3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

Régi kedvenceink 2

2015. január 22. 21:30 - fehersolyom

Audioslave

A hivatalosan 2001-és 2007 között létező, három lemezt megélt Audioslave a kortárs rock egyik legeredetibb supergroupja volt, amelyet olyan zenészek alkottak, akik korábban, más zenekarokban már letették névjegyüket és szép sikereket tudhattak maguk mögött.

A zenekar sztorija egészen 2000-ig vezethető vissza, mikor a Rage Against The Machine-ből Zack de la Rocha énekes kivált, a három hangszeres (Tom Morello- gitár, Tim Commerford- basszus, Brad Wilk- dob) pedig úgy döntött, hogy tovább folytatják. Az eredeti ötlet az volt, hogy Rage néven, egy új énekessel megy majd tovább a szekér.

Közel két év sikertelen keresgélés után a menedzsment részéről jött az ötlet, hogy a Soundgardenből ismert-éppen akkor nem túl sikeres szólókarriert folytató-Chris Cornellel meg lehetne próbálkozni.

Bár mind a RATM zenészei, mind Cornell kiforrott és sajátos zenei világot képviselt a maga nemében, a formáció mégis működőképesnek bizonyult, és rövid idő alatt össze is raktak egy lemeznyi anyagot- tegyük hozzá azért, hogy a felvételek végére, a megjelenés előtt a nézeteltérések miatt fel is oszlatták magukat.

 

Az hogy ezt a döntésüket mégis visszavonták (jegyezzük meg, erős kiadói nyomásra), és az Audioslave mégis a nagyközönség elé került, nagy „nyeremény” volt mindenki számára, ennek pedig legegyértelműbb jele az volt, hogy az első, Cochise című lemez a vegyes kritikai fogadtatások ellenére a rajongók kedvence lett és pillanatok alatt elérte a háromszoros platinalemez státuszt…

Nyilván sokan sokfélét várt ettől az albumtól, de a legjobb benne hogy egyik elődzenekar utánérzése sem vált belőle: bár Cornell egyedi hangja és már-már mágikus hatású dallamvezetése, és Tom Morello sablonosnak egyáltalán nem nevezhető gitárstílusa meglehetősen karakteres jegyek, az Audioslavenek mégis lett egy saját, csak rá jellemző hangja, amely nem grunge, nem crossover, nem ’90es évek retro, hanem egyszerűen: ROCK. Olyannyira egyszerűen és egyértelműen kortárs rockot nyomtak az arcok, hogy egyesek egyenesen a XXI. század Led Zeppelinének titulálták a zenekart.

A sikereken felbuzdulva az Audioslave intenzív koncertezésbe kezdett, és bár az énekes kifejezetten kerülni akarta a Rage Against The Machinre jellemző politizálást, mégis számos érdekességet produkáltak ebben az időszakban: ők lettek például az első amerikai rockzenekar akik felléphettek Kubában, és a Live 8 elnevezésű karitatív esemény fő attrakciójává is ők váltak, és időnként a bulikon bizony felkerült a tracklistára a Killing In The Name…

 

 Persze ettől még senki nem azonosította Cornell-t a Che Guevara pólóban ugrabugráló Zack de la Rocha- val, viszont az ilyen gesztusokkal szépen lepergették magukról a kritikusok sokszor ismételt mondatát, miszerint ez csak az unatkozó, befutott zenész-milliomosok zenekara, akik csakis a további vagyongyarapodás reményében muzsikálnak.

Az intenzív, három éves turnéidőszakot 2005-ben az új lemez, az Out Of Exile „töri meg”. A lemez több szempontból is érdekes: a csapat ezt a debütáláshoz képest egy zeneileg is sokkal egységesebb dologként értékeli a produktumot, a zenei szaksajtó képviselői újra vegyesen fogadják az anyagot, a rajongók közül viszont sokan túlságosan lágy hangzásúnak ítélik az új dalokat. Ennek ellenére nem beszélhetünk sikertelenségről, a csapat újabb platinalmezet vehet át a megjelenést követően nem sokkal…

Az Out Of Exile még ki sem hűlt, alig egy évvel később-2006 szeptemberében- megjelenik a harmadik anyag, a Revelations. Sokan nem értik a zenekar rohamtempóban készült (a stúdiózás alig hat-hetet vett igénybe) és megjelentetett lemezét-és való igaz, hogy bár vannak kiemelkedő pillanatok itt is, de összességében már inkább a korábban nagy reményekkel kecsegtető, de elfáradt és ihlethiányos zenekar lenyomata ez.

 

Nyilván a tagok is érezték, hogy már a kezdetek kezdetén is fennálló nézeteltéréseket csak ideig-óráig tudták szőnyeg alá söpörni, és hogy ezek a problémák a közös muzsikálásra igencsak rányomja a bélyegét.

2007 februárjában Chris Cornell megjelentette nyilatkozatát, amelyben egyértelművé tette, hogy az Audioslave sztorinak részéről vége:

 „Már a kezdetektől voltak problémák közöttünk, amivel megpróbáltunk megbirkózni. Azt hiszem, három nagyon jó albumot hoztunk össze így együtt. Egy jól működő zenekar voltunk jó pár véleménykülönbséggel. Mostantól viszont már a saját zenémre szeretnék összpontosítani.”

Még ugyanebben az évben egy koncert erejéig összeállt a Rage Against The Machine, és Tom Morello is megszellőztette, hogy szólóprodukciót tervez. Napjainkban pedig nagy kedvencét, Bruce Springsteent kíséri a koncerteken…

Brad Wilk az azóta eltelt időszakban számos helyen bukkant fel, mint session zenész: legutóbb a Dave Grohl nevével fémjelzett Sound City projektjében tűnt fel- régi harcostársával, a basszer  Tim Commeford -al, é a Black Sabbath is őt kérte fel, hogy reunion albumán püfölje a bőröket.

Chris Cornell tovább folytatta meglehetősen hullámzó szólókarrierjét, majd 2012-ben újra összehozta a Soundgardent.

Így vélhetően az Audioslave nevű formációt már soha nem fogjuk hallani és látni, de érdemes megismerkedni a három lemezes diszkográfiával, hiszen valóban a rock történelem egyik legérdekesebb projektje voltak, és a Led Zep-hez való hasonlításuk sem volt alaptalan, hiszen valóban koruk leghatásosabb stadion rockját nyomták még pár évvel ezelőtt…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://3mmm.blog.hu/api/trackback/id/tr867099165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.