A csípős ízeket mindig is kedveltem, de azt, hogy ez igazi gasztro élménnyé vált nálam, az egyértelműen a Sárréti Chillifarm termékeinek köszönhető.
Azóta családomat, barátaimat, ismerősi körömet igyekszem megfertőzni ezzel a néha mazochista ízvilággal-több kevesebb sikerrel.
Azért, hogy az olvasóközönség is kedvet kapjon megismerni a termékeket, összeállítottam egy ütős kis zenei válogatást chilli témában. (ilyen válogatás még úgysem volt sosem, az tuti).
5. Panjabi MC-Jogi
A chilli egyik fő előfordulási helye India, de a "bulivúdi" zenei remekektől inkább megkímélnék mindenkit, elsősorban magamat. Helyette itt van a szigetországban élő, de indiai felmenőkkel büszkélkedő Panjabi MC, aki a 2000-es évek elején elsőként vegyítette a keleti muzsikát az elektronikus tánczenével itt, Európában.Enyhén csípős, és egy kicsit vicces is: pont mint a Chilifarm Csokanérója.
4. Burning Full Throttle: No sleep till Mexico
India ide vagy oda, a chiliről mindenkinek Mexikó az első asszociációja.A Burning Full Throttle pedig már akkor írt egy kiváló nótát a témában, mikor még meg sem kóstolták a Sárréti Tűzköpőt, a seniorok kedvencéről, a Tüzes Barnáról nem is beszélve...
3. L.I.E.S.- El Paso
Ha már Mexikó, akkor nézzünk szét a Tex-Mex határvidéken. Ha pedig még nem jártál arra, akkor annyi a dolgod, hogy beugrasz a debreceni Nando Motor And Music-ba, ott belebotlasz a L.I.E.S. énekesébe, aki aztán olyan rockandroll sztorikkal tömi majd a fejedet, hogy durvább mint egy Chuck Norris féle Palackazott Körpörgő nevű Chiliszósz. Ja, de azért lehet hogy nemsoká lesz nála igazi chili is...
2. Cube: Better Than Someone
A debreceni Cube zebekar tudja mitől döglik a légy: nem csak jóféle rockot tolnak az arcodba, hanem egy jó csípős szendvicset is, ami tele van hússal és chilivel. A szendvics neve MexiCube, fellelhető a debreceni Streetgastro bárban, ahol ugyan még nem a Sárréti Chili termékeivel csípősítenek, de ami késik nem múlik...mondjuk egy kis Finchilli bármilyen szendvicsben elfér...
1. Red Hot Chilli Peppers: bármi
A válogatás dobogósa pedig a zenekar, amelyik a nevét a csípőspaprikáról kölcsönözte, és világhíres. Zenéjük pofátlan, és csípős, és örök divat. Mar, mint a mustár...ööö...vagy mint a Macskajaj.
Bonustrack:
Végül egy dal kapszaicin túltengés esetére, a Fish!-től.
Nagy Tomi (alias Neonhal) zenei munkássága előtt nagy tisztelettel adózom majdnem két évtizede -konkrétan a Tomi Szomorú óta.
Tomi második "rockandroll bűnténye" az Amundsen feloszlása után eltűnt, majd Neonhal néven, egy egyszemélyes studióprojekt képében tért vissza a zenei világba. (bár én a mai napig táplálom a reményt, hogy egyszer majd élőben is hallhatóak lesznek a dalok.)
Alig két év alatt két teljes lemeznyi anyag született a Neonhal-műhelyben, ez pedig biztos jele annak, hogy kreatív áldás van a levegőben.
Ma éjjel jelent meg a második lemez, a Kivezet, ami a maga visszafogott eleganciájával mindneképp meghallgatásra érdemes darab.
Mikor az indulás oillanatában (2013) először hallottam a produkcióról, akkor visszahőköltem, hiszen a Neonhal magát "keresztény rock" kategóriába sorolta, nekem pedig erről első körben valami Németh Sándor féle gyülis őrület jutott eszembe.
De már első hallgatásra rájöttem hogy ez annál sokkal másabb, mélyebb, érettebb, és egyszerűen: JOBB.
Az való igaz, hogy Nagy "Neonhal" Tamás megtért,ez azonban a jól ismert- klasszikus angolszász rockra épülő- dalszerzői stílusát nem, inkább a szövegvilágát befolyásolta észrevehetően.
Ha valaki ismeretlenül úszik egy kört a Neonhallal, akkor egyáltalán nem lesz arcbamászó a vallási felhang: inkább azt mondanám, hogy ez egy populáris kortárs rock ( a kellőképp modern hangzást és "trendi" hangszerelést a Neonhal állandó hangmérnökének/producerének, Csatlós Palinak köszönhetjük, nagy pacsi érte), elgondolkodtató, spirituális szövegekkel.
