A jegyeladási statisztikák alakulásakor várható volt, hogy az egyébként is évről évre önmaga látogatói csúcsait megdöntő Campus Fesztivál az idén minden eddiginél nagyobbat fog durranni...de azért testközelből látni/érezni, hogy a korábbi szombati csúcsoknak megfelelő mennyiségű ember hömpölyögjön a fesztivál nulladik napján, az mégsem mindennanapi élmény. (tömegiszonyosok előnyben)

A délutáni órákban már felépült a civil falu, ahol a különböző szervezetek és önkéntesek számos programmal, érdekességgel várták az érdeklődőket, dacolva a 40 fokos hőmérséklettel.

A kora délutáni órákra aztán a nulladik napra beüzemelt színpadokról elkezdett szállingózni némi zene, és elkezdődött az igazi fesztiválhangulat.

A Rézangyal Aréna (és az egész fesztivál) nyitókoncertjét a mocsári metált (szakemberek ezt stonernek meg sludgenek szokták nevezni) prezentáló Blackhoney adta. A csapat szokásához híven kitett magáért, bár a korai időpont nem kedvezett a nézőszámnak, de ez őket nem zavarta. És az sem, hogy a rockzene kedvelőinek fenntartott fesztiválhelyszín klíma szempontjából nem lesz a legideálisabb...

A 17 órára meghirdetett Middlemist Red koncert kicsit csúszott, de épp ennek köszönhetően sikerült belefutnom az egyszerű, roppant energikus rockot toló Headbengs, akik nekem nagyon szimpatikusak, és örömmel tölt el, hogy egy klasszikus AC/DC iskolás rockzenekar is tud érvényesülni hazánkban, ha nem spórolja ki a melót a zenekar szekerének előretolásából.

A hazai garage rock új messiásai, a Middlemist Red volt bevallottan az egyik legjobban várt koncert volt kicsin magazinunk részéről, és szerencsére nem is kellett csalódnunk. A tűző napon elfogyasztott két laza roséfröccs, és az MR első három nótája elég volt ahhoz, hogy lélekben pszichedelikus kirándulást tegyek Indiába. Persze a Single Swicheroo azért felébresztett és visszateleportált a valóságba....

A The Grenma koncertkezdéséig az öregvonalas blues/rock vonalas Crocodile Band koncertjébe csöppentünk bele pár szám erejéig, amit egyáltalán nem bántunk meg.

Persze a The Grenma koncertjét sem. GisMo haverom szerint amit ők csinálnak, az punkzenébe oltott buddhizmus, és az a helyzet, hogy ennél perfektebb definíciót én sosem tudtam volna leírni sem, így maradjunk is ennyiben. A o. nap első olyan koncertje volt ez, amely viszonylag jelentős mennyiségű embert vonzott be, és ezzel együtt korábbi félelmeink, miszerint sok ember/sok ugrálás esetén a Rézangyal egy óriási közösségi szaunává válik majd, beigazolódtak. Ez a közönséget azonban egyáltalán nem zavarta, olyannyira, hogy a fesztivál első circle pitjét is itt nyomták le a kulturáltan szórakozó fiatalok, és ezzel könyörtelenül el is szívták az összes oxigént a helyszínről.

A koncert után épp ezért a levegősebb, nyitottabb és a családiasabb hangulatú dehir.hu színpadon álltunk meg egy pár percnyi Chrome RT erejéig, majd hosszabb időt töltöttünk el a légkondícionált T-Hall-ban (egy ilyen technikai felszereltségű hely azért nagy kincs egy fesztiválon, uh nagy pacsi a szervezőknek). Hűsölésünkhöz Szabó Balázs Bandája biztosította  a talpalávalót, hogy utána átadják helyüket a búcsúturnéját bonyolító HS7-nek. Ifjúkorom egyik meghatározó zenekara, akiktől eltávolodtam az idők folyamán, persze a tisztelet azért megmaradt. De azért a fél órás csúszás nem túl ildomos, így gyakorlatilag egy kezdődő Fish! koncert miatt lemaradtunk a rocktörténelmi eseményről. 

Visszatértünk inkább a Rézangyal Arénába, ahol a Fish! nemrég debütáló új dobosa, Hámori Dácika bemutatkozott a sok rajongó néninek és bácsinak, egy olyan koncert keretein belül, amely a halaktól megszokott. Eccerű, de nagyszerű dalok, necces pop és recsegős metál kikacsintások, ugrabugra, circle pit, ésatöbbi. 

Mindezt a csapat rekord nézőszám előtt tehette meg, amin szerintem maguk is meglepődtek. Mert népszerűség ide vagy oda, egy fullos fesztiválsátor a nulladik napon nem mindennapi jelenség. De ha gy fejlődik a Campus, akkor lehet, hogy jövőre ez lesz az alap, amire aztán lehet építkezni.

(fényképek hamarosan)