3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

Mi lesz veled rockandroll?

2015. január 22. 13:12 - fehersolyom

A rockzene jövőjéről nem röviden, de velősen

Megpróbálok válaszolni a címben feltett költői kérdésre…

A rockzene utolsó hőskora a grunge volt. A rövid ideig tündöklő zenei mozgalmat annak ikonikus alakja, Kurt Cobain saját magával együtt főbe is lőtte. Ez 1994-ben történt, de még ugyanebben az évben feltűnt egy bakersfield-i zenekar, akiket Korn-nak hívtak, és egy meglehetősen érdekes zenei elegyet hoztak létre a metál és a hip-hop elemeiből, ezt az irányzatot a szaksajtó nu-metal-nak nevezte el.

Akkoriban tényleg úgy kellett a rockandrollnak a megújulás, mint egy falat kenyér, és ezt a Korn, valamint az ő nyomdokaikban feltűnő zenekarok – mint a Deftones, a Limp Bizkit, vagy a Linkin Park -, sikeresen prezentálták azzal, hogy a kialakult zenei stílus, merőben újat hozott az akkoriban ismert rock/metál sablonokhoz képest.

kornlb.jpg

Az újdonság ereje azonban itt sem tartott sokáig, gyakorlatilag a 2000-es évek elejére ez a dolog is kifulladt, viszont a történet végéről hiányzott valami: a megújulás, az undergroundból felnövő új, forradalom. Azóta gyakorlatilag a rock-műfaj vegetál, vagy inkább lefelé tendál…

Az elmúlt bő évtizedben nem volt olyan feltűnő rockzenekar, amely alapjaiban változtatta volna meg a világot, vagy útmutatást, irányt adott volna az új nemzedéknek. Persze van Arctic Monkeys meg 30 Seconds to Mars, amiért a tinilányok tudnak rajongani, de ezek az én meglátásom szerint inkább a ’90-es évek alter rockjának kilúgozott, kockázatmentes sablonjait hasznosítják újra, komoly menedzsmenttel és produceri támogatással a hátuk mögött.

Komoly tömegeket ma már igazából csak a régi rockdinoszauruszok tudnak maguk mögé állítani, mint például a The Rolling Stones, az AC/DC vagy a Kiss - bár ezek már nem is annyira rock zenekarok, inkább már a popkultúra részét képző évtizedes sikertermékek. Mondhatnánk azt is, hogy ők a zeneipar kokakólái?

mi_lesz_2.jpg

Az utolsó nagy stadion rock zenekar az idén húsz éves fennállását ünneplő Foo Fighters, és mint írtam fentebb, nem nagyon látok utánpótlást ezen a téren…

A rockandrollt persze nem kell egyértelműen temetni, hiszen megfigyelhető volt a ’80-as évek „cicanadrágmetálja” idején is, mikor is a keménykedő külcsín alatt működő rocksztárok zenéi ugyanolyan ártatlanok voltak, mint egy pohár tej, de ellenreakcióként megtörténhetett az, hogy az undergroundból kinőtt egy Guns ’N’ Roses, vagy egy Nirvana

Ma már ilyesmi viszont nem történik meg. Összeesküvés-elméleteket is gyárthatnánk, hogy biztos a szemét producerek és zeneipari menedzserek nyomják el szegény undergroundot, vagy legyinthetnénk is, hogy úgysem tud már senki pénzt keresni a zenével a letöltések miatt, meg a satöbbi… De a zenének nem erről kell szólnia, a bonyolult kérdést pedig nem egy rövid(nek szánt) cikkben fogom kifejteni.

Egy szó, mint száz, a rockandrollban nincs megújulás. Mi van helyette?

Vannak régi zenekarok, akik újjáalakulnak, vagy a tagok új néven működtetnek olyan projekteket, amelyekben a régi sablonokat puffogtatják, és csodálkoznak rajta, hogy megközelíteni sem tudják az évekkel-évtizedekkel ezelőtti sikereket…

Erre egy eklatáns példa a nemrég debütált L.A.-ből származó „supergroup”, a Devil City Angels, amelyet nemrégen az FM90 Campus Rádió ZeneTrafik műsorában is elemeztünk Váradi Ferivel és Kozma Dénessel, azzal a végszóval, hogy ez bizony jellegtelen és unalmas, ettől túl sokat senki nem várhat…

Ha a rockzene médiában való egyre kevésbé intenzív jelenlétét vizsgáljuk, akkor az is egy érdekes hír, hogy hírértéke van annak, hogy az Avenged Sevenfold legújabb lemeze aranylemez lett. Pedig ők még azon kevés zenekarok közé tartoznak, akik a maguk módján ötletesen újították meg a metál sablonokat, és ezzel be is kerültek a viszonylag kisszámú mainstream zenekar közé… Ők egy üdítő kivételt jelentenek, a nagy átlaghoz képest.

 

Külhonban a már említett régi zenekaros újjáalakulások vagy projektek a jellemzőek, itthon viszont még ennél is elkeserítőbb a helyzet; a saját számokat, önkifejezés/önmegvalósítás igényével alkotó zenész archetípusa egyre inkább kiveszni látszik (tisztelet a kivételnek). E helyett egyre-másra alakítanak tribute bandákat, amely persze kézenfekvő és kényelmes, mert más előadók bejáratott dalait kell előadni (felületes, de mindenképp érdekes aláfestés: jelenleg öt Guns ’N’ Roses tribute, és nyolc P. Mobil emlékzenekar működik hazánkban…).

