3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

„Vedd észre! Nincs olyan, hogy véletlen”

2016. november 04. 09:36 - fehersolyom

Megjelent a Backdoor Play új EP-je

Backdoor Play. Velük kapcsolatban szeretnénk mondani, hogy megjelent az első kislemez! ”Ésazthogy” nagyon rendben van, „Megaztishogy” most és itt ti is meghallgathatjátok. Az új cucc az Ésazthogy Megaztishogy címet viseli és 5 dalt pakolt rá a Marjanovic Igor, Zsiros Dominik, Samu József, Kovács Tamás alkotta zenekar.

Mit is kell róluk tudnunk? A srácok Szeged városát szolgálják zenéjükkel, történetük másfél éve kezdődött, melyhez hozzátartozik Igor zenei értelemben vett útkeresése, ami állítása szerint még most is tart. Sok próbálkozása volt, a lemez dalainak első verzióját még ő maga készítette el Szabó Szebasztiánnál az Our Sound Recording Studio-ban. Már ekkor is ismerte Dominikot, akinek nagyon bejöttek a nóták, így közösen kezdtek el foglalkozni az anyaggal. Jocit egy ismerősük ajánlotta nekik, és ahogy mondják, a próba szerelem volt első hallásra. Sokáig dobos nélkül dolgoztak, végül jött egy srác, aki rettenetesen hasonlít a Honeybeast és a Nevergreen dobosára, Kovács Tomira. Talán azért, mert ő az. Igor egy Honeybeast koncerten szúrta ki Tomit, és Kővágó Zsolti közbenjárása után már a Backdoor Playben is ütötte a bőröket.

Június óta gyúrták a dalokat, és már meg is volt a tervük a felvételek helyszínét adó stúdiót illetően. – Igazából a Fish! Sav című lemeze volt az, ami miatt kifejezetten Vári Gáborra és a Blackhole Sound Studio-ra esett a választásunk. Számtalan remek lemezen dolgozott, tökéletes választásnak bizonyult – mondta az énekes/gitáros, Igor. Nagy köszönet jár Iski Patriknak is, aki egy világszínvonalú hangszert adott kölcsön a felvételekhez.

A stúdióban töltött időszakról werkfilmet is készített a Backdoor Play:

Október 28.-án szegeden a Cool Clubban élőben a debütált az új anyag. Világhódító turné vigyázz, kész rajt!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://3mmm.blog.hu/api/trackback/id/tr2211929211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása