A ’90-es évek elején, a grunge robbanás idején voltam kamasz, így egy szerencsés életkori sajátosság, hogy fiatal koromban épp elkapott a rockzene utolsó hőskorszaka (ezért egyébként nagyon hálás vagyok a sorsnak, mert ez a momentum alapvetően határozza meg a zenéhez való viszonyulásomat a mai napig.)

Néhány tucat, vagy talán néhány száz ember maradt a hazai zenei közegben, aki ugyanezt a zenei útravalót kapta, és napjainkig jelent neki ez az egész grunge dolog „valamit”.

Jó pár éve önmagam választottam azt a szerepet, hogy az underground zenei mozgalmak krónikása legyek, ezért egyfajta fanatikus küldetéstudattal vágtam bele abba a munkába 2012 elején, hogy a seattlei mindent felforgató zenei mozgalomnak emléket állítsak. Egy, mára már megszűnt zenei magazin hasábjain jelent meg először az a 9 részes cikksorozat (ITT, ITT és ITT olvasható az első pár rész, a többi értelemszeűen meglesz utána:D), amelynek hatására sok virtuális hátba veregetést kaptam, és egy kis megerősítést: ilyen írott formában még senki nem állított itthon emléket a grunge movement-nek..

Ezeknek a visszajelzéseknek a milyensége és a mennyisége jól esett, mert kiderült, hogy valami hiánypótló dolgot hoztam létre… pedig eredetileg csak önszórakoztatásnak indult az egész.

Az ominózus cikksorozat járta a maga útját, később a 2015 januárjában itt, a 3MMM blogon futott egy „újabb kört”. Ekkor már egyesek egyenesen úgy aposztrofáltak, mint a grunge hazai „one and only” szakértőjét.

1 (vagy 2)hónappal később aztán  egy médiatörténelmi eseménynek lettem részese: Kovács „Kisvakond” Tomi, az Men In The Box  nevű Alice In Chains