A mai rohanó világban hiánypótló ez a fajta muzsika hiánypótló, Kivezet a szürke hétköznapokból.
A produkció tegnap jelenttette meg második lemezét, amely az elődjéhez (Galaxis utikalauz poposoknak) képest egy kissé lassabb, megfontoltabb, és gazdagabban (merészebben?) hangszerelt: ennek köszönhetően talán lassabban érik be, de zene és szöveg tekintetében is igazi ínyencfalatról beszélünk, megéri hosszan ízlelgetni.
A még csak 14 éves Szabó Anita junior Európa bajnoki szintidőt úszott a hétvégi, Kecskeméten megrendezett, II. Fiatal Uszonyosúszók Világtalálkozója elnevezésű nemzetközi versenyen.
A Debreceni Búvárklub fiatal kiválósága mind a 4 egyéni versenyszámában magabiztosan győzött, remek egyéni csúcsai közül az 50 méteres uszonyos gyorsúszásban elért idejével pedig indulási jogot szerzett a júliusi, belgrádi Junior Európa Bajnokságra, ami a 18 éven aluliak legrangosabb idei eseménye lesz.
„Anita a női mezőnyben egyedüliként mind uszonyos gyorsúszásban, mind pedig uszonyos felszíni úszásban az élen tudott végezni, ami ezen a szinten már nagyon ritka teljesítmény. Várhatóan a mezőny egyik legfiatalabb tagjaként vehet majd részt az Európa Bajnokságon, ahol a válogatott váltóban is jó eséllyel résztvevő lesz. Fokozatosan, minden lépcsőfokot végigjárva építkezünk, a legfőbb cél a folyamatos fejlődés mellett az, hogy élvezze a versenyzést.” – mondta tanítványáról Kókai Dávid, aki a hétvégén a válogatott csapat mellett tevékenykedhetett.
Rajta kívül a debreceniektől Kiss Blanka és Makszim Csenge is az utánpótlás válogatott tagjaként szerzett érmeket, hiszen a váltóban szerzett elsőség mellett mindketten egyéni versenyszámokban is dobogóra állhattak.
Több okból is nehéz erről a koncertről objektívan írnom, hiszen azzal, hogy a southern rock atyjait élőben láthattam, a bakancslistámra tettem egy pipát, és egy régi álom vált valóra.
Másrészt régi cimborákkal utaztam Bécsbe, akiket ritkán látok, és csodajó két napos tripet nyomtunk le, így az utazás csak 50%-ban szólt a koncertről magáról, személyes, életre szóló élményekkel gazdagodtam, ami persze nem feltétlenül tartozik a nagyérdeműre, de nekem értelemszerűen rányomja a bélyegét az egész élményre.
Harmadrészt a Grungery szerkesztője, Pintér Miki megelőzött és egy roppant mélyreható irományt írt, nem csak magáról a koncertről, hanem az azzal kapcsolatos jelenségekről is, és olyannyira egyetértek minden szavával, hogy egy napja azon agyaltam, hogy egész egyszerűen átlinkelem az ő cikkét az én oldalamra, többet/mást/szebbet úgysem tudok írni.
Na de azért a Lynyrd Skynyrd az mégiscsak "valami", és valószínűleg egyszeri alkalom volt az életben hogy láthattam élőben őket, szóval azért ezt a ziccert zenei újságíróként nem hagynám ki.
A sógorok fővárosába kora délután érkeztünk, így volt pár óránk a koncertkezdésig, ezt pedig felhasználtuk arra, hogy a Hard Rock Cafe helyi főhadiszállását felkeressük, és pár sör elfogyasztása mellett rock-relikviák vizslatásával ráhangolódjunk a koncertre.
Az egykori gáztárazó épületegyüttest –ezért hívják Gasométernek- megközelítve aztán egyre több szakállas-kalapos-motoros-hippi figurát láttunk mindenfelé, tehát biztosak voltunk benne hogy jó helyre tartunk.
Bár a koncertkezdés 8 órára volt meghirdetve, odaérkezésünkkor már javában játszott az előzenekar, Jared James Nichols, egyenesen Wisconsinból.
Az úriember koncertjéből így csak az utolsó pár számot élvezhettük, de az is elég, meggyőző volt. A trió felállású csapat egyszerű, de nagyszerű amerikai blues rockot prezentált, olyan lazasággal és felszabadultsággal, amelyre csak a tengerentúli előadók képesek…
Ettől válik az alapvetően közhelyes, sematikus rockandroll élővé, és élvezhetővé...
