3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

Tribute VS Kreatvitás?

2016. május 26. 07:48 - fehersolyom

interjú Boda "Sidd" Ákossal

Sidd-del egyívásúak vagyunk, életkor (maradjunk annyiban, hogy 30+), zenei irányultság (rock, és minden más, de amúgy rock) és születési hely szempontjából is (Debrecen).

Ő azon zenészek közé tartozik, aki tribute zenekarokban (Holyday Crüe, Dust N Bones) és saját nótákat játszó formációkban (Machine Mouse, Candy Shop, Jolly Roger) egyaránt aktív.  Talán az ő segítségével békét hozhatunk a tribute és a saját nóták közti „háborúban”.

sidd1.jpg

A tribute műfaja meglehetősen megosztó jelenség: egyik oldalról azt mondják, hogy könnyű egy bejáratott dolgot majmolni, mint a saját utat járni, másrészről viszont a tribute zenekarok viszonylag megtalálják a piacukat, a saját dalokkal operáló formációk befutása manapság elég „kétséges”. Te hogy látod?

Mindkét oldalról van szerencsém látni ezt a dolgot. Alapvetően én onnan közelíteném meg ezt az egészet, hogy először is, hozol egy döntést, hogy te zenész leszel. Ez mit jelent? Színpadra állsz estéről-estére, szórakoztatod az embereket, és ebből „meg is élsz”, tehát pont, mint egy szakács vagy futballista, fizetést kapsz, amiből befizeted a csekkjeidet. Mellette dalokat írsz, felveszed azokat, eljuttatod a megfelelő médiumokhoz/közönséghez, menedzseled magad és a bandádat, hangszereket veszel, próbatermet fizetsz, utazol, vezetsz, interjút adsz, építed a karriered, foglalkozol a közösségi médiákkal, videót gyártasz, stb. Lehet, hogy naiv vagyok ilyen szempontból, de engem a zene szeretete vezetett a feldolgozásokhoz. Nem látok kivetnivalót abban, hogy valaki jól, hitelesen prezentálja kedvence dalait. Természetesen az igazi az, ha a saját dalaidat felveszed, sőt, azáltal leszel sikeres. De fura ez… Senki nincs kiakadva azon, hogy Johnny Depp pincér volt, mielőtt színész lett. Akkor azon miért akadnak ki emberek, hogy azelőtt vagy aközben, hogy a saját zenédet intézed, színpadon játszol?

Nem érzem úgy, hogy a tribute könnyű lenne. Őszintén, szerinted mennyit kell ahhoz gyakorolni, hogy az ember eljátsszon jól, hitelesen egy Guns-t? Slipknotot? Kiss-t? Mennyi meló egy hétvégén mondjuk lehúzni egy buszban hatezer kilométert, megérkezni egy tizenkét órás, éjszakába nyúló út után, kipakolni, felmenni a színpadra, és hozni a fitt, laza szupersztár karakterét, miközben mondjuk egy napja nem aludtál, és nem érzed a lábad a kisbusz „kényelmes” ülései miatt? Mennyit kell szervezkedni, intézkedni, bulit kötni, próbálni? És akkor nem beszéltünk még a jelmezekről, színpadi megjelenésről… A szórakoztatóipar nem könnyű.

Ehhez kapcsolódóan: szerinted a tribute elszívja a levegőt a kreativitás elől?

Nem hinném, hogy elszívja. Pontosabban nem a tribute szívja el… A dolog alapvetően a következő: jól kell tudni zenélni, jó dalokat írni, és jól pozícionálni ezeket. Manapság a zenét is ugyanaz a gyorskaja-mentalitás uralja, mint szinte mindent az életben. Mindent azonnal, és természetesen ingyen. Vagyis dolgozol a dalaidon éveket, ameddig persze kiadások vannak, viszont a készterméket egyből letöltik sok ezren, ingyen. A kezdő zenekarok (de lassan már a nagy bandákról is beszélhetünk) eladásait nem a tribute szívja el, hanem ez a mentalitás. Viszont egyértelmű, hogy ehhez a piaci helyzethez is alkalmazkodni kell, ami azt jelenti, ki kell állni a színpadra, és jól játszani, mert a gázsi marad a csekkekre. Általában egyébként a hobbisták sírnak. Aki akarja, csinálja ahelyett, hogy keseregne, meg kifogásokat keresne. Még egy szempontot érdemes figyelembe venni. Aki megtanulja világszínvonalú zenészek mutatványait, az biztos, hogy megtanul zenélni. Ez egy hatalmas iskola is. Gyakorlatilag szerintem (és hangsúlyozom, csak az én véleményem szerint) felesleges addig saját dalokban gondolkodni, amíg az ember nem ura a hangszerének, nem tud száz dalt, nem foglalkozott eleget a zenével.

A minap azt írtad egy posztodban, hogy „Érdekes dolog ez a popszakma. A tribute videókat megnézik 14ezren. A saját dalokat pár ezren, és nem azért, mert ott szarul éneklek... Ha kiteszek egy képet egy kiskutyáról, többen megnézik, mint egy dalhoz munkával készített saját anyagot... Hol vannak a kritikusok olyankor, mikor a sajátokat promózzuk?” A ’90es években, ha felbukkant egy új zenekar, a koncerten megjelentek az emberek, mert kíváncsiak, nyitottak voltak. (teljesen függetlenül attól, hogy jó volt e a produkció vagy sem). Napjainkban viszont egy saját számokat játszó csapat jó esetben is egy bő haveri körnek játszogat. Neked mik az ezzel kapcsolatos tapasztalataid?

Nagyon vegyes tapasztalataim vannak… Ne felejtsük el, hogy egy-két hónapos „zenészek” egy jó rádiós dallal megtöltik a Parkot… Felgyorsult a világ, és ehhez alkalmazkodni kell. Ha most a rock zenekarokról beszélünk kizárólag, akkor valóban ez a helyzet. Igazából nincs tuti recept. Játszani kell, makacsul és kitartóan. Mikor például a Jolly Roger-t megcsináltuk Pocky-val, nem mondhatjuk, hogy ismeretlenek voltunk, mégis nulláról kellett építkezni. Valahogy ez van. Más téma, ha van egy rádió által játszott, bombabiztos dalod… De ehhez nagyon bele kell nyúlni. Szerencsére a Machine Mouse-nál ez megvan, itt nem nulláról kell kezdeni, viszont a közönség feledékeny, illetve nagyon divat-orientált, úgyhogy oda kell tenni a produkciót minden szempontból, újra meg újra. Régebben egyébként szerintem ugyanez volt a helyzet, elég, ha arra gondolsz, hogy pl. a 90-es években az akkori underground bandák (pl. a Bedlam, amit nagyon bírtam) éppen úgy kis klubokban játszottak, negyven embernek. Sőt, én még láttam a Hooligans-t Debrecenben húsz ember előtt játszani… És becsületükre mondva olyan show-t csináltak, mintha egy arénában lettek volna. Valószínűleg pont ezért váltak ilyen óriási bandává. Megvolt a kraft, meg a kitartás.

Mi a tribute műfaj sikerének a titka? Miért van annyi tribute szerinted?

Annyira sok a tribute? Nem tudom, ezt a részt annyira nem vágom. Azt tudom, hogy mikor anno a Hollywood Rose-zal elkezdtük, kb. a Kiss Forever Band volt, meg mi. Én amúgy nem aggódnék emiatt, hogy sok a tribute, vagy nem. Ebből ugyanúgy kikopnak azok, akik nem elég elhivatottak, vagy jók. Nyilván azok a tribute-ök, mint például mi a Dust N’ Bones-szal, vagy a KFB, akiket hívnak, lekötnek rengeteg külföldi klubba, fesztiválra, fennmaradunk. Kimegyünk, turnézunk, mert jó a produkció. Csak ehhez kellett tizen-sok év tapasztalat, szívás, tanulás, csiszolódás. Ha sok kissrác eleve abban gondolkodik, hogy csak és kizárólag tribute-öt alapítson, az nekem sem annyira szimpatikus. De ezt én nem tapasztalom, mert sokfelé játszom, és mindenhol látok jó, eredeti helyi zenekarokat.

Egyéb, bármi a témával kapcsolatban…..

Azt gondolom, felesleges háborút indítani egy olyan manapság sajna rétegzenében, mint a rock n’ roll. Játszani kell, dalokat írni, dalokat tanulni, felmenni a színpadra, és kegyetlenül odab*szni. Ezt a közönség díjazza. És egyébként meg, csak őszintén. Ha valaki csak és kizárólag más dalait akarja játszani, miért ne tehetné meg? 

siddjo.jpg

Szólj hozzá!

Ozona Mama Kanadában? Volt ilyen!

2016. május 15. 19:19 - fehersolyom

egy magyar rockbanda a tengerentúlon

Az Ozone Mama megállíthatatlan: épp hazaérkeztek a tengerentúlról, és máris Nagyváradon (Románia) adtak koncertet tegnap. És a gitárosuk Gábor Andris még arra is szakított időt közben, hogy egy villáminterjú keretében meséljen egy kicsit a torontói kanyarról. 

redroomom.jpg

- Nem gyakori hogy egy magyar zenekar a tengerentúlon turnézzon. Nektek ez hogy jött össze? 
 
-Jelentkeztünk a Canadian Music Week showcase fesztiválra (zenei vásár, mint az Eurosonic, vagy SXSW) és kiválasztottak minket.
 
- Merre jàrtatok pontosan? 
 
-Torontóban volt két bulink és utána saját szervezésben egy USA buli Niagara Falls-ban (NY).
 
- Hol, kikkel jàtszottatok?
 
Torontoban a Cadillac Lounge és Cherry Colas nevű helyeken, New York állam Niagara Falls városában pedig az Evening Star nevű helyen a kitűnő Mojo Stone nevű zenekarral. A srácok még nincsenek 20 évesek de nagyon komoly lendület és elszántság van meg bennük már most. Torontóban pedig más kiválasztott zenekarok társaságában léptünk fel, volt ott az indie bandáktól elkezdve a country-rock-ig minden. 
 
- Hogyan fogadott az ottani közönség benneteket?
 
Összességében azt kell mondanom, hogy jól, szerintem sokan azt sem tudták, hol van Magyarország, szóval így még érdekes is lehetett nekik a mi zenekarunk. Az energia lejött a színpadról mindenütt, nyilván volt, akinek ez nagyon tetszett, de olyan is, aki esetleg nem értette annyira, egy biztos, mi kint sem az az egy helyben álló zenekar látszatát keltettük :)
omairport.jpg
 
- Összegzés?
 
Nagyon örültünk, hogy kimentünk erre a pár bulira. Toronto lenyűgözött, de ha lehetek őszinte, Amerika még mindig közelebb áll hozzám, a Niagara Falls-i bulira sok amerikai barátunk eljött, akik már eddig Ozone Mama rajongók voltak, nagyon jó volt velük végre élőben találkozni. Családiasabb volt a légkör, de a kanadai bulik is jól sikerültek, egyetlen tanulság, hogy legközelebb mégiscsak viszünk hangszert a bérlés helyett.
Szólj hozzá!

