Hogy egy klasszikus és stilszerű idézettel kezdjünk: "senores y senoras, nosotros tenemos mas influencia con sus hijos que tu tiene. peros los queremos. creado y regalo de los angeles, juana's addiccion."

Közel egy évtizedes kihagyás után az alternatív rock nagyjai 2011-ben visszatértek, jó néhány csúsztatást beiktatva végül október 16.-án jelent meg a visszatérőlemez, a The Great Escape Plane.

A ’90es évek elején, az alternatív zenei ízekre vágyó rockandrollerek hamar felfedezték maguknak a bekategorizálhatatlan Jane’s Addictiont, melynek zenéjében a hippikorszak pszichedeliája, a glam rock nárcizmusa és a grunge koszossága egyaránt jelen volt. Készítettek ők elszállós és tökös rockandroll lemezt egyaránt pályájuk során, és bár a zenekart alkotó tagok „házassága” korántsem nevezhető problémamentesnek, mégis időről időre összeállnak egy lemez és/vagy turné erejéig.

A zenekar történetét lényegtelen végigvennünk, egyrészt mert hosszabb és bonyolultabb egy háromezer epizódos mexikói szappanoperánál is, másrészt most érdemesebb az új lemezt kivesézni, semmint a múlton rágódni.

A lemezt beharangozó két klipes nóta (End of the Lies, Irresistible Force)-  a nyár folyamán kerültek napvilágra nálunk és sok más helyen-illetve Perry Farrel és Dave Navarro nyilatkozatai nyilvánvalóvá tették, hogy senki ne számítson egy 2/4es riffelős anyagra most tőlük.

A csapat egy kicsit más vizekre és más típusú dalszerzés irányába kívánt elevezni, lévén rocklemezt már csináltak, tehát az nem kihívás mert tudják hogy azt meg tudják csinálni.

A tíz tételből álló új anyagot végighallgatva egy új zenei szakkifejezés jutott eszembe: chill-out rock.

Persze nem nyugodt ez a pihenés, inkább hasonlít arra az érzésre mikor az embert buli után szétverik és az árokban tölti az éjszakát.

Én nem rejtem véka alá hogy a zenekar rajongója vagyok a kezdetek óta, de azt hiszem ez nem ciki, és talán mindenki érti is hogy miért: a csapat lemezről lemezre úgy tud megújulni, hogy közben saját egyértelműen felismerhető zenei személyiségük kiütközik: legyen szó másfél perces punk darálásról, vagy nyolc perces junkie „himnuszról”…

A lemezen csupa középtempós, sötét atmoszférát sugárzó dalt találunk, az egész lemez egységes mind hangulatát, mind megszólalását tekintve-mégis a stílusjegyekből, dallamvezetésből egyértelmű, hogy ez egy Jane’s Addiction lemez.Egyetlen kivétel az utolsó „Words Right Out of My Mouth The Great Escape Artist” című tétel, amely pörgős, dühös és agybajt sugároz, akárcsak a csapat korai munkái.

Hogy a tagok megöregedtek és lenyugodtak e, vagy csak simán rossz volt a hangulatuk azt nem tudom.De bármelyik hangulatot akarták is elkapni és kifejezni, az biztos, hogy nagyon jól sikerült nekik…