Hozzáteszem, itt az előzenekar is olyan hangosítással szólalt meg, - amely néhány budapesti elit klubot leszámítva- itthon nem jellemző, pedig értelemszerűen igen sokat hozzátesz ez az élőzene élvezetéhez.
Az is sokat elmond egyébként, hogy az összegyűlt emberek nagy része (megkockáztatom, fele) magyar volt, tehát egy magyar szervezésben, Budapesten megrendezett koncert is rentábilis lehetett volna, de persze mi hamarabb adunk majd KisGrofónak Kossuth díjat, minthogy tengerentúli rétegzenét szállítsunk a Magyarországon élő fizetőképes zenei kissebbségnek.
No sebaj,erőforrásainkat nem kímélve kifizettünk,odautaztunk, és élőben láthattuk a Lynyrd Synyrdet, amely pontosan 21.00 kor lépett a színpadra, és pontosan 22.30kor léptek le onnan, a köztes 90 percben pedig minden igényt kielégítettek. (talán azt leszámítva, hogy az újkori lemezeikről egyetlen nótát sem nyomtak, pedig elég sikeres és zeneileg is erős anyagokról beszélünk)A koncert első felében az ős-éra viszonylag kevésbé ismert, de ízig –végig southen hagyományokon alapuló bluesos-rockandrollos témákkal megalapozták a hangulatot. Ezután jött a kissé visszafogotabb, öngyújtó telefonlebegtető ballada blokk,amelybe még egy mandolinnal (?) és akusztikus gitárral játszott western dal eljátszása is belefért, így igazi saloon hagulatot sikerült varázsolni az alapvetően puritán koncerthelyszínre. Ezt követően letolták a kötelezőket (Simple Man, Thuesday Gone, Sweet home Alabama), majd ráadásként egy „szolid” 10 perces Freebirdöt is, így tényleg egy igazi álombeteljesülős koncertélménnyel gazdagodtunk….
A fiatalon elhunyt zenészek legendáriuma az egyetemes pop-és rock történelem része, és mint ilyen állandó és kimeríthetetlen témául szolgál az újságírók számára, már csak azért is,mert a sajnos a névsor folyamatosan bővül, ráadásul sokkal több nevet tartalmaz,mint azt első blikkre gondolnánk.
Jimi Hendrix, Kurt Cobain vagy Amy Winehouse nevét minden bizonnyal a zenében kevésbé jártas emberek is ismerik, de ha a témát kicsit mélyebben akar ásni az ember, akkor olyan szomorú tényekre, bukkan, amit nem is képzelne el… például ki gondolná, hogy ez a lista mára már közel ötven nevet tartalmaz…. Olyan zenészekét is, akiket sokan talán nem is ismernek. Számos esetben már akkor megtörtént a tragédia mikor az igazi áttörés és siker még meg sem érkezett, csak épp elkezdődött valami…
A művészek általában sebezhető érzékeny lelkületű emberek, is a tehetség számos alkalommal párosul feldolgozatlan gyermekkori traumákkal, belső vívódásokkal, lelki eredetű konfliktusokkal. És szinte minden esetben ugyanaz a recept: a sorstól talentumot kapott előadó kiadói vagy menedzseri segítséggel felemelkedik, eljut a tömegekhez, de ugyanez a hatalom az, amely elkezdi őt kizsigerelni, és az elbírhatatlan nyomás hatására maga a termékké vált zenész válik áldozattá. A felpörgetett életmód magával hozza a stresszt, a drogokat, az erőszakot, a magánéleti gondokat, és ezek kombinációját, majd jellemzően ez a robbanóelegy mindig belobban és valami elég…. Ennek a cikknek annyi célja van, hogy mindenféle felesleges pátosz nélkül lerójuk tiszteletünket a rockandroll hősi halottjai előtt, hiszen ők azok, akik az életüket áldozták, azért ami nekünk is a legfontosabb: a zenéért. Hogy miért pont a 27-es lett az átkozott szám, arra számos teória, és összeesküvés elmélet született, de sajnos a tényeken egyik sem változtat, ezen tehát nem érdemes sok ideig időzni…
A klubot ki más is nyithatta volna meg, mint az ember, aki eladta a lelkét az ördögnek? Robert Johnson így nem csak az egyik legnagyobb hatású blues gitáros, hanem ő az, aki mind a keresztút legendával, mind a klub megnyitásával és egész életével elindította az élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon rockandroll- életérzést, akkor mikor maga a stílus még nem is létezett.1938-ban halt erőszakos halált, zavaros körülmények között, de zenei öröksége mai napig megkerülhetetlen. Aki pedig az „újkorban” továbbvitte ezt a szomorú hagyományt, az nem más, mint a Rolling Stones egyik alapítója és a kezdeti idők meghatározó zenezsenije, Brian Jones. A banda már induláskor botrányos volt, nevük összeforrt a balhékkal, rendőrségi letartóztatásokkal, a drogokkal és a zavaros nőügyekkel. A Kövek lettek az első számú közellenség, a társadalom kirekesztettjei: sorsukban szinte determinálva volt a tragédia, az volt csak kérdés, melyiküket éri majd baj. Az zenekar szépfiúját olyannyira felőrölték a zenekar külső és belső konfliktusai, hogy egyre instabilabb lelki –és testi állapotba került, majd ki is került a csapatból, nem sokkal ezután házának úszómedencéjében találták meg holttestét 1969 nyarán. A mai napig prosperáló, azóta rock legendává avanzsált Stones akkor, egy Hyde Parki-i koncerttel búcsúztatta a korábbi zenésztársat. A nagy slágerek előadása mellett ezen a bulin más is történt: felszállt ezer lepke….
A virággyermekek számos szép eszmét hoztak magukkal, de a valóság sokkal árnyaltabb és könyörtelenebb volt. Jones halála után úgy hullottak a kor ismert sztárjai, mint a legyek-mindannyian 27 éves korukban, jellemzően drog és vagy alkohol túlzott használatának következtében. A gitározás megújítójaként és úttörőjeként ismert Jimi Hendrixet 1970 szeptemberében holtan találták egy londoni szállodában, nem egészen egy hónappal később pedig a karcos hangú blues énekesnő, Janis Joplin távozott az élők sorából heroin túladagolás következtében. Mindkét zenész maradandót alkotott, számaik és lemezeik a mai napig sikeresek. Kétségtelen tény, hogy mindketten óriási tehetséggel jöttek a világra, de szenvedélyük idejekorán felőrölte őket. Más kérdés, hogy ha nem haltak volna meg akkor milyen pályafutás várt volna rájuk. Így legalább biztos, hogy máig legendaként tiszteljük őket. A kor utolsó nagy ikonja, Jim Morrison előbb a zenét hagyta el, majd Párizsba költözött, hogy csak a költészetnek éljen. Nem sokkal ezután holtan találták meg a saját lakásának fürdőszobájában 1971 nyarán. Sírja a francia fővárosban található, és egyfajta zarándokhelyként funkcionál a napjainkig.
Bár a Jones-Joplin-Hendrix-Morrison négyes alkotta a pszichedelikus rock korszakának első vonalát, sajnos nem csak ők áldozták életűket az önmegvalósítás oltárán.
A Canned Heat a mai napig létező formáció, de tény hogy aranykorukat ők is a hippi korszakban élték. A csapat alapító tagjai közt találjuk Alan Wilsont, akinek 1970-ben bekövetkezett halálát szintén a tudatmódosító szerek okozták.
A korszak meghatározó zenekarai közt tarthatjuk számon a Greatful Dead- et is. A csapat egyik muzsikusa, Ron Pigpen McKernan is 27 éves korában halt meg, 1973-ban, az ő esetében –talán egyedüliként-súlyos betegség, nem pedig kábítószerek és/vagy alkohol miatt következett be a korai halál.
Ő volt talán az utolsó jelentősebb muzsikus, aki ehhez a korszakhoz köthető, de persze a show nem állt meg, és a rockandroll is továbbhaladt az útján, a korszellemnek megfelelően még gyorsabbá és gyilkosabbá vált. Az idealisztikus hippiket a sokkal keményebb punk és metál mozgalmak követték, akik mind zenei, mind mondanivaló értelmében sokkal agresszívabb stílust képviseltek.
Iggy Pop és a Stooges nevű csapat a Search and Destroy című apokaliptikus slágerében egy generációst-himnuszt alkotott meg 1975-ben, de hogy mennyire nem a levegőbe beszéltek arra hamarosan szomorú bizonyságot kapott a világ: Dave Alexander, a banda bőgőse még ugyanebben az évben meghalt, a felfokozott életritmusnak köszönhetően.
A ma már progresszív rocként aposztrofált stílus alapítói közt tisztelhetjük a Uriah Hepp-et, de ezt a zenekart sem kerülte el a siker árnyoldala. Az együttes egyik igen sikeres felállásának végét Gary Thain basszusgitáros 27 éves korában bekövetkezett halála vetett véget, szintén 1975-ben.
Furcsa, hogy bár a ’80as évek rockvilága már nyíltan vállalva a szexről és a drogokról szólt. Bár történtek tragédiák és halálesetek, a kor mindegyik meghatározó ikonja megúszta élve ezt az időszakot. Nikki Sixx, Tommy Lee, Slash, Steven Adler, Richie Sambora, Bret Michels és a többiek mind megúszták néhány szerencsésen végződő túladagolással.