Kettlebell Reboot

2016. május 11. 14:48 - fehersolyom

interjú a Vajákos Gabival

2013-ban jutottam el a Kettlebell Debrecen vezetőedzőjéhez, Gabi Katschthaler -hez, akiben egyrészt az egyik legjobb edzőt sikerült megismernem, másrészt az egyik legjobb interjúalanyt is. 

Első "randink" emléke ez az interjú, amit két okból jelentetek most meg újra: egyrészt a visszajelzések alapján ez akkor (és a mai napig) az egyik legjobban összeszedett cikk kettlebell témában, másrészt pedig hamarosan indul az új kezdő csoport, amire lehet-és érdemes-jelentkezni.

13076611_1166970410001546_5407557600358840775_n.jpg

Sportolói pályafutásom közben mindenféle edzésre eljutottam, számtalan módszert, edzőt, trénert volt sikerem megismerni.

A kettlebellbe már belekóstoltam magánemberként, de Katschthaler Gabi, Senior SFG Intsruktor-ral készített interjúm ebben a témában messze túlmutatott egy sima beszélgetésen: egy edzésmódszer nagyon alapos megismerése mellett röpke 50 perc alatt a saját testem működéséről, kondíciójáról is olyan dolgokat tudtam meg, amit álmomban sem gondoltam volna. Azt hiszem ez részemről egy sorsfordító találkozás volt, mondhatjuk, hogy „disz iz tö bigining of dö bjutifull frendsip”.

Akkor kezdjük egy nulladik kérdéssel: mi az az SFG, és mit jelent pontosan a senior instruktor titulus?

Ez azt jelenti, hogy a régebben RKC, egy éve pedig StrongFirst nevet viselő szervezet kiemelt oktatója, vezetőségének a tagja vagyok. Leginkább kettlebell instruktori képzéseiről ismert ez a szervezet.

1399625_10200326556686507_123499519_o.jpg

De még mielőtt ebbe belemennénk, oszlassunk el egy nagyon elterjedt tévhitet magával a kettlebell-lel kapcsolatban. Sokan azt hiszik, hogy létezik „A” kettlebell edzés, mint olyan, de ez nem így van. Akettlebell önmagában csak egy vasdarab, egy eszköz, amivel sok mindent lehet csinálni, mint ahogy a kétkezes súlyzót is használják a súlyemelésben, erőemelésben és a testépítésben is, vagy van sokféle labdajáték, de nincs egy, egységes „labda-sport”. A kettlebellt eleinte cirkuszi erőművészek használták, később két további fő ág fejlődött ki ebből. Az egyik a Girevoj-Sport (a kettlebell orosz neve girja), ami egy versenysportág. Itt megadott idő alatt megadott súllyal kell bizonyos gyakorlatokat elvégezni, és minél nagyobb ismétlésszámot elérni. A másik ág elment a katonai, rendvédelmi kiképzések és a különböző sportok kiegészítését célzó erőfejlesztés irányába, mi ez utóbbit képviseljük. (Itt említeném meg az újabban terjedő, kicsi súlyokkal, az oktatóval együtt, zenére végzett, aerobic/fitnesz-jellegű állítólagos kettlebell-edzéseket: ez gyakorlatilag az átverés-kategória, semmi köze a valós GS vagy SF edzésekhez. A fociból sem lesz pingpong, csak mert lecseréljük a labdát.)

Beszéljünk még egy kicsit a kettlebell gyökereiről: ahogy én tudom, ez egy nagyon régi, Oroszországból indult dolog…

Igen, a kettlebell eredetileg egy terménymérő súly volt, a mértékegysége a „pud”, ami 16 kg. Volt fél és negyed pud is, de igazából a 16, 24, 32, 40 és 48 kg-os súlyok voltak elterjedtek - a kisebb, köztes súlyok a modern kor szülöttei. Azt ugyebár tudjuk, hogy ahol van néhány nehéz tárgy, és összeverődik pár férfiember, mint például egy vásárban, ott természetesen azonnal elindul valamiféle versengés… Az orosz férfiaknál, mint akkoriban általában, nem a fekvenyomás volt a mérce, hanem az, hogy ki mekkora súlyt tud állva a feje fölé vinni. Innen indult a dolog. Azok az emberek, akik ezekkel a terménymérő súlyokkal gyakoroltak, versengtek, rövid idő alatt látványos módon megerősödtek. Ehhez hozzájárult az is, hogy a kettlebell súlyzónak elég speciális a felépítése, a fogása, más erőfejlesztő eszközökhöz képest másak az erőkarok, így más technikákat igényel. Ez feltűnt az akkori cári hadsereg vezetőinek is, így került be ez a testfejlesztő módszer az orosz hadsereg, később pedig a szovjet néphadsereg kiképző programjába is. Amerikába és a nyugati edzőtermek világába Pavel, a StrongFirst alapítója és vezetője által jutott el, aki korábban kiképzőtiszt volt a szovjet néphadsereg különleges egységénél, a Specnaznál. A rendszerváltás után az Egyesült Államokba emigrált, és eleinte nyújtással, illetve ízületi mobilitással kapcsolatban tartott szemináriumokat és írt könyveket. (A szovjet néphadsereg hivatalos közelharci metódusa a kemény stílusú Okinawa-karatéra alapult, ami például azt is megkövetelte a katonáktól – és oktatóiktól – hogy néhány hónapon belül eljussanak a spárgáig.) Később oktatni kezdte a hagyományos kétkezes súlyzós, ill. saját súlyos erőfejlesztés orosz hagyományokra épülő módszereit is. Az akkori könyvkiadója vetette fel az ötletet, hogy a kettlebellről is írhatna legalább egy cikket... Ez az 1998 decemberében a Milo magazinban megjelent, „Vodka, Pickle Juice, Kettlebell Lifting and Other Russian Pastimes” (kb.: Vodka, uborkalé, kettlebell és más orosz mulatságok) című cikk indította el aztán a modern funkcionális edzés forradalmát.

Nézzük egy kicsit a hazai helyzetet: öt évvel ezelőtt még szinte nem is lehetett kettlebellről hallani, aztán robbanásszerűen terjedt el. Nagyon sokat lehet látni küzdősportot űzők körében, de ha belegondolok, nincs is olyan konditerem sem, ahol ne lenne kettlebell edzés és kettlebell instruktor... Hogyan terjedt el ilyen rövid idő alatt ennyire széles körben?

5 éve épp lezajlott itthon az első instruktori képzés, ekkor kb. 50-en voltunk instruktorok. Ez az ország lélekszámára vetítve valóban nem volt túl sok, viszont nagyon sok krav maga oktató volt ezek között. Lakatos Péter, aki aStrongFirst Master Instruktora és a magyarországi szervezet vezetője, egyben a Krav Maga Global hazai vezetője is. Azt a bizonyos első, 2008. májusi instruktori képzést még kifejezetten krav maga oktatóknak szervezte. Azzal, hogy ők pedig továbbadták ezt a tanulóiknak országszerte, rövid idő alatt elég nagy szórást sikerült elérni. Innen meg már nem volt nehéz nyerni: ha egy rendszer megbízhatóan tud látványos eredményeket felmutatni, akkor idővel törvényszerűen népszerűvé válik…

Az interjú elején és most is említetted a StrongFirst-öt. Azt hiszem ideje kitérni arra, hogy mi is ez pontosan...

A StrongFirst egy nemzetközi instruktorképzéssel foglalkozó szervezet, amelynek Pavel az alapítója és vezetője. Ha úgy tetszik, ő az igazgató a mi iskolánkban - mert amit mi csinálunk, az az Erő Iskolája. Ebben az iskolában van még három vezetői szint: a Master, a Senior - ez vagyok én -, és a Team Leader. Ez egy viszonylag szűk kör, az egész világon talán 50 ember tartozik bele. Pavel személyesen választja ki őket közvetlen munkatársaivá, részt vesznek a rendszer további fejlesztésében és világszinten koordinálják az oktatást, vezetik az instruktori képzéseket. (Európában jelenleg hatan vagyunk, ebből ketten Magyarországon, Lakatos Péter és én.)

A kettlebell az egyik eszközünk, de ez csak egy eszköz, a használata pedig nem öncélú. Mint mondtam, a StrongFirst az Erő Iskolája - mi tehát azzal foglalkozunk, hogy hogyan lehet valakiből gyorsan és hatékonyan erős embert faragni. Az erő ugyanis egy olyan alapképesség, ami minden más fizikai képesség fejlesztésének feltétele. Ha valaki erős, akkor minden könnyebb. Gyorsabban tud fogyni, izomtömeget építeni, robbanékonyságot fejleszteni, gyorsaságot, állóképességet növelni, vagy bármit elérni, amit csak a fejébe vesz. Ezért mindaddig, amíg valaki nem szerez egy általános alap-erőszintet, nem indokolt sportág-specifikus készségekre koncentrálni. Ha egy sportolóval dolgozunk, akkor járunk el helyesen, ha az ereje növelésére koncentrálunk, mert azt tudja a leghatékonyabban kamatoztatni a saját sportjában. Az állóképesség minden sportágban más, speciális, így azt a saját sportja edzésein tudja a legjobban fejleszteni. Ha valaki jól tud úszni, az nem biztos, hogy jól tud futni is, és 1.000 swingtől sem lesz valaki feltétlenül jobb harcos – csak fáradtabb.:D Az erő ellenben univerzális, mondhatni Joker:D: aki erős, az mindig, minden helyzetben erős. Sokat dolgozunk brazil jiu-jitsusokkal, és az ő vezető edzőjük, Sztraka Mihály szokta mondogatni: „Azért még soha nem vertek meg senkit, mert túl erős volt”.:)

A kettlebellről ismernek bennünket a legtöbben, de fontos megérteni, hogy nem a kettlebell a lényeg, hanem a mögötte lévő erőfejlesztési rendszer és tudás. Egy univerzális edzésfilozófia és módszertan, amit különböző eszközökkel ültetünk át a gyakorlatba. A kettlebell csak egy ezek közül: az első, amivel a tanítványaink találkoznak, mert a kezdők számára ez a legalkalmasabb. De a cél az erőfejlesztés fortélyainak megtanulása, nem pusztán az, hogy ügyesen tudjuk „lóbálni”.:D Igen, az erő megtanulható dolog, akárcsak az angol nyelv vagy a zongorázás. De ismerni kell hozzá az emberi test működését, meg kell tanulni az egyes technikákat (ezek olykor azonnali 20-30%-os erőnövekedést hoznak), és sokáig, türelmesen kell gyakorolni, ha igazán a mestere akarsz lenni. Az, hogy valaki ismeri a sakkfigurákat, még nem jelenti, hogy tud is sakkozni. Ezért óriási különbségek lehetnek - és mint magad is tapasztaltad, vannak is -, kettlebell és „kettlebell” között. Számít, hogy kihez jársz.

