Minden idők legsikeresebb holland énekesnője, és az egyik legenergikusabb angol zenekar is koncertet ad a július 22-én kezdődő Campus Fesztiválon. A debreceni rendezvényre idén nem csak az izgalmas hazai felhozatal lesz a jellemző, hanem a színes nemzetközi programkínálat is.
A július 22-én kezdődő debreceni Campus Fesztivál programkínálata hamarosan teljes, a már most biztos fellépők között olyan ismert előadók szerepelnek, mint Wilkinson, a brit drum and bass zenei producer és DJ Londonból, nagyszabású koncertet ad Ákos (akiről a szerkesztőség sajátos véleménye ITT olvasható) , a Quimby, és a Tankcsapda (akik már nem is zenekar, hanem jelenség) , valamint a nagyerdei rendezvényre érkezik a holland jazz díva Caro Emerald, és a brit Enter Shikari is.
Caro Emerald első slágere a Back It Up volt, mellyel számos európai ország slágerlistáján rekordot állított fel. Díjainak száma bőven tíz fölött van, a legrangosabb díjkiosztókon nem csak albumait, hanem hangját is előszeretettel jutalmazták.
Első lemezéből eddig több mint egy millió példányt adtak el, hazájában még Michael Jackson Thriller-jét is megelőzte. Az énekesnő kedvenc stílusa a 40-es, 50-es évek jazz zenéje, amit professzionálisan ötvöz mai modern popzenei hatásokkal. Az így kialakult egyedi stílusvilághoz párosul Caro figyelemreméltó hangja, és előadásmódja.
A Campus másik kiemelt fellépője az elektronikával kísért metalcore vonal egyik sikercsapatának számító brit Enter Shikari lesz. Az együttes többször járt már Magyarországon, úgyhogy elég nagy rajongótábort sikerült kialakítaniuk. Koncertjeik mindig a legenergikusabb fellépések közé tartoznak, stílusuk annyira egyedi, hogy még a harcedzett kritikusok sem tudták megfejteni. Leginkább a kategorizálhatatlan jelzővel lehet őket illetni, dalaikban van minden: metal, trance, hardcore, vagy dubstep. Év elején elkészült The Mindsweep című lemezük, nemrég pedig a BBC Radio 1 Studio Sessions-nek köszönhetően még a Trónok harca sorozat főcímzenéjét is feldolgozták.
A Campus Fesztivál helyszíne újra a Nagyerdei Stadion melletti terület lesz, a korszerű és igényes infrastruktúra, a kulturált, páratlan környezet egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a Campus Magyarország egyik legkomfortosabb fesztiválja legyen. Tavaly összesen mintegy hetvenezren buliztak a debreceni Nagyerdőn a négy nap alatt.