A 90es években aztán előjött a föld alól a grunge. Az új stílus zászlóshajójának tekinthető zenekar a Nirvana azonban karrierje azonban hamar megfeneklett, mikor a drogproblémákkal és mentális zavarokkal küszködő frontember, Kurt Cobain máig tisztázatlan körülmények kőzött főbe lőtte magát 1994-ben. Egyes találgatások szerint az idegenkezűség sem kizárható, de ez inkább csak legenda, bár az 1994-ben történt események óta alig csillapodtak a kedélyek.
Érdekes, hogy Cobain feleségének, Courtney Love-nak zenekara, a Hole, is veszteséget szenvedett, ugyanis a basszusgitáros Kristen Plaff szintén 27 évesen távozott az élők sorából. Ő sem az egészséges életmódjával vált híressé…
Egy évvel korábban, 1993-ban egy épp az áttörés határán álló női punk zenekar, a The Gits énekes-szövegírója, Mia Zapata halt erőszakos halált, éjszaka egy sötét utcán megerőszakolták és megfojtották.
Bár a 27 –esek klubjának mindegyik tagja hagyott maga után elvarratlan szálakat és találgatásokra okot adó zavaros körülményeket, a legextrémebb halálesetet vitán felül állva a brit alternatív banda, a Manic Street Peachers basszusgitárosának nevéhez űződik. Richey James Edward szuicid tette előtt többször tett utalást és tanúsított öngyilkosságra utaló magatartást, mégis hitetlenséget váltott ki környezetében 1995-ben bekövetkezett halála. Ráadásul holttestét a mai napig nem találták meg, így halottnak csak jóval később, 2008-ban nyilvánították, ezzel pedig értelemszerűen ő lett a legtitokzatosabb haláleset birtokosa ebben az impozáns klubban.
Amy Winehouse fiatal kora ellenére 5 Grammy Díj birtokosa volt mikor a túlzott drog és alkoholfogyasztás, de sajnos a felfokozott életritmus következtében 2011-ben meghalt. Az énekesnővel kapcsolatos tragikus hír szinte az egész világot megrázta, de tény, hogy a vele kapcsolatos híreket figyelők számára nem volt ebben semmi újszerű. Winehouse a halálát megelőző években rendszeresen azzal szerepelt a lapok címlapján, hogy a tudatmódosító szerek iránti rajongása ijesztő méreteket ölt. Így halála sajnálatos, de várható dolog volt…
Nem tudjuk ki lesz a következő a sorban, de R.I.P. az eltávozottaknak….
1947. április 21-én, épp hatvannyolc évvel ezelőtt látta meg a napvilágot minden idők legkidolgozottabb heroin-izomzatú rockénekese, Iggy Pop. Eme nemes évforduló alkalmából a magunk szerény módján igyekszünk megemlékezni a zenészről, aki a ’60-as évek óta folyamatosan jelen van a rockandroll életben, és bár egyik lemeze vagy dala sem lett soha toplistás, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott és hatást gyakorolt sok zenekarra. Olyan zenészek nevezik meg őt legfőbb hatásként, mint Nikki Sixx, Kurt Cobain vagy épp Slash.
A fiatal Iggy Pop korán megismerkedik a zenével, dobosként kezdi karrierjét helyi blues zenekarokban. Később Chicago-ba költözik és beleveti magát az ottani klubéletbe. Megismerkedik a Doors zenéjével, és ez adja meg a végső lökést ahhoz, hogy megálmodja saját zenei világát, amelyben vegyíti a chicago blues, a pszichedelia, és az akkor egyre gyorsabbá és agresszívabbá váló rockandrollt.
1967-ben megalakul a Stooges, ahol Iggy már a mikrofon mögött áll. 1968-ban lemezszerződést kapnak, meg is jelenik két lemez (a Stooges 1969-ben, és a Fun House 1970-ben), de igazán átütő sikert nem érnek el. A csapat átjáróházként működik, zenészek jönnek-mennek, nyilván ez nem segíti sem a dalszerzést, sem a turnézást, de az igazság az, hogy ez csak okozat és nem ok volt. Az igazi probléma maga a frontember, illetve az ő heroin függősége volt, ez akadályozta a hatékony karrierépítést.
A zenekar feloszlik, majd David Bowie segítségével újjáalakul az eredeti felállással, és megjelenik a Raw Power 1973-ban. Elődeihez képest ez az anyag sem lett kereskedelmileg sikeres, de hogy nagy hatást gyakorolt a rockzenére a későbbiekben az biztos. A Stooges ezen az anyagon gyakorlatilag punk zenét játszik, pedig punk mozgalom ekkor még sehol nem volt…
Iggy Pop mellett a zenekar többi tagja is súlyos kábítószer és alkohol problémákkal küzdött, így hiába támogatta őket Bowie, nem tudtak kilépni a saját árnyékukból. 1976-ban még megjelenik a Metallic KO című lemez, de hamarosan eljön az utolsó fellépés ideje, a csapat feloszlik.