De visszatérve a StrongFirst rendszerére: kezdetben van tehát akettlebell, de ha valakinek igazán nagy abszolút erőre és esetleg nagyobb izomtömegre is szüksége van, pl. egy amerikai focistának, akkor idővel sorra kerül a kétkezes súlyzó is. Nehéz súlyokra van szükség, kettlebellekből 200 kg-nyit összefogni elég nehézkes lenne.:) Egy küzdősportolónál viszont, aki a súlyhatáránál nem akar feljebb kerülni, de szeretné megnövelni a relatív (súlyához viszonyított) erejét, a kettlebellt saját testsúlyos gyakorlatokkal egészítjük ki. Itt se százszámra végzett dobozra ugrásra gondoljunk, sokkal inkább egykezes fekvőtámaszra, egylábas guggolásra, egykezes húzódzkodásra… Nem kimeríteni akarjuk, hanem fejleszteni.:)

Tehát három modalitásunk van: a kettlebell, a kétkezes súlyzó és a saját testsúlyos gyakorlatok, de mindig a célokból indulunk ki (persze a jelen állapot figyelembe vételével), és mindenkinek megkeressük azt a kombinációt, amivel a leggyorsabban, leghatékonyabban tudja elérni azokat.

Milyen volt a „hőskorszakban” a kettlebell fogadtatása?

Érdekes időszak volt, néha jókat szórakoztam. Volt olyan, hogy bejelentkeztek húszan egy induló csoportba, és a második órán már csak hatan voltak. Aki egy tipikus, hagyományos csoportos, aerobic- vagy spinning-jellegű órára számított, az csalódott. Ez ugyanis nem arról szól, hogy mennyire tudjuk lehajtani magunkat, hanem alapokat kell tanulni, mozgásmintákat javítani, elmélet van, légzőgyakorlatok, stb, stb. Iskola, ugye.:) Sokan nem voltak ehhez elég türelmesek. De persze olyan is volt, hogy 10-en kezdték a tanfolyamot és 15-en fejezték be, mert közben kedvet kaptak az ismerőseik is, az élménybeszámolók hallatán. Értelemszerűen akkor még azok voltak kevesebben, akik tudták, mire számítsanak. Vegyes volt a fogadtatás.

Te magad hogyan ismerkedtél meg ezzel az eszközzel/rendszerrel?

Teljesen véletlenül akadtam rá. Éppen valami nyújtásokkal kapcsolatos dolgot kerestem a neten és belefutottam Pavel egyik könyvébe. Ledöbbentem, hogy mennyire összeszedett, célratörő és értelmes a szöveg, így kíváncsiságból rákerestem, hogy miket írt még. Elolvastam a rudas edzéssel kapcsolatos írásait is, amik szintén szembementek a közhiedelmekkel, de teljesen meggyőzőek voltak. Majd jött a kettlebell. Először persze csodálkoztam, hogy hogy lehet egy vasgolyóról egy egész könyvet írni, de addigra már „Pavel-hívő” voltam...:) Az ő rendszere volt az, amiről azt gondoltam, hogy ezt érdemes komolyabban is művelni. A hobbi-szintű érdeklődésemet professzionális irányba terelte, olyannyira, hogy most már csak ezzel foglalkozom hivatásszerűen.

A ti rendszereteket használják mindenféle sportág képviselői, erőfejlesztő emberkék, vagy épp rehabilitáció alatt állók is. Ha például itt lenne egy bokszoló, egy gerelyhajító, meg egy hátfájós emberke, akkor mennyivel másabb gyakorlatokat csináltatnál velük?

Semennyivel és teljesen. Na jó, ez elég zen-szerűre sikerült.:) De bizonyos értelemben ugyanaz kell, hogy legyen a cél, csak teljesen más a kiinduló helyzet, tehát az út is teljesen más lesz. De ez nem sportágfüggő, hanem személyfüggő. Manapság divat olyannyira a sportág-specifikus edzésre koncentrálni, hogy az alapkészségek fejlesztését elhanyagoljuk, sőt, olykor azt is elfelejtjük, hogy minden sportnak az alapvető, emberi fajra jellemző mozgás az alapja. Tartáshibás, ülőmunkát végző, civilizációs betegségektől szenvedő embereknek is az a céljuk, hogy megszabaduljanak a rossz beidegződéseiktől, megerősödjenek, és ezáltal elkerüljék a mozgásszervi betegségeket. És a gerelyhajítónak vagy bokszolónak is az segít a legtöbbet, ha jobb mozgású és erősebb lesz, mert ezek biztosítják a hatékonyságot és a sérülésekkel szembeni ellenálló képességet. Mindketten küzdenek. A bokszoló azért, hogy erősebb legyen az ellenfelénél, a hát- vagy térdfájós irodai dolgozó meg azért, hogy könnyebb legyen a mindennapi élete…

218154_205737859458144_3143430_n.jpg

A gyakorlatok mindehhez csak eszközök, olyanok, mint az úton a macskakövek – sokféle utat ki lehet rakni ugyanazokból a kövekből. Az alapokra koncentrálunk, viszonylag kevés gyakorlattal dolgozunk, de amit csinálunk, azt precízen és jól csináljuk. Minden apró részletre odafigyelünk. Neked is beállítottam még a kislábujjadat is.:) A kivitelezésnek a test biomechanikájához kell illeszkednie. Ha ez így történik, akkor a gyakorlat fejleszti a testet. Ha nem, akkor kárt okoz, és ez nem is feltétlenül mindig sérülés. Óva intek mindenkit például attól, hogy sport-specifikusnak kikiáltott kettlebell gyakorlatokkal próbálkozzon! Minél jobban hasonlítanak ezek a sportjára jellemző mozgáshoz, annál valószínűbb, hogy csak összezavarják, lerontják azt. Komoly erőnléti edző nem kockáztatna ilyet.

