3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

Neonhal: Kivezet

2015. május 18. 13:29 - fehersolyom

Nagy Tomi (alias Neonhal) zenei munkássága előtt nagy tisztelettel adózom majdnem két évtizede -konkrétan a Tomi Szomorú óta.

Tomi második "rockandroll bűnténye" az Amundsen feloszlása után eltűnt, majd Neonhal néven, egy egyszemélyes studióprojekt képében tért vissza a zenei világba. (bár én a mai napig táplálom a reményt, hogy egyszer majd élőben is hallhatóak lesznek a dalok.)

Alig két év alatt két teljes lemeznyi anyag született a Neonhal-műhelyben, ez pedig biztos jele annak, hogy kreatív áldás van a levegőben.

Ma éjjel jelent meg a második lemez, a Kivezet, ami a maga visszafogott eleganciájával mindneképp meghallgatásra érdemes darab. 

11017550_829190243838694_8215814450687982906_n.jpg

Mikor az indulás oillanatában (2013) először hallottam a produkcióról, akkor visszahőköltem, hiszen a Neonhal magát "keresztény rock" kategóriába sorolta, nekem pedig erről első körben valami Németh Sándor féle gyülis őrület jutott eszembe.

De már első hallgatásra rájöttem hogy ez annál sokkal másabb, mélyebb, érettebb, és egyszerűen: JOBB.

Az való igaz, hogy Nagy "Neonhal" Tamás megtért,ez azonban a jól ismert- klasszikus angolszász rockra épülő- dalszerzői stílusát nem, inkább a  szövegvilágát befolyásolta észrevehetően.

Ha valaki ismeretlenül úszik egy kört a Neonhallal, akkor egyáltalán nem lesz arcbamászó a vallási felhang: inkább azt mondanám, hogy ez egy populáris kortárs rock ( a kellőképp modern hangzást és "trendi" hangszerelést a Neonhal állandó hangmérnökének/producerének, Csatlós Palinak köszönhetjük, nagy pacsi érte), elgondolkodtató, spirituális szövegekkel.

A mai rohanó világban hiánypótló ez a fajta muzsika hiánypótló, Kivezet a szürke hétköznapokból.

 

A produkció tegnap jelenttette meg második lemezét, amely az elődjéhez (Galaxis utikalauz poposoknak) képest egy kissé lassabb, megfontoltabb, és gazdagabban (merészebben?) hangszerelt: ennek köszönhetően talán lassabban érik be, de zene és szöveg tekintetében is igazi ínyencfalatról beszélünk, megéri hosszan ízlelgetni. 

Az anyag ITT meghallgatható.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://3mmm.blog.hu/api/trackback/id/tr817469648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása