókra is fittséget építeni. Ez nem jó hír, hiszen egy nem megfelelő alapra minél magasabb házat próbálunk felhúzni, annál biztosabban és annál hamarabb dől majd össze és annál nagyobb kárt fog csinálni, amikor ez bekövetkezik...

Kénytelenek leszünk tudomásul venni, hogy egyre korábban kezdődik és egyre általánosabb az, hogy rossz a tartásunk és rossz a mozgásunk. Ha nem teszünk ellene, akkor ez a (nemzetközi) helyzet csak fokozódik. Pillanatnyilag azt lehet mondani, hogy már az általános iskolába kerüléssel elkezdődnek a gondok. Régen ez a pont 25-30 év körül jött el, előtte a gyerekek-fiatalok csapatokba verődtek, jöttek-mentek, nyüzsögtek, sportoltak. Amikor nem volt 100 TV csatorna, saját tablet meg videojáték, akkor aktívabban éltek, és ez az aktivitás csak akkor csökkent le, amikor jött a munka, a családalapítás, a túlórák, stb. Ma viszont az óvoda után eleve van egy óriási váltás: egy ovis gyerek összeadva ül egy nap 3 órát, de az iskolába bekerülve ez az idő hirtelen a többszörösére nő. Innentől kezdve a kényszertartás egész nap megvan ülés közben. Ehhez adódik még, hogy kb. ez idő tájt válik a szabadidőben is dominánssá a fizikai passzivitás. És ha a mozgás ennyire háttérbe szorul, főleg ilyen hirtelen, az akkor nagyon gyorsan mozgásszervi problémákhoz vezet. Csak egy példa, gondoljunk csak bele: a gyerek súlya az első pár iskolás év alatt gyakorlatilag megduplázódik, de mikor van a lábfejének egyáltalán alkalma ehhez alkalmazkodni, ha a gyerek alig hordja a saját súlyát a saját lábán? Csoda-e, ha lúdtalpas? Ez sokszor nem más, mint hogy a talpboltozat összeomlik a gyerek saját súlya alatt, mert nem volt alkalma felerősödni hozzá. Ezen a helyzeten egy egyszerű guggolós-fekvőtámaszos vagy fussálfiam-iskolakört-jellegű tesióra sajnos nem segít, sőt, akár még ronthat is…

Azzal viszont nagyon sokat tudunk tenni, hogy ha nem egyszerűen csak fejest ugrunk a fitneszbe és nekiállunk súlyokat emelgetni, gépeket rángatni, csoportos órákon lúdtalpasan, beeső térdekkel ugrálni vagy csámpásan, trappolva futni, hanem tudomásul vesszük, hogy az edzés során a tartásunk és a mozgásunk felmérésére külön figyelmet kell fordítani, ezeket ki kell és ki lehet javítani, mielőtt terhelésnek tesszük ki őket.

-          Hazánkban mennyire definiált ez a probléma az egészségügy, a sportszolgáltatók és a lakosság oldaláról?

-          Magyarországon is egyre inkább előtérbe kerül a probléma, mert a szükség így hozza. Az edzők gyakran szembesülnek azzal, hogy ha betér egy átlagos ember egy edzésre, akkor sokszor egyszerű dolgokat (guggolás, kitörés, stb) sem tud megcsinálni, vagy csak mindenféle kompenzáció árán. Az edzők jelentős része meglátja ebben a problémát, csak sokszor nem tulajdonít elég jelentőséget neki vagy nem tud vele mit kezdeni. Azzal, hogy rászólunk, csak szóvá tesszük, de még nem oldottuk meg. Az orvostudományban is egyre többet jelentkeznek panaszokkal az emberek, keresettek a gerincspecialisták, egyre nagyobb az igény a masszőrökre, manuálterapeutákra. Látszik, hogy az emberek keresik a megoldást. A lakosság körében nagyon fontos tudatni az emberekkel, hogy a megelőzésre helyezzék a hangsúlyt. Az orvostudomány már eljutott oda, hogy az elmúlt évszázad elejéhez mérten megmásfélszerezte a várható átlagélettartamot, de biztosan jól jártunk ezzel, ha ezt a plusz 20-30 évet ápolásra szorulva, marékszámra szedett gyógyszerekkel, fájdalomban, járókerettel, szellemi leépüléssel, Parkinsonnal, Alzheimerrel töltjük el? Az emberek körében a betegségről-orvoslásról alkotott kép még mindig az autószereléshez hasonló: elromlik az autó, elviszem a szerelőhöz, megszerelik, kifizetem és jó lesz… Ugyanezt várják az orvostól is. De az emberi testhez nincsenek korlátlanul pótalkatrészek és nem lehet mindent megjavítani, ami elromlik. Ha a rossz futásminta következtében elkopott a térdünkben a porc, azzal onnantól már csak küszködni lehet. Nyilán van egy genetika, amit hoz magával az ember, vagy vannak extrém esetek, mint például balesetek, de ezektől eltekintve az ember alapvetően nagyon sokat tud tenni az életminősége javításáért. Sosem késő elkezdeni: ezért hoztam például létre munkahelyi programunkat, de vannak nyugdíjas tanítványaim is, akik most boldogok, hogy el tudnak menni, nyaralni, elbírják a saját bőröndjüket és nem esnek pánikba, ha olyan országba keverednek, ahol pottyantós WC van… :D

-          Ez szép zárszó! Köszönöm.