Persze tökéletes kivitelezéssel is lehet értelmetlen, szükségtelen vagy épp káros dolgokat csinálni. Itt jön a képbe a programozás, az edzéselméleti tudás, hogy biztonsággal ki tudjuk választani, hogy egy adott embernek, hátfájósnak, túlsúlyosnak vagy gerelyhajítónak, az ő adott helyzetében, hátterével, képességeivel, céljaival mi lesz az optimális megoldás.

Akkor univerzális a rendszer?

Azt nem mondom, hogy univerzális, semmilyen rendszer nem az. Viszont a legátfogóbb és legrugalmasabb, amit csak ismerek. Persze másképpen kell alkalmazni versenyzők és szabadidő-sportolók esetében, nem beszélve a rehabról, ami egy teljesen külön terület és további képzettséget igényel, ill. együttműködést orvossal, gyógytornásszal, terapeutával. A versenysportolónál kiegészítést adunk, és ugyebár azzal egészítjük ki a sportági edzését, ami hiányzik belőle: megkeressük a gyenge láncszemeket és célirányosan azokon dolgozunk. Ha valaki viszont kizárólag ezt a mozgásformát űzi, annak átfogóbb edzést kell nyújtanunk, illetve gyakran további segítséget is, életmódváltáshoz, fogyáshoz, stb. Most pl. épp egy mozgásszervi megbetegedések megelőzését célzó, kifejezetten ülőmunkát végzőknek szánt program fejlesztésén dolgozom, ami megint más gyakorlati megközelítést kíván. Az elvek viszont ugyanazok minden esetben.

A kettlebell is olyan, mint minden más, sok fals információ terjeng a neten róla: zárszóként kérlek mondj egy pár címet, ahol az érdeklődők megbízható információkat szerezhetnek erről.

El lehet indulni például a honlapunkról. Innen át lehet lépni a blogomra, ahol például azt is vissza lehet keresni, hogy én hogyan készültem annak idején az instruktori vizsgámra. Facebookon is üzemeltetünk egy oldalt, itt meg lehet nézni a tavaszi átalakulási versenyünk eredményeit is. A magyarországi szervezetnek is van központi oldala. Itt feltüntetik az országszerte induló csoportokat, és az érvényes bizonyítvánnyal rendelkező instruktorok listája is megtalálható.

11882269_1023754820989773_4013626746420758292_o.jpg

És persze bármikor be lehet nézni az edzéseinkre is a Corpus Fitness-ben (Oláh G. u. 5.) és fel lehet tenni a kérdéseket személyesen. Vagy ami még jobb, ki lehet próbálni minket.

Szólj hozzá!

Senánszky Petra új világcsúcsa

2016. május 02. 16:00 - fehersolyom

Idén már harmadik alkalommal javított saját világrekordján Senánszky Petra, a Debreceni Búvárklub 6-szoros világbajnok uszonyosúszója, aki ezúttal a 100 méteres uszonyos gyorsúszásban úszott fantasztikus időeredményt. A Dobó Kupa elnevezésű, hagyományos egri uszonyosúszó versenyen korábbi idejénél több mint 3 tizedmásodperccel teljesítette gyorsabban a távot, amivel 8 héttel a Világbajnokság előtt meggyőző fölénnyel jár a riválisai előtt.

 petra20160501.jpg

A fiatalabbak is remekül teljesítettek, hiszen az ifjúsági lányok mezőnyében Szabó Anita, a gyermek fiúk között pedig Lipők Larion úszott korosztályos országos csúcsot, ami igazán bíztató a 3 hét múlva esedékes Gyermek - Ifjúsági - Felnőtt Országos Bajnokság előtt.

csapat20160501_dobokupa.jpg

„Kemény munka áll mögöttünk, az úszott idők azt mutatják, hogy jó úton járunk. Különösebb pihenő nem járt a verseny előtt, így igazán értékesek ezek a kiváló időeredmények, hiszen a nagyobb iramú, versenytempójú edzések még csak most következnek majd, bízom benne, hogy az újabb lökést fog adni a csapat minden tagjának. Közelednek a világbajnokságok, a felnőttre Senánszky Petra és Kosina Gergő már biztosan utazik, a junioroknál pedig Szabó Anita és Szűcs Rebeka váltott már repülőjegyet. Mindannyian rendkívüli edzésmunkát végeznek, bízom benne, hogy idén is képesek lesznek világraszóló eredményeket produkálni.” – mondta Kókai Dávid, a Debreceni Búvárklub vezetőedzője.  

A debreceniek az éremtáblázaton is és a csapatversenyben is az élen végeztek az egri megmérettetésen, legközelebb pedig 3 hét múlva, ugyanezen a helyszínen versenyeznek majd az Országos Bajnokságon.

Szólj hozzá!

Élőben debütál a Neonhal!