Persze vannak olyan tribute bandák, akik adott esetben olyan előadókat igyekeznek megjeleníteni élőben a hazai zenei piacon, akiket élőben nem, vagy csak nagyon ritkán láthatunk, és ezzel hiányt pótolnak, de azért összességében a jelenséget vizsgálva hazánkban olyan ez a tributozás, mint a pálinkaivás: mindenki azt mondja, hogy fontos a mérték, csak a magyaroknál ez is „mindent vagy semmit” alapon működik.

De még az ezen a körön kívül eső bandákat is érte erős kritika a közelmúltban, mégpedig a műfajon belülről, egészen konkrétan a Blind Myself háza tájáról. „Idegesít, hogy a kedvenc műfajom önismétlővé, kiszámíthatóvá, konzervatívvá vált” - mondta Tóth Gergő, a zenekar frontembere, mikor arról faggatták, hogy miért lett ennyire formabontó (mind a külcsín, mind a belbecs terén) zenekarának új anyaga, a Négyszögöl.

blind_myself_2014.jpg

Persze ne legyünk borúlátóak, a rockandroll azért örök és elpusztíthatatlan, mint tudjuk… A kérdés csak az, hogy hol, és milyen formában bukkan fel…

Jelen pillanatban én két dolgot látok: az egyik az, hogy - mint minden zenei trend -, egy uszkve öt éves csúszással hazánkat is elérte a nagy rockandroll revival, és ezt olyan szürreális (ámde üdítő) dolgokat hozott magával, hogy az átlag 20 éves srácokból álló ügyes Rolling Stones koppintást játszó Ivan and the Parazol befutni látszik. A hozzájuk hasonló korú, de sokkal merészebb ős-pszichedelikus rockot játszó Middlemist Red is teret kezd nyerni.

 

És akkor még nem is beszéltünk az Ozone Mama-ról, akik annyira jók, hogy bármelyik számuk elmehetne a Sons Of Anarchy soundtrack-re, és nem is olyan rég már kaliforniai rocklapok is cikkeztek a budapesti banda kapcsán.

 

 

A másik egy sokkal valószínűtlenebb, de mégis megvalósulni látszó út, az a rockzenei elemek más műfajokban való átmentése:

„Minden stílus rock and roll-al iszonyat menő / Ne hidd, hogy a fejed egyszer valaha benő” rappeli a Halott Pénz a „Minden szobába kell álom” című nótájában. Döbbentettel szembesültem a ténnyel: a szám egy egyszerű, de hatásos riffre, és egy nagyon garázsrockos hangásra épül. Lássuk be az nem túl nagy piros pont a magyar rockzenének, ha egy dél-dunántúli rapper srác mutat utat rockzenei hangzásban.

 

 

 

 

Nemcsak az említett számban, hanem az egész Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című lemezen is végigvonul egyfajta rock-blues-funky újrahasznosítás. 

De ez van... a Hősök, vagy akár az elektronikus zenei alapokkal rendelkező Brains is előszeretettel használ rockos/blues-os/funkys elemeket a muzsikájában (vagy épp RATM-et dolgoz fel), és ezeket bizony elég vaskosan meg is szólaltatják, mind a stúdióban, mind pedig élőben.

A nemzetközi porondon is megfigyelhető ez a trend:

Az USA déli államaiból - amelyek hagyományosan a rock/blues muzsika fellegvárának tartanak -, származnak az úgynevezett „redneck rap” mozgalom-legjelentősebb képviselői; Bubba Sparxxx és a Monnshine Bandits  -, amely utóbbi szintén a hip-hop és a ősrock hagyományait elegyíti, egyre nagyobb népszerűségnek örvendve.

 

 

Skrillex-et, mint a dubstep szülőatyját és az elektronikus zene megreformálóját ismerjük, de azt talán kevesen tudják róla, hogy "patkányfejleharapós" metálzenekarokban kezdte karrierjét, és egy neves magazin a világ 100 legjobb gitárosa közé sorolta, ám ő valamiért mégis a lemezjátszókat választotta gitár helyett.

Chris Cornell, a Soundgarden frontembere az alábbi nyilatkozatot tette Howard Stern műsorában idén júniusban:

„Az utóbbi tizenöt év gyakorlatilag kizárólag a fiúbandákról, lánycsapatokról, popénekesekről, elektronikus tánczenéről szólt. Pont most hallottam, amint valaki egy felmérést idézett: végeztek egy kutatást, és ennek alapján a mai fiatalok 70 százaléka elektronikus tánczenéket hallgat, és ez az arány évről évre csak nő. Viszont nem tudom, meddig nőhet még. Csak annyit mondhatok, hogy egyre inkább közeledünk egy tényleg nagyszerű új rockzenei mozgalom kezdetéhez; ugyanez történt akkor is, amikor mindenütt diszkózenék domináltak, aztán hirtelen, mintegy reakcióként, amikor mindenkinek elege lett belőle, hirtelen megjelent a punk rock. Talán most is valami hasonló történik majd. Az emberek hirtelen rádöbbennek majd, hogy ami most megy, az szar.”

Ilyen vagy olyan formában, de biztosan igaza lesz…

A cikk korábban a debrecenplus.hu és a rockstation.blog.hu oldalakon jelent meg. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://3mmm.blog.hu/api/trackback/id/tr797097485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.