3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

27-esek klubja

2015. április 21. 10:13 - fehersolyom

A fiatalon elhunyt zenészek legendáriuma az egyetemes pop-és rock történelem része, és mint ilyen állandó és kimeríthetetlen témául szolgál az újságírók számára, már csak azért is,mert a sajnos a névsor folyamatosan bővül, ráadásul sokkal több nevet tartalmaz,mint azt első blikkre gondolnánk.

Jimi Hendrix, Kurt Cobain vagy Amy Winehouse nevét minden bizonnyal a zenében kevésbé jártas emberek is ismerik, de ha a témát kicsit mélyebben akar ásni az ember, akkor olyan szomorú tényekre, bukkan, amit nem is képzelne el… például ki gondolná, hogy ez a lista mára már közel ötven nevet tartalmaz…. Olyan zenészekét  is, akiket sokan talán nem is ismernek. Számos esetben már akkor megtörtént a tragédia mikor az igazi áttörés és siker még meg sem érkezett, csak épp elkezdődött valami…

201755.jpg

A művészek általában sebezhető érzékeny lelkületű emberek, is a tehetség számos alkalommal párosul feldolgozatlan gyermekkori traumákkal, belső vívódásokkal, lelki eredetű konfliktusokkal. És szinte minden esetben ugyanaz a recept: a sorstól talentumot kapott előadó kiadói vagy menedzseri segítséggel felemelkedik, eljut a tömegekhez, de ugyanez a hatalom az, amely elkezdi őt kizsigerelni, és az elbírhatatlan nyomás hatására maga a termékké vált zenész válik áldozattá. A felpörgetett életmód magával hozza a stresszt, a drogokat, az erőszakot, a magánéleti gondokat, és ezek kombinációját, majd jellemzően ez a robbanóelegy mindig belobban és valami elég…. Ennek a cikknek annyi célja van, hogy mindenféle felesleges pátosz nélkül lerójuk tiszteletünket a rockandroll hősi halottjai előtt, hiszen ők azok, akik az életüket áldozták, azért ami nekünk is a legfontosabb: a zenéért. Hogy miért pont a 27-es lett az átkozott szám, arra számos teória, és összeesküvés elmélet született, de sajnos a tényeken egyik sem változtat, ezen tehát nem érdemes sok ideig időzni…

robert_johnson.gif

A klubot ki más is nyithatta volna meg, mint az ember, aki eladta a lelkét az ördögnek? Robert Johnson így nem csak az egyik legnagyobb hatású blues gitáros, hanem ő az, aki mind a keresztút legendával, mind a klub megnyitásával és egész életével elindította az élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon rockandroll- életérzést, akkor mikor maga a stílus még nem is létezett.1938-ban halt erőszakos halált, zavaros körülmények között, de zenei öröksége mai napig megkerülhetetlen. Aki pedig az „újkorban” továbbvitte ezt a szomorú hagyományt, az nem más, mint a Rolling Stones egyik alapítója és a kezdeti idők meghatározó zenezsenije, Brian Jones. A banda már induláskor botrányos volt, nevük összeforrt a balhékkal, rendőrségi letartóztatásokkal, a drogokkal és a zavaros nőügyekkel. A Kövek lettek az első számú közellenség, a társadalom kirekesztettjei: sorsukban szinte determinálva volt a tragédia, az volt csak kérdés, melyiküket éri majd baj. Az zenekar szépfiúját olyannyira felőrölték a zenekar külső és belső konfliktusai, hogy egyre instabilabb lelki –és testi állapotba került, majd ki is került a csapatból, nem sokkal ezután házának úszómedencéjében találták meg holttestét 1969 nyarán. A mai napig prosperáló, azóta rock legendává avanzsált Stones akkor, egy Hyde Parki-i koncerttel búcsúztatta a korábbi zenésztársat. A nagy slágerek előadása mellett ezen a bulin más is történt: felszállt ezer lepke….

A virággyermekek számos szép eszmét hoztak magukkal, de a valóság sokkal árnyaltabb és könyörtelenebb volt.  Jones halála után úgy hullottak a kor ismert sztárjai, mint a legyek-mindannyian 27 éves korukban, jellemzően drog és vagy alkohol túlzott használatának következtében.  A gitározás megújítójaként és úttörőjeként ismert Jimi Hendrixet 1970 szeptemberében holtan találták egy londoni szállodában, nem egészen egy hónappal később pedig a karcos hangú blues énekesnő, Janis Joplin távozott az élők sorából heroin túladagolás következtében. Mindkét zenész maradandót alkotott, számaik és lemezeik a mai napig sikeresek. Kétségtelen tény, hogy mindketten óriási tehetséggel jöttek a világra, de szenvedélyük idejekorán felőrölte őket. Más kérdés, hogy ha nem haltak volna meg akkor milyen pályafutás várt volna rájuk. Így legalább biztos, hogy máig legendaként tiszteljük őket. A kor utolsó nagy ikonja, Jim Morrison előbb a zenét hagyta el, majd Párizsba költözött, hogy csak a költészetnek éljen. Nem sokkal ezután holtan találták meg a saját lakásának fürdőszobájában 1971 nyarán. Sírja a francia fővárosban található, és egyfajta zarándokhelyként funkcionál a napjainkig.