Később a tagok egy része meghalt vagy kevésbé sikeres zenekarokhoz csatlakozott, Iggy Pop pedig elvonóra ment, és évekig elő sem került. Az újjászületésnél megint csak ott bábáskodik David Bowie – az a gyanúm, hogy ha ő nincs, akkor ma valószínűleg nem ismernék sem Iggy-t, sem a Stooges-t – és elkészül az első két szólóalbum, az Idiot és a Lust for Life. Érdekesség, hogy ebben az időszakban Bowie nem csak mentor, hanem alkalmanként billentyűsként Iggy Pop zenekarának tagja is.
Ezek a lemezek, mint ahogy a későbbi szóló anyagok, sikeresek lettek, ráadásul a megtisztult Iggy nem csak a zenével foglalkozott, hanem elkezdett a színészet felé is kacsingatni. Ez olyan jól sikerült neki, hogy a mai napig közel 20 filmben szerepelt, jellemzően olyan kultikussá vált darabokban, mint a Cry-baby, a Halott ember, vagy épp a Star Trek – Deep Space Nine.
Közben az énekes két-három évente lemezeket jelentet meg – legutóbb 2009-ben a Préliminaries-t – és folyamatosan koptatja a világ különböző színpadait. E mellett még arra is van ideje, hogy egyfolytában vendégművészkedjen mindenfelé. Csak a teljesség igénye nélkül illik említeni néhány zenekarnevet, ahol az öreg besegített az elmúlt években-évtizedekben: The B52s, Guns N Roses, Green Day, Sum 41, Slash.
Isten éltesse tehát 68. születésnapja alkalmából a stagediving, és a metálvilla szülőatyját – mert bizony, ezeket ő találta ki. Iggy Pop egy rockikon, aki maga is olyan energikus és elpusztíthatatlan mint a műfaj amit képvisel.
Városunk egyik feltörekvő DJ-je Rolph Masco, alias Meszesi Rudi. Online villáminterjú vele, róla, és az egész debreceni elektro szcénáról.
Az elektronikus zene egy roppant szerteágazó zenei műfaj. Te melyik szegmensében alkotsz?
Alapvetően a House műfajban játszom, ezen belül is a Deep House, Tech House és techno áll hozzám a legközelebb. Saját zenéimet is ebben a stílusban írom, azaz a mélyebb hangok, és dinamikus ütemek a jellemzőek.
Te hogyan látod most a debreceni/kelet magyarországi zenei trendeket? Mire van igény, van e fáziskésés Budapesthez vagy a nyugathoz képest?
Szerintem Debrecen egy kicsit konzervatív a zenei trendeket illetően, szinte majdnem minden helyen a populárisabb, mainstream zenék szólnak. Manapság erre van itt igény, mivel az emberek kevésbé kutatnak a zenék után, így ami velük szembe jön, azt fogyasztják. A hétköznapi egyetemi bulikon is ugyanazt a néhány fellépőt forgatják, akik a Campus fesztiválra is eljönnek. Persze vannak underground jellegű bulik is, de ez kevésbé jellemző ebben a régióban. Ezzel szemben Budapesten szinte a hét minden napján van elektronikus buli, külföldi fellépőkkel. Tehát a válasz igen, szerintem elég nagy a fáziskésés nyugathoz képest.
Gyűjtesz lemezeket vagy inkább már te is letöltő hívő vagy?
Az elmúlt 15 évben jó pár lemezt összegyűjtöttem, viszont a mai digitális világban egyre kevésbé nyomnak zenéket bakelitre, így ma már én is inkább digitális platformon vásárolok.
Egy DJ szerinted szolgáltató vagy inkább ízlésformáló személy?
Nyilván mindkét típus jelen van a szakmában, de szerintem egy DJ feladata, így én is arra törekszem, hogy új, ismeretlen zenéket szerettessünk meg a közönséggel, nem pedig csak az ismert slágereket játszani.
Hol találkozhat veled a közönség?
Legközelebb Debrecenben Chriss Ronson-al játszom 2015. április 25-én a My Friends Club-ban, ahova várunk mindenkit szeretettel.Esemény ITT.
A Candlebox egy olyan grunge zenekar, amelyik egyrészt nem is igazán sorolható be ebbe a műfajba, másrészt az amerikai kontinensen kívül nem igazán sikerült megvetniük a lábukat sehol: így valószínűsítem, hogy az amerikai alter rock veteránjait az olvasók közül sem ismerik sokan…
A csapat 1990-ben alakult, ráadásul Seattle-ben, így értelemszerűen együtt tűntek fel a világ zenei porondján a Nirvanával, a Pearl Jammel és az Alice In Chains-szel – vagyis a grunge mozgalom képviselőivel együtt, így meg is kapták a maguk címkéjét ezzel kapcsolatban….
A Candlebox igazából csak a tér-és időbeli elhelezkedése miatt kaphatta meg ezt a jelzőt: bár elég koszos és underground muzsikát prezentáltak ők is, azért zenéjüket mégis inkább jellemezte egyfajta direkt hard rock/rock and roll megközelítés, a külcsín terén pedig – főleg az első lemezüket követően – hol a glam rock feminitása, hol a britpop hanyag eleganciája köszönt vissza.
Zenei skatulyák ide vagy oda, a csapatnak szerencséje volt: fogós dalokat írtak és jókor voltak jó helyen – hiszen az 1991-es Nirvana lemez, a Nevermind átütő sikere után a kiadók folyamatosan újabb és újabb seattlei zenekarokra vadásztak.
A Candlebox végül 1993-ban szerződött le a Madonna (!) nevével fémjelzett Maverick Recordshoz – olyan nevekkel kerültek így egy istállóba, mint Alanis Morissette, a Deftones, vagy épp a Prodigy. Az első – névtelen – lemezükkel be is robbantak a sztárok közé.
Igazából a zenekar ekkor került ki az undergroundból, és rögtön végig is turnézták az USA egész területét: melegítettek az Aerosmith előtt, turnéztak a Metallicával és a Radioheaddel, felléptek az 1994-es Woodstock fesztiválon, és persze megjárták az amerikai mainstream fellegvárát, David Letterman TV stúdióját is.
A sikerek ellenére már a második lemez felvételei közben komoly nézeteltérések alakultak ki a csapat két alapító tagja, az énekes Kevin Martin és a dobos Scott Mercado közt. A feszült légkörben nehezen készültek el a Lucy címre keresztelt lemez felvételei, és a zenekar Working Class Hero című feldolgozása is, ami egy John Lennon tribute válogatáson jelent meg szinte a nagylemezzel egy időben.
A Lucy lemezbemutató turnéján már az egykori Pearl Jam ütős, Dave Krusen püfölte a bőröket, de ez a turné már sem hosszában, sem sikerességében nem közelítette meg a debütálást követő diadalmenetet.
A zenekar egy időre vissza is vonult, hogy rendezze sorait. Legközelebb 1998-ban hallattak magukról, mikor is megjelentették a Happy Pills nevű nagylemezt, és egy dalt szállítottak az év egyik sikerfilmjéhez, az Adam Sandler nevével fémjelzett Vizesnyolcashoz is.
A visszatérés biztatónak tűnt, de hamarosan kiderült, hogy valószínűleg a problémákat nem sikerült megoldani: először újra dobos poszton történt váltás – Krusen helyére az Ugly Kid Joe-ból ismert Shannon Larkin érkezett -, majd alig egy éven belül az össze tag elhagyta Kevin Martin énekest. Ő egy rövid ideig töltelékemberekkel működtette a zenekart, de aztán 2000-ben ő is jobbnak látta belátni: a csapat feloszlott.
Persze a szerelemben és a rockandrollban soha nem lehet azt mondani, hogy soha: 2006-ban egy Best Of kiadvány ötletének kapcsán kezdtek újra kontaktálni egymással az eredeti Candlebox felállás tagjai – és el is ásták a csatabárdot -, és 2008-ban máris a boltokban volt a friss nagylemez, az Into The Sun. Még ugyanebben az évben rögzítették az otthonukban, Seattle-ben adott koncertjüket, és DVD-n ki is adták azt – ezzel pedig azt is bizonyították, hogy koncertfronton is csúcsformában vannak. Az említett buli egyébként teljes egészében megtekinthető itt:
Az azóta elteld időben a csapat folyamatosan koncertezik – igazi amerikai rockzenekarhoz híven 2010-ben ellátogattak az Irakban állomásozó katonákhoz is -, legutóbb pedig 2012-ben jelentettek meg egy hangzóanyagot Love Stories and Other Musings címmel.
Kosina Gergő remek teljesítménnyel, világbajnoki szintidőt úszva szerzett aranyérmet a Barcelonában megrendezett uszonyosúszó Világkupa viadalon.
A Debreceni Búvárklub Világ-, és Európa Bajnoka kedvenc számában, a 200 méteres uszonyos gyorsúszásban végzett az élen, emellett pedig begyűjtött még egy bronzérmet, és egy 4. helyezést is.