Tartás-és mozgásjavító foglalkozások Gabival a debreceni Corpus Fitnessben péntekenként 16.30tól és 17.30 tól. Még lehet jelentkezni!

Bővebb info, kontakt: http://www.kettlebelldebrecen.hu/

http://batorsagsarok.hu/tartas-es-mozgasjavito-foglalkozasok/

A 2012 ben kasszát robbantó Bosszúállók egy filmtörténeti mérföldkő volt. Pont.

És most itt az második rész második trailere. Bemutató: 2015 május 1. ("éljen május elseje", -énekelhetnénk ebből az alkalomból:D)

A Hot Action Cop 2001-ben alakult amerikai nu-metal csapat, akik egyes internetes információk szerint a mai napig léteznek, de eddigi munkásságukat tekintve egész nyugodtan tekinthetjük őket egylemezes, sőt egyslágeres csapatnak.

Ez az egy lemez a zenekar nevét viselő 2003-as kiadvány, amelyről a Fever The Flava című tétel lett világsiker. A nóta egy karcos hip hop alappal és agyas gitártémákkal operáló igazi ugrálós utcai himnusz, amely a maga korában korát megelőző hangzással és odamondogatós szleng szöveggel érte el a kívánt hatást.

Hogy ilyen mértékű kislemez siker után mi volt az oka a csapat hobbizenekarrá való visszaavanzsálásának, az rejtély, de az internetes infok szerint a  lokális klubszcénából az óta sem sikerült kilépniük.  Az elmúlt évtizedben pedig az volt a legnagyobb sikerük, hogy a világ kedvencévé  vált autó szimulátor, a  Need for Speed soundtrackjén szerepelhetek egy nótával: természeten ez a  a már említett Fever The Flava volt…ja és a S.W.A.T. című FPS is kölcsönvett tőlük egy nótát. Hogy melyiket is? Ja,igen emlékeim szerint a Fever The Flava címűt…ezek után már el sem sorolom azokat a hoollywoodi rágógumi mozikat amelyekben felhangzik az említett nóta, hiszen legalább egy tucat ilyen létezik…

Ne szépítsük, ez tipikusan az a zenekar, amely az első lemezre előtte az összes puskaport, és szerencséjüknek köszönhetően az óta is az évtizeddel ezelőtti sikerből élnek. A 2000es években megjelent második lemezük gyakorlatilag a zenekari bibliográfiában plusz egy sor, a korábbi tűznek már nyoma sincs rajta…

Volt már erre példa a könnyűzene történetében, így a „one hit wonder” jelenség elemezgetése helyett nézzük magát a kultikus első lemezt, hiszen az unásig emlegetett Fever The Flava mellett még 11 másik szám is szerepel az anyagon.

Az 5 tagú zenekar az akkori rapet vegyítsünk lehangolt gitáros rockal alapreceptet egy kis  punkos dühvel és egy némi reggies lazasággal spékelte,mindezt pedig sajátos futurisztikus hangzással adták elő.

Az biztos hogy Rob Werthner és Tim Flaherty , a két gitáros sem a Delay-el sem a Flangerrel nem spóroltak, és a billenyűs/sampleres  szerepében besegítő Michael Baker producer is sokat hozzátett az „űr-hangzáshoz”.

Ennek köszönhető, hogy a megjelenését követően lassan másfél évtizeddel később, a gyorsan változó hangzások és trendek világában is megállja a helyét az anyag.

A számok szerkezet és építkezés tekintetében egytől egyik szinte már szélsőségesen dinamikusak-jó értelemben véve-, és az egy két szimplán darálót tételt leszámítva szinte mindenhol érdekes átmenetekre számíthat a zenebarát, aki elkezd ismerkedni ezekkel a nótákkal. Jó példa erre a szintén Need For Speed válogatásán helyet kapó Going Down On It, amelyre első hallásra azt hiszi az ember hogy Asian Dub Foundation, a középrészben hallható akusztikus elszállós betétet hallgatva meg Bob Marley ugrik be. Persze a lírai oldalt se felejtsük el, az In My Little While vagy a Busted című tételeket bárhol bármikor lejátszhatjuk biztosra menő rádiós szerkesztőknek vagy randi céljából kiszemelt csajoknak is…

Ha úgy tetszik ez a nu metal korszak egyik kultikus lemeze, aki kedveli vagy kedvelte a Limp Bizkit, a Papa Roach vagy a Linkin Park világát, annak kőtelezően ajánlom a Hot Action Cop-ot, mint a korszak egyik méltatlanul elfeledett klasszikusát.