Bár a Jones-Joplin-Hendrix-Morrison négyes alkotta a pszichedelikus rock korszakának első vonalát, sajnos nem csak ők áldozták életűket az önmegvalósítás oltárán.

A Canned Heat a mai napig létező formáció, de tény hogy aranykorukat ők is a hippi korszakban élték. A csapat alapító tagjai közt találjuk Alan Wilsont, akinek 1970-ben bekövetkezett halálát szintén a tudatmódosító szerek okozták.

A korszak meghatározó zenekarai közt tarthatjuk számon a Greatful Dead- et is. A csapat egyik muzsikusa, Ron Pigpen McKernan is 27 éves korában halt meg, 1973-ban, az ő esetében –talán egyedüliként-súlyos betegség, nem pedig kábítószerek és/vagy alkohol miatt következett be a korai halál.

 

Ő volt talán az utolsó jelentősebb muzsikus, aki ehhez a korszakhoz köthető, de persze a show nem állt meg, és a rockandroll is továbbhaladt az útján, a korszellemnek megfelelően még gyorsabbá és gyilkosabbá vált. Az idealisztikus hippiket a sokkal keményebb punk és metál mozgalmak követték, akik mind zenei, mind mondanivaló értelmében sokkal agresszívabb stílust képviseltek.

Iggy Pop és a Stooges nevű csapat a Search and Destroy című apokaliptikus slágerében egy generációst-himnuszt alkotott meg 1975-ben, de hogy mennyire nem a levegőbe beszéltek arra hamarosan szomorú bizonyságot kapott a világ: Dave Alexander, a banda bőgőse még ugyanebben az évben meghalt, a felfokozott életritmusnak köszönhetően.

 

A ma már progresszív rocként aposztrofált stílus alapítói közt tisztelhetjük a Uriah Hepp-et, de ezt a zenekart sem kerülte el a siker árnyoldala. Az együttes egyik igen sikeres felállásának végét Gary Thain basszusgitáros 27 éves korában bekövetkezett halála vetett véget, szintén 1975-ben.

Furcsa, hogy bár a ’80as évek rockvilága már nyíltan vállalva a szexről és a drogokról szólt. Bár történtek tragédiák és halálesetek, a kor mindegyik meghatározó ikonja megúszta élve ezt az időszakot. Nikki Sixx, Tommy Lee, Slash, Steven Adler, Richie Sambora, Bret Michels és a többiek mind megúszták néhány szerencsésen végződő túladagolással.

A 90es években aztán előjött a föld alól a grunge. Az új stílus zászlóshajójának tekinthető zenekar a Nirvana azonban karrierje azonban hamar megfeneklett, mikor a drogproblémákkal és mentális zavarokkal küszködő frontember, Kurt Cobain máig tisztázatlan körülmények kőzött főbe lőtte magát 1994-ben. Egyes találgatások szerint az idegenkezűség sem kizárható, de ez inkább csak legenda, bár az 1994-ben történt események óta alig csillapodtak a kedélyek.

Érdekes, hogy Cobain feleségének, Courtney Love-nak zenekara, a Hole, is veszteséget szenvedett, ugyanis a basszusgitáros Kristen Plaff szintén 27 évesen távozott az élők sorából. Ő sem az egészséges életmódjával vált híressé…

Egy évvel korábban, 1993-ban egy épp az áttörés határán álló női punk zenekar, a The Gits énekes-szövegírója, Mia Zapata halt erőszakos halált, éjszaka egy sötét utcán megerőszakolták és megfojtották.

Bár a 27 –esek klubjának mindegyik tagja hagyott maga után elvarratlan szálakat és találgatásokra okot adó zavaros körülményeket, a legextrémebb halálesetet vitán felül állva a brit alternatív banda, a Manic Street Peachers basszusgitárosának nevéhez űződik. Richey James Edward szuicid tette előtt többször tett utalást és tanúsított öngyilkosságra utaló magatartást, mégis hitetlenséget váltott ki környezetében 1995-ben bekövetkezett halála. Ráadásul holttestét a mai napig nem találták meg, így halottnak csak jóval később, 2008-ban nyilvánították, ezzel pedig értelemszerűen ő lett a legtitokzatosabb haláleset birtokosa ebben az impozáns klubban.

Amy Winehouse fiatal kora ellenére 5 Grammy Díj birtokosa volt mikor a túlzott drog és alkoholfogyasztás, de sajnos a felfokozott életritmus következtében 2011-ben meghalt. Az énekesnővel kapcsolatos tragikus hír szinte az egész világot megrázta, de tény, hogy a vele kapcsolatos híreket figyelők számára nem volt ebben semmi újszerű. Winehouse a halálát megelőző években rendszeresen azzal szerepelt a lapok címlapján, hogy a tudatmódosító szerek iránti rajongása ijesztő méreteket ölt. Így halála sajnálatos, de várható dolog volt…

Nem tudjuk ki lesz a következő a sorban, de R.I.P.  az eltávozottaknak….

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://3mmm.blog.hu/api/trackback/id/tr897385658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.