A 21 ország, 519 versenyzőjét felvonultató mezőnyben úszott időeredményével Kosina is biztosította helyét a júliusi, Kínában megrendezésre kerülő felnőtt Világbajnokságra utazó válogatott keretbe, ahová korábban csapattársa, Senánszky Petra is kiváltotta már a repülőjegyét.
Edzőjük, Kókai Dávid szerint ez a mostani aranyérem nagy lökést adhat a folytatásra:
„Korántsem csúcsformában utazott Gergő erre a versenyre, de ő mentálisan félelmetesen erős versenyző. Az érettségi miatt a szintidőt mindenképpen szerette volna már most teljesíteni, ami a 200 méteres szám junior és felnőtt világcsúcstartójaként biztosan meg is lett neki. Örülök, hogy ismét nagyon taktikusan építette fel az úszását, remélem ez az aranyérem újabb lökést ad neki a még eredményesebb folytatáshoz!”
A Debreceni Búvárklub a teljes csapatával hétvégén, Kecskeméten szerepel hazai kupaversenyen, áprilisban pedig a németországi Világkupa fordulón ugranak majd vízbe a válogatott keret tagjai.
MIkorKidman, The Orange Sofa, Next Day - Dharma Klub 2015.03.20.
Nem sima koncertbeszámoló következik, mivel erről a buliról nehéz úgy írni, hogy ne elevenítsük fel az előzményeket. És most nem a jótékonykodó híres rocksztárokra gondolok….
Tavaly ősszel, mikor Vincze Zsuzsi egészségi állapota rosszra fordult, akkor rögtön összeverődött egy csapat a Szertelen Egyesület körül aki tenni akart, így –bár a Debreceni Hősök még nem létezett hivatalosan-de sikerült egy összefogással, és némi zenével segítenünk.
Akkor biztos volt, hogy lesz folytatás, hiszen segíteni szinte bármikor lehet. Ekkor született meg a Vándorkupa ötlete, amelynek a lnyege, hogy az adományozott megkapja egyfajta szimbólumként, azért, hogy pár hónap múlva, egy újabb karitatív koncert keretében már ő, mint korábbi adományozott adja át az új kedvezményezettnek. Vincze Zsuzsi mint ős-adományozott, gyorsan meg is nevezte a célt: gyermekimmunológiai osztály.
És időközben megalakult a Debreceni Hősök csapata is, telis-tele fiatal, energikus, idealista és a közösségért tenni akaró emberrel, köztük sok zenésszel-így adta magát a dolog, hogy ezeket a dolgokat egy kalap alá lehet tenni, és szépen minden a helyére került.
Így már „csak” tető alá kellett hozni a bulit. A cívisváros legemberbarátabb klubja, a Dharma azonnal befogadta a rendezvényt (reméljük nem bánták meg:D). Ekkor következett a fellépő csapatok „meginvitálása”, ami szintén elég ézenfekvő dolog volt: Next Day ugyebár szuperhősként éli az életét, és a Debreceni Hősök megálmodója az ő énekesük, Gis Mo. Így nem volt kérdés, hogy ők lesznek az egyik fellépő. Az Orange Sofa zenekar tagjai szintén aktív hősök, így az ő szereplésük is adta magát. A MikorKidman pedig nem csak hogy ingyen és bérmentve fellépett, hanem még azt is elintézte, hogy livestream legyen a buli (ilyen, azt hiszem, még nem nagyon volt a Dharma, de lehet a város történetében sem).
De ha még ez sem lett volna elég csábító, akkor elég pár fotót vagy videót megnézni a korábbi hős-akciókról:beszámítható vagy kevésbé beszámítható kedves őrültek szuperhősöknek és mesefiguráknak öltözve jót tesznek, közben buliznak.
Ez azt hiszem a tegnap este folyamán tökélyre lett fejlesztve: 200 részt vevő – koncert alatt egy rádió-és egy tv-interjú, koncertek közben gólyalábasok műsra (valljuk be, ez sem mindennapi), Lizi Mama szuperhősmézesei, nem gyenge csúszás, kis baleset a Macskalánynál, aki ezúttal nem talpra esett, Next Day számok gitártémáinak megreformálása önmaguk koncertje közben, a narancssárga szófatorta (van ilyen szó?)- hát igazából így visszagondolva, nem is tudom leírni, mi minden történt…de a legnagyobb tanulság, hogy összefogással igenis lehet nagy dolgokat csinálni.
Köszönjük minden résztvevőnek, távolról támogatóank, a fellépő zenekaroknak, a klubnak, és Vince Zsuzsinak, hogy eljött, és átadta a gyermekimmunológiának az est folyamán összegyűlt 200.000 forintnyi adományt (ezzel az összeggel azt hiszem, sikerült a maximális kapacitást kifacsarni egy ilyen volumenű rendezvényből).
