3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

A magyar rock kényszerpályái

2015. február 02. 17:53 - fehersolyom

...avagy görbe tükör a hazai zenésztársadalomnak (akinek nem inge...)

A rockzene definiálható megjelenésekor (tehát amikor egy Elvis nevű fehér fiú először ringatta meg erotikusan a csípőjét a fekete fiúk ritmusaira) nem csak egy zenei stílus, hanem egy életszemlélet is született.

A rockandroll egyenlő volt a szabadsággal, a tabudöngetéssel és a társadalmi falak lebombázásával, és a stílus, valamint az azt művelő előadók kultúraközvetítő felületként számos társadalmi változást indukáltak- nevükhöz köthető a szexualitás forradalma, az egész társadalmat átszövő álszent konzervativizmus háttérbe szorítása, de a faji megkülönböztetés felszámolása kapcsán is sokat írhatunk az ő számlájukra (vagyis inkább köszönhetünk nekik).A világhódító őrület pár év fáziskéséssel természetszerűen hazánkat is elérte, de az akkoriban regnáló kommunista diktatúra természetéből fakadóan (ugye, a diktatúrák már csak ilyenek…) erős kontroll alatt tartotta a rá veszélyes eszméket hirdető mozgalmat.

 

Az, hogy a magyar rockzene élete első évtizedeiben-közel negyven évig-ebben a behatárolt viszonyrendszerben létezett, és a politikai vezetés mondta, meg hogy mit lehet és mit nem (nesze neked, szabadság, meg tabudöngetés) egy olyan hendikepet eredményezett, aminek hatása napjainkig rányomja a bélyegét a hazai zenei világra.

A jelenség sokrétű, ezért megpróbálom szétbontani…

1.Zenei fáziskésés: az első magyar rockandroll- vagyis akkor még inkább beat-zenekar az 1961-ben alakult Scampolo volt, a megboldogult Komár Laci bácsival az élen. Szinte napra pontosan 5 évvel Elvis Presley első kislemezének, a Heartbreak Hotelnek a megjelenésekor alakultak, és esetükben nem ez az egyetlen párhuzam a Királlyal kapcsolatban. Gyakorlatilag egy az egyben vették le az akkor már világszerte öt éve ismert és sikeres trendet (zene és külcsín tekintetében egyaránt) , és gyakorlatilag az 1981-es feloszlásukig nem is csináltak mást, sőt a megboldogult énekes 2012-ben bekövetkezett haláláig eléldegélt abból, hogy a „magyar Elvis”-ként haknizgatott.  Az első hazai rock (beat) zenekar tehát egy öt éves fáziskéséssel honosított meg egy nyugati zenei formulát, de ez a fél évtizedes késés gyakorlatilag a mai napig megvan a hazai zenekaroknál (a rendszerváltás és az internet valami miatt vajmi keveset változtatott ezen, érthetetlen módon). A pár évvel később alakult Illés ugyanezen a nyomvonalon haladva, szintén egy körülbelüli fél évtizedes késéssel lehetett a magyar Beatles, de a későbbiekben is szinte minden zenekar esetében egyértelműek voltak a hatások. Radics Béla azért vált első számú gitárhőssé, mert egy az egyben levette a Jimi Hendrix és a Cream számait, Som Lajos pedig bevallottan azért alakította a Piramist 1974-ben, mert előtte egy nyugat európai turnén látta a Black Sabbathot játszani, és „megvilágosodott, satöbbi, satöbbi). Egyetlen hazai zenekar sem jutott el még a kísérletezés gondolatáig sem jó ideig, hanem a nyugati, épp aktuális irányzatokat másolták több kevesebb sikerrel-ezzel pedig az az egyetlen gond, hogy az eredetiség sérül, és mindenki másolatot készít. De a másolat, mint tudjuk, sosem lesz olyan jó, mint az eredeti, és mindig van egy kis gagyi hatása… a magyar zenekarokat zeneírás, hangzás tekintetében sajnos sok esetben (tisztelet a kivételnek) magyar narancsnak vagyunk kénytelenek tekinteni, a mai napig.

2.Szövegek: a rockandroll –ban a hangos gitárokkal és a dögös ritmusokkal megágyaztak a világot felforgató,szókimondó szövegeknek. Itthon azonban a hatalom komoly cenzúra rendszert működtetett, így értelemszerűen sérült a művészi szabadság ezen a téren. A „sanzonbizottság” határozta meg, hogy ki mit, és hogyan énekelhet, így ha voltak is kísérletek a társadalomkritikus szövegekre, azok idejekorán ki lettek herélve. És lássuk be, a „sajtból van a Hold” és a „nyaljuk a fagylaltot” sorok énekelgetésétől senkit nem fog elkapni a forradalmi/rendszerváltó hevület. Üdítő kivételek persze akadtak, mint például a Beatrice „Nagyvárosi Farkas” időszakának dalai (mondjuk az említett dalok megjelenése után rövid idővel a zenekart szét is verték titkosszolgálati módszerekkel, nyilván ennek a történetnek megvan a maga információ értéke…)A Hobo Blues Band dalai pedig tényleg nagyon hiteles korrajzot vázolnak fel a hallgatóknak az akkori „proli” életérzésről, de ne felejtsük el esetükben azt a nem elhanyagolható tényt, hogy volt egy komoly politikai védőernyő a fejük fölött, ennek az említésével pedig el is jutunk a harmadik ponthoz...

3. Társadalmi-politikai beágyazottság: a rockandroll műfaj a négerek népzenéjéből, a bluesból nőtt ki.                   Magyarul: jogfosztott, a társadalom perifériáján élő emberek találták fel . Műfaji sajátosság a kezdetektől             fogva,     hogy ez a zene a kirekesztettek, lázadók szócsöve volt. A társadalomkritika, a regnáló politikai           hatalom ostorozása, a szembenállás és a változtatásra való igény teljes egészében áthatotta a rockzenét,         nem csak a kezdetekben, hanem korszakokon keresztül. Itthon azonban a 3T (Tiltott, Tűrt, Támogatott)             rendszerében mindig komoly háttérindoknak kellett lennie egy zenekar esetében a Támogatott, de még a             Tűrt státusz privilégiumának kivívásához is. A már említett Hobo Blues Band esetében közismert tény,               hogy az énekes-szövegíró Földes László édesapja magas beosztású belügyi dolgozó volt, és nyilván                 ennek a kis „apróságnak” köze volt ahhoz, hogy a zenekar a Tűrt státuszba kerülhetett. Hobo esetében               fiatalkorom egyik nagy kedvencét és egyben a legnagyobb személyes kultúrhéroszomat tisztelhetjük –               nélküle valószínűleg sem a bluest, sem Allen Ginsberget, sem Viszkockijt nem ismerném-, de ha                       párhuzamba állítjuk őt a korszak másik emblematikus zenészével, a kapcsolati tőke hiányában                         ellehetetlenített és emiatt tragikus halált halt Radics Bélával, akkor máris láthatjuk, hogy mennyit nyomott           akkoriban latba az ilyesmi. De ez nem egyedi eset: például mai napig szép sikereket elkönyvelő Omega énekesének, Kóbor Jánosnak az akkori pénzügyminisztériumban dolgoztak a felmenői. Nem véletlen tehát, hogy a kor egyik legnagyobb zenekara lettek.Egy-egy cikkben, vagy televíziós interjúkban (Privát Rocktörténet című sorozat, rulez!, ajánlom mindenkinek) nagyon szépen hangzik, amikor a „nagy öregek” párás szemmel emlékeznek vissza a kemény időkre, de azért annyira nem sírnék, én mondjuk a  P.Mobil helyében. Igaz ugyan, hogy lemezük nem jelenhetett meg, de azért a ’80as évek derekán ők lehettek a legtöbbet foglalkoztatott magyar rockzenekar, akik az Országos Rendezői Irodától, tehát  magyarul az általuk szapult államtól kapták a felkérést és a gázsit, mai szóhasználattal élve a teljes turnémenedzsmentet… (egyes források szerint évi 300(!!!) Koncertet nyomtak ebben az időszakban). Érdekes összevetni például ezt a karriert azokkal a zenekarokéval, akik tényleg a Tiltott kategóriába estek bele. Az alig 18-20 éves srácokból álló szegedi Come On Punk Group (CPG)-t például tényleg gumibotra hányta a rendőrség, és a zenekar több tagját letöltendő börtönbüntetésre ítélték közösség elleni izgatás és más népcsoportok elleni uszítás miatt (ez utóbbi alapja a "szovjet atom is atom" dalszöveg-részlet volt).Ők emiatt sokkal inkább tekinthetőek a rockandroll hőseinek...

A rendszerváltást követően a szocializmusban Támogatott, de még a  Tűrt zenekarok is úgy folytak át egyik korszakból a másikba, hogy a közönség szemében sem hitelességüket, sem támogatottságukat nem veszítették el és a mondanivalójuk sem vesztette aktualitását (most nem kezdek politikai értekezést a rendszerváltás mibenlétét illetően, mindenesetre érdekes jelenség ez annak tükrében, hogy a zene mindig aktuális lelkiállapotokkal rokonítható, nem csak egyének hanem társadalmi csoportok esetében is....)

A magyar punkok atyja, Nagy Feró, a korábban már említett rendszerellenesnek titulált Beatrice frontembere úgy alapította újra zenekarát, hogy egyszersmind a szocialista retro műfaját is megteremtette, és közben a politikai palettára is szeretett volna felkerülni, olyannyira, hogy rövid időn belül a szélsőjobbtól a liberális oldalig szinte minden akkori politikai csoportosulásban megfordult hosszabb rövidebb ideig.

A szememben emiatt hiteltelenné vált, de a nagy többség mára a tiszteletbeli öreg rockert és televíziós megmondó ember egyszerre látja benne. Az Omega, az Illés, az LGT a mai napig stadionokat tölt meg, ha fellép. A nagy sikerrel futó televíziós tehetségkutatókban a fellépő sztárpalántákkal „mentoraik” a mai napig 30-40 évvel ezelőtti slágereket énekeltetnek el, én például még sosem láttam, hogy valaki az X-Faktorban mondjuk Brains-t vagy Kowalsky Meg a Vegát énekelt volna.

