Van egy jelenet a Majdnem Híresben, amikor az egyik groupie azt mondja:
"...és ha egyedül érzed magad, csak menj el a lemezboltba, ott lesznek a haverjaid."
Ezt én is sokszor éreztem, hisz így több mint 10 év rockandrollozás után azért jónéhány zenészt ismerek. A biciklin tekerve, futás közben, vagy az utcán sétálva néha elmosolyodok magamban, ha magyar zenekarokat hallgatok, hogy gyakorlatilag a haverjaimat hallgatom...
Vagy szeret engem a Jóisten, vagy kicsi a hazai rockszakma, mindenesetre abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy olyan emberekkel tudom körül venni magam, akiket szeretek. "Természetesen" az Ozone Mama tagjaival is pacsiban vagyok. Sokáig éreztem úgy, hogy ezel az amerikai/vintage rock mániámmal én egy "Simple Man" vagyok a'la Lynyrd Skynyrd, de az ő felbukkanásukkal megtört a jég: megnyugodhattam, hogy vannak hozzám hasonló reménytelen idióták Kisgrofó országában...
Egyetlen különbség van az ő nótáik és a többi magyar zenekar munkássága közt: ha ők megszólalnak, elillan a hazai belterjesség illúziója, és lélekben máris a 66-os úton érzem magam.
Itt nincs haverság öcsém, itt felkerül a fejedre egy szónikus glória, és te leszel a rockandroll megváltója. Vagyis nem te, hanem ők...de egy kicsit osztozhatsz a dicsőségükben, ehhez nem kell mást tenned, csak meg kell hallgatnod bármelyik anyagukat. De ha már hallgatod őket, akkor kezdj az újdonsággal:
A Fonogram-díjas The Starship Has Landed és az azt követő Freedom EP után a hazai vintage rock színtér éllovasai ugyanis 2015. szeptember 25-én adták ki legújabb lemezüket Sonic Glory címmel.
Sokat gondolkodtam, hogy mit lehet írni egy zseniális rockzenekar zseniális rocklemezéről? Hogy vannak rajta riffelős nóták, meg balladák, meg hogy jók a gitárszólók?
Igen, természetesen azok. Inkább nem is írok semmit. Hallgasd meg. Ha érzed, hogy magával ragad ez a nyersség, az őszinteség, a hitelesség és a tökösség, akkor érzed...ha nem akkor hagyjuk, úgysem érted meg sosem...
Link ITT:
