Több okból is nehéz erről a koncertről objektívan írnom, hiszen azzal, hogy a southern rock atyjait élőben láthattam, a bakancslistámra tettem egy pipát, és egy régi álom vált valóra.
Másrészt régi cimborákkal utaztam Bécsbe, akiket ritkán látok, és csodajó két napos tripet nyomtunk le, így az utazás csak 50%-ban szólt a koncertről magáról, személyes, életre szóló élményekkel gazdagodtam, ami persze nem feltétlenül tartozik a nagyérdeműre, de nekem értelemszerűen rányomja a bélyegét az egész élményre.
Harmadrészt a Grungery szerkesztője, Pintér Miki megelőzött és egy roppant mélyreható irományt írt, nem csak magáról a koncertről, hanem az azzal kapcsolatos jelenségekről is, és olyannyira egyetértek minden szavával, hogy egy napja azon agyaltam, hogy egész egyszerűen átlinkelem az ő cikkét az én oldalamra, többet/mást/szebbet úgysem tudok írni.
Na de azért a Lynyrd Skynyrd az mégiscsak "valami", és valószínűleg egyszeri alkalom volt az életben hogy láthattam élőben őket, szóval azért ezt a ziccert zenei újságíróként nem hagynám ki.
A sógorok fővárosába kora délután érkeztünk, így volt pár óránk a koncertkezdésig, ezt pedig felhasználtuk arra, hogy a Hard Rock Cafe helyi főhadiszállását felkeressük, és pár sör elfogyasztása mellett rock-relikviák vizslatásával ráhangolódjunk a koncertre.
Az egykori gáztárazó épületegyüttest –ezért hívják Gasométernek- megközelítve aztán egyre több szakállas-kalapos-motoros-hippi figurát láttunk mindenfelé, tehát biztosak voltunk benne hogy jó helyre tartunk.
Bár a koncertkezdés 8 órára volt meghirdetve, odaérkezésünkkor már javában játszott az előzenekar, Jared James Nichols, egyenesen Wisconsinból.
Az úriember koncertjéből így csak az utolsó pár számot élvezhettük, de az is elég, meggyőző volt. A trió felállású csapat egyszerű, de nagyszerű amerikai blues rockot prezentált, olyan lazasággal és felszabadultsággal, amelyre csak a tengerentúli előadók képesek…
Ettől válik az alapvetően közhelyes, sematikus rockandroll élővé, és élvezhetővé...
Hozzáteszem, itt az előzenekar is olyan hangosítással szólalt meg, - amely néhány budapesti elit klubot leszámítva- itthon nem jellemző, pedig értelemszerűen igen sokat hozzátesz ez az élőzene élvezetéhez.
Az is sokat elmond egyébként, hogy az összegyűlt emberek nagy része (megkockáztatom, fele) magyar volt, tehát egy magyar szervezésben, Budapesten megrendezett koncert is rentábilis lehetett volna, de persze mi hamarabb adunk majd KisGrofónak Kossuth díjat, minthogy tengerentúli rétegzenét szállítsunk a Magyarországon élő fizetőképes zenei kissebbségnek.
No sebaj,erőforrásainkat nem kímélve kifizettünk,odautaztunk, és élőben láthattuk a Lynyrd Synyrdet, amely pontosan 21.00 kor lépett a színpadra, és pontosan 22.30kor léptek le onnan, a köztes 90 percben pedig minden igényt kielégítettek. (talán azt leszámítva, hogy az újkori lemezeikről egyetlen nótát sem nyomtak, pedig elég sikeres és zeneileg is erős anyagokról beszélünk)A koncert első felében az ős-éra viszonylag kevésbé ismert, de ízig –végig southen hagyományokon alapuló bluesos-rockandrollos témákkal megalapozták a hangulatot. Ezután jött a kissé visszafogotabb, öngyújtó telefonlebegtető ballada blokk, amelybe még egy mandolinnal (?) és akusztikus gitárral játszott western dal eljátszása is belefért, így igazi saloon hagulatot sikerült varázsolni az alapvetően puritán koncerthelyszínre. Ezt követően letolták a kötelezőket (Simple Man, Thuesday Gone, Sweet home Alabama), majd ráadásként egy „szolid” 10 perces Freebirdöt is, így tényleg egy igazi álombeteljesülős koncertélménnyel gazdagodtunk….