Cameron Crowe 1992-es Singles (magyarul: Facérok) című filmjét, illetve az azon szereplő előadókat és nótákat annyiszor említettük már meg „a Grunge-Sztori ” kapcsán, hogy itt az ideje kicsit elmélyedjünk a filmtörténet egyik legerősebb ”Original Soundtrackjének” rejtelmeiben.

A Singles, mint film nem véletlenül lett kultikus kasszasiker: az 1991-ben megjelent Nirvana lemez, a Nevermind egy csapásra híressé tette a seattlei grunge zenekarokat- Cameron Crowe pedig akarva akaratlanul az Eddie Vedder  (Pearl Jam) szerint egyszerűen csak „elcseszett generációnak” nevezett fiatalok életét filmesítette meg egy romantikus vígjáték formájában. És hát, mit csinálnak a fiatalok úgy általában? Például koncertekre járnak, és ha ilyet akarunk filmre vinni, akkor a leghitelesebb és legolcsóbb megoldás, ha egy valódi klubba visszük a színészeket, ahol épp a Soundgarden ad igazi koncertet… vagy mondjuk, zenekart alapítanak: ilyenkor a legegyszerűbb megoldás, ha a rock sztár álmokat dédelgető srácot játszó színészt (Matt Dillon) néhány jelenet erejéig „vegyítjük” egy hús-vér seattlei rock zenekar tagjaival, akiket egyébként Pearl Jam-nek hívnak…

A mozi többi ehhez hasonló poénját pedig csak azért nem lövöm le, mert ebben a cikkben alapvetően nem a mozit, hanem hangulati aláfestést biztosító dalgyűjteményt próbálom meg bemutatni… Bár, mint az a fentiekből kiderült, elég nehéz kettéválasztani mozit és a hozzá összeválogatott dalokat, most mégis megpróbálkozom vele.

A ’92-es évben, mikor ez a lemez megjelent, a rajta szereplő előadók szinte kivétel nélkül a seattlei grunge mozgalomból kinőtt sztárok voltak… tehát ha úgy tetszik, ez a lemez túlmutat önmagán. Így, több mint húsz évvel a megjelenés után mondhatjuk, hogy egy korszak, egy város, egy mozgalom összefoglaló kiadványa, egyfajta Best Of… bár egyetlen dolgot hiányoltam és hiányolok erről az egyébként páratlan anyagról: a Nirvanát, akik valamilyen számomra ismeretlen okból egyetlen hanggal sem képviseltetik magukat…

Itt van viszont kezdésnek az Alice In Chains Would? című száma, amely itt jelent meg először, nem sokkal később pedig a zenekar legsikeresebb lemeze, a Dirt nyitányaként is szolgált. Azt talán kevesen tudják, hogy a nótát a seattlei zenei élet egyik korai ikonjának, Andy Woodnak a halála ihlette és nem ez volt az egyetlen dal a Facérok filmzenéjén, amivel a fiatalon elhunyt zenésznek emléket állítottak: a hatodik track Wood zenekarának, a Mother Love Bone –nak a monumentális balladája, a Chloe Dancer/Crown of Thorns, amelyet úgy is emlegetnek sokszor, mint a grunge Stairway to Heaven-jét.

A kor másik meghatározó zenekara, a Pearl Jam két, a Ten album előtti hőskorszakból származó számot (Breath és State Of Love And Trust) szállított az albumra.

Ezek után egyértelmű a Soundgarden szereplése az anyagon, de a Birth Ritual című klasszikus mellett még Chris Cornell, a zenekar énekese egy akusztikus balladát (Seasons) összehozott szólóban erre a lemezre.

Persze a korszak mainstream sztárjai mellett helyet kaptak a műfaj keresztapjai, a Mudhoney és a Screaming Trees , és szinte természetes módon a nem seattle-i grungerek, a Smashing Pumpkins tagjai is (Sweet home Chicago:D)

Ha már Seattle-ről van szó nem maradhatott le egy ilyen válogatásról a város büszkesége, a világ legnagyobb gitárhőse, Jimi Hendrix sem-bár ő ugye nem grunge előadó, de a város-sőt, az egész világ-zenészeinek örök inspirációs forrás és példakép az ő személye.

Ha már a ’60-as, ’70es éveknél tartunk, akkor-a seattle-i egyeduralmat kissé megtörve- itt a válogatáson egy Led Zeppelin feldolgozás a kanadai The Lovemongers interpretálásában, és egy bizonyos Paul Westerberg nevű fiatalember pedig két bájos hangulatú neo-hippi dalocskával tette teljessé a válogatást.

Kordokumentum kedvelőknek, zenebarátoknak, filmdroidoknak kötelezően ajánlott anyag…