2016. május 02. 10:52 - fehersolyom

A Neonhal nevű egyszemélyes "szobazenekar" nem ismeretlen a 3MMM blog olvasóinak, indult mivel a főhős,  Nagy Tamás Imre énekes gitáros korábbi munkái (Kis Vörös Kakas, Tomi Szomorú, Amundsen) meghatározóak voltak számomra, ezért igyekeztem mindig hírt adni felőle.

neonhal_foto.jpg

Tomi a dalait az egykori Gonzo tag, Csatlós Pál produceri és szerzői segédletével rögzítette. Ennek eredménye két album, a Galaxis útikalauz poposoknak (2013) és a Kivezet (2015), melyek a neonhal.bandcamp.com oldalon meghallgathatók, letölthetők. Tavaly ősszel aztán összeállt az élő formáció, melynek Tamáson kívül tagjai még: Fábry András György basszusgitáros, Györki Szilvia dobos és Keveházi Tamás gitáros. A csapat május 6-án este nyolckor mutatkozik be a közönségnek a debreceni Kosár Klubban. Vendégek: Tom Úr és Csapata, Kónya Levente József, Szabó Ágnes.

Az esemény linkje ITT.

 

 

Szólj hozzá!

(Hed) P.E.- Truth Rising (2010)

2016. április 28. 18:00 - fehersolyom

Egy 2012-es cikk került elő az archívumból, akik esetleg nem olvasták:

A ’94-ben alakult kaliforniai Hed P.E. a Nu- metal éra talán legeredetibb zenekara voltak, éppen ezért lehet az hogy az első vonalba sosem kerülhettek- erre a célra a multinacionális lemezcégeknek ott volt a műmájer Marilyn Manson meg a gyermekkori traumákat aprópénzre váltó Korn.

A Hed P.E.-nek maradt a másodvonal, az underground kiadók és a viszonylag szép helyi sikerek világa-cserébe viszont a mai napig producerek és menedzserek belepofázása nélkül robbantgatják a heavy metal, punk és hip hop és reggie elemeket vegyítő életveszélyes zenei bombáikat. (ők magukat nem is nu-metalnak, hanem G-Punk-nak hívják  a saját stílusukat)

Évente-két évente jelentetnek meg lemezt, kidobnak érdekes videókat és turnézgatnak.

Az már az én bambaságom, vagy a felgyorsult információs társadalom és az underground lét hibája, hogy csak most vettem észre, hogy a csapat 2010-ben is kijött egy új anyaggal, amely a Truth Rising címet viseli.

Image szinten megmaradt a full cap meg a bő gatya, hiába, ezek a srácok a ’90es évek közepétől nyomják a nu metált, és pusztán a  létükkel, zenéjükkel és öltözködésükkel is bizonyítják, hogy számukra ez a stílus nem csak egy néhány évig tartó divathóbort volt, hanem a mai napig vállalt életérzés-hát igen,ebben a mozgalomban is vannak akik nem divatból csinálják.

A lemezen 22 track található, a terjedelem egy óra.

A „szerzemények” magas száma senkit ne tévesszen meg, hiszen összesen 11 számról, illetve a hozzájuk kapcsolódó, introknak nevezett agymenések adják a magas számot.

A zenekartól sosem állt messze a társadalomkritika és a politikai üzenetek megfogalmazása, az olyan intro címek mint „The Capitalist Conspiracy” vagy a „Whitehouse” pedig sejtetik, hogy a zenekar ezen az albumon talán az eddiginél is nagyobb  hangsúlyt fektetett a témára, és  dühösebbek a rendszerre, mint eddig.

A politika mellett az egyház is „megkapja a magáét”, de persze egyes szerzemények a szexről és a „thug life” szépségeiről szólnak- hiába ez mégiscsak rockandroll.:)

A hangzás és a szerzemények terén a csapat a jól kitaposott ösvényen halad, de ez esetükben nem unalmas önismétlés, mint más rockzenekaroknál, hanem a különböző zenei stílusok nagyon kreatív, eklektikus és energikus robbanó eleggyé gyúrása.

„Old school rockerek” kíméljenek jeligére szabadon kereshetitek a lemezt és a zenekart „mindenfelé” bár elképzelhető hogy az ismert lemezboltokban nem jártok szerencsével…

Szólj hozzá!

Astral Dog bemutatkozó + Campus koncert

2016. április 07. 09:31 - fehersolyom

Üdvözöl az ASTRAL DOG Balmazújvárosról!
Tagok:
Pocsai "Butch" Zsolt – basszusgitár
Szabados "Kiki" Krisztián - gitár
Pocsai "Pocsa" János – ütős hangszerek
Suba János – gitár/vokál
Makai Imre – vokál


Első koncertjüket a KeletUnderground tehetségkutatón játszották, ahol a közönséget és a zsűrit is meggyőzve végeztek első helyezettként. A tehetségkutató következményeképpen bemutatkozhattak a 10. Budapest Music Expo-n is, ahol a bírálóbizottság az erős pop mezőnyben is 6. helyezéssel díjazta a produkciót.

ad.jpg

A kisebb koncertek között elkészítették első és egyben bemutatkozó felvételük a hajdúszoboszlói Rock Spa stúdióban. Az anyag megjelenésekor a Hands of Doom blog a következőket írta: „…intenzív, döngölős, de mégis dallamos riff terápiája. Mindezekhez remekül csapódik hozzá az ének mélyről préselt, rekesztett néha már death metálosan hörgő témája.” A zenekar koncepciózusan írja dalait – a blog ajánlója alapján – „ízig-vérig tökös és harapós stoner/sludge/groove riffek” köré, kerülve a lerágott csontok alkalmazását.
Egyik koncertjükről a debrecenplus.hu a következőket írta: „A metálelemekkel vegyített pszichedelikus stoner (vagy amit akartok) rockot játszó banda, most is hozta a formáját, pihegésig megmozgatta az addigra táncos lábúvá avanzsálódott közönséget. Feszültség, szikrák és nagybetűs dög…” Élő előadásaik baráti zenekarok társaságában szerveződnek, de sikeres koncerteket tudhatnak maguk mögött olyan kultikus magyar zenei formációkkal is, mint a SexAction vagy az Angertea.

A csapat az idei Campus Fesztivál utolsó napján, június 23.-án 17.30 tól a dehír.hu színpadán játszik élőben

Szólj hozzá!

Szerencsés nadrágszárak

2016. február 28. 17:47 - fehersolyom

The Luckies/The Trousers koncertbeszámoló 2016.02. 26. Nagyerdei Víztorony

Tavaly nyáron a Campus Fesztivál kezdetén adták át a cívisváros legújabb közösségi terét, a Nagyerdei Víztornyot, ami több szempontból is irtó frankó hely. Például van benne egy 16 méteres mászófal, és kiváló fröcsöket lehet kapni olcsón.

E mellett azonban  az "öreg hölgy" mentsvárául szolgál az alternatív kultúra iránt érdeklődőknek is.

És gondolom, a közelmúltban elnyert Cseh Tamás Program által biztosított támogatással ez a funkció megnő, és a feltörekvő zenekarok legfőbb bemutatkozási helye lehet majd Debrecenben.

Ennek a folyamatnak köszönhetően tegnap este bemutatkozhatott a The Luckies nevű, szemtelenül fiatal -alig fél éves-, és mégis nagyon kiforrott produkciót felmutató csapat. Az Ivan and the Parazol valamilyen érthetetlen-egyszersmint örömteli-módon hozta vissza az egyetemi klubokba és a fesztiválszínpadokra a '60as évek garage rockját, és valamit elindítottak az országban: a műfaj idősebb képviselői (pl. The Trousers, Ozone Mama) mellett a Middlemist Red volt az első, de ezek szerint nem az utolsó csapat, amely a nyugaton sokkal inkább kelendőbb zenei műfajt.

Egy fiatal csapat esetében elkerülhetetlen a más zenekarokhoz való hasonlítás: a fentebb említett hazai bandák mellett a The Luckies esetében a The Black Keys, vagy  a korai The Hives ugrik be elsőként az embernek.

Eredetileg azt terveztem, hogy egy haverommal elmegyünk a koncertre, levezetjük a hét fáradalmait és iszunk egy két bambit. Az, hogy klaviatúrát ragadtam, és koncertbeszámolóra kerül most a sor, önmagában megmutatja, hogy mennyire sikerült a csapatnak átlépnie az ingerküszöbömet eleven színpadi előadásával, és jól megírt, meghangszerelt számaival. (fényképeket viszont nem készítettem, mivel a telefonnal készült gagyi, homályos képekkel nem emelném a blogom színvonalát, és az olvasóknak sem lenne túl informatív). E helyett itt a linkje a The Luckies bemutatkozó EP.jének a No Longer Blue című anyagnak a linkje, amelyen keresztül megismerkedhetnek az érdeklődők a csapat munkásáágával (bár megjegyzem, hogy a hangzás élőben sokkal karcosabb, a tempók pedig gyorsabbak).

Az est főzenekara a The Trousers volt, akik a kis létszámű közönség ellenére rutinos öreg rocsztárként hozták a formájukat: vastag hangzású ősrock, és a legjobb rockandroll klisék szállják meg a színpadot, amikor Kőváry Zoli és csapata a világot jelentő deszkákra lépnek. A Trousers tipikusan azt az angolszász/északi rockzenei szegmenst képviseli itthon amellyel a szélesen értelmezett hazai zeneszerető közönség nem igazán tud mit kezdeni-tegyük hozzá, sajnos, mert így a banda lassan egy évtizedes működése ellenére nem kapja meg azt az elsimerést amit megérdemelne. (Szerencsére külföldön nagyobb rájuk a kereslet). 

A kedvezőtlen körülmények ellenére a csapat egy igazán élő, dögös koncertet tolt a kislétszámú, de lelkes közönség arcába, egyetlen hiba az ének hangosítása volt, így aki esetleg nem ismerte a bandát, annak esélye sem volt arra, hogy a szövegekből valamit átemeljen. 

Számomra azonban már a látvány, és az ismerős dallamok ( személy szerint a lejátszási listám állandó szereplője  a zenekar) elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy megkapjam az élményt amit vártam az estétől. Szóval, köszi az estét zenekarok, köszi Víztorony!

 

Szólj hozzá!

Magyar AOR banda 2015-ben?

2015. december 18. 20:21 - fehersolyom

Két dolog biztos a zenei ízlésemben: egyrészt a hiteles dolgokat bírom, másrészt utálom a glam rockot.

A közelmúltban alakult Stardust épp ezt a stílust képviseli, viszont az egész produkció iszonyatosan profi, és hiteles, így zenei ízlés ide, vagy oda, e mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Már csak azért sem, mert 2015-ben AOR/Glam zenét játszani Magyarországon az legalább olyan elvetemült dolog, mint amikor egy mezőkovácsházi roma gyerek kitalálta, hogy metál zenekart alapít. Senki nem hitt benne, de ma már mindenki tudja az érában, hogy mi az az Ektomorf, és hogy ezt a roma srácot Farkas Zotyának hívják.

Szóval ki tudja, még lehet valami komolyabb dolog is kisül a Stardust nevű "kísérletből". (a csapat megalakulásáról és terveiről, a Shock! készített hosszú és kimerítő inetrjút, amit érdemes elolvasni ott, én most csak belinkelem ide a csapat első nótáját, és döntse el a kedves olvasó, hogy mélyebbre ás-e avagy sem...

Szólj hozzá!
Címkék: glam stardust AOR
süti beállítások módosítása