És hogy mi a baj ezzel?

Az, hogy nincs megújulás. Még annyira, sem mint külföldön, pedig azért rockzenei szempontból ott sem rózsás a helyzet.És nem csak zeneileg, de semmilyen más aspektusból sem...

És miért baj ez? Azért, mert amikor felteszik a napjainkban prosperáló zenészek a kérdést, hogy miért nehéz befutni, vagy, hogy miért nem kíváncsi senki az ő újdonságaikra, akkor valahol itt kell keresgélni az okokat.

A rendszerváltást követően alakult zenekarok a lakosság szemében az újdonság erejével hatottak-ezzel élen járt a Kispál és a Borz, a magyar alter- rock ősatyja-, de igazából ők is egy akkoriban trendi angolszász zenei trendet vettek le, szintén pár év késéssel.Persze ezt nem hibaként rovom fel nekik, érdemeik elévülhetetlenek, de így utólag visszatekintve ezek mégiscsak tények... (most beszúrnám, hogy a Kormorán együttes által indított folk-rock vonal, és a már említett Kispál iskolából kinőtt zenekarok stíluskavalkádjából mostanra kinőni látszik egy tipikusan magyaros hangzású alter-folk-rock, és az új nemzedék MAGYAR nyelven éneklő, modernebb muzsikára alapozó zenekarai (Pl. PETOFI) is kezdenek szélesebb közönségbázist kiépíteni, tehát látszik az alagút vége...)

De visszatérve a témához: kedvező jelek ide vagy oda, döntő többségben a magyar rockzene előadói folyamatos fáziskéséssel, zenei és önmenedzselési szempontból is idejemúlt módszerekkel próbálnak érvényesülni, ez pedig folyamatos kudarcélményeket szül számukra, és velük együtt a rock egyre szűkülő közönségének számára is (talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért válhattak a hip-hop hazai előadói fesztivál- nagyszínpados zenekarokká itthon, leváltva a nagy rockereket. (Röviden: azért, mert értelmes és pozitív szemléletű szövegeket szállítanak, ötletes, vagy legalábbis újszerűének ható zenei köntösben. A mai tízen-és huszonéveseket, akik fiatalabbak vagy egyidősek a rendszerváltással, nem igazán érdekelnek régi zenei sablonok, és a több évtizedes édesbús kesergés…)

Így történhet meg napjainkban, hogy az ország egyik legtechnikásabb gitárosa, Lukács Peta egy Satriani nyúlással rukkol elő, majd az interneten háborog, hogy nem tiszteli őt a nagyérdemű, vagy, hogy egy modern gondolkodást meghonosító, sikert sikerre halmozó Tankcsapdára sokan irigyek, a helyett, hogy próbálnának tanulni tőlük. (Ja, hogy ne jöjjek mindig a nagy és híres Tankcsapdával? Akkor tessék utána nézni, a Senior Hal interjúiban és a Fish! oldalán, hogy hogyan lehet lépésről lépésre 15 éves munkával felépíteni egy sikeres zenekart itthon állami támogatás nélkül, folyamatos szembeszélben hugyozás közepette.)

A jelenleg vázolt itthoni helyzet súlyos „énkép” zavarra és az önreflexió hiányára utal számos zenész esetében.(egyébként ezzel a "meg nem értett művész" mentalitással találkozhat az ember számos helyen, és ez inspirálta ezt az írást is)

A rock-metál műfajban megújulni nehéz, zeneileg nem is feltétlenül van rá szükség, de egy olyan országban, ahol a leggyakrabban szövegek alapján dől el egy-egy produkció kedveltsége, ott bizony ideje lenni erős szövegíróknak megjelenniük -be kell látnunk, kevés kivételtől eltekintve, mint például a Supernemes Szappabee, vagy Szepesi Matyi (Magashegyi Underground, Konyha)- nincsenek ilyenek.

A rendszerváltás után 25 évvel pedig a társadalmi beágyazottság tekintetében is úgy kellene a muzsikálást felfogni, mint egy vállalkozást: ha jó a „termék” és jó a marketing, akkor szeretni fogják az emberek.

Ha nem jó a termék, és/vagy hiányzik a marketing, akkor el fog maradni a siker, és ezen az sem segít, hogy az államnéha megmenti a rockandrollt (persze szép, ha időnként akad egy PANKK vagy egy Cseh Tamás Program, de nem erre kell építeni és pláne nem kell haragudni ezek időszakos hiányáért, vagy mértékéért).

Persze hogy mi a jó és rossz zeneileg az erősen szubjektív, de azért koncertlátogatók száma/lemezeladások/Facebook kattintások egy idő után elég konkrét visszajelzésként szoktak szolgálni…. viszont nem mindig biztos, hogy a közönség a hülye…

Kiss UtolsóCsillagharcos Ákos

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://3mmm.blog.hu/api/trackback/id/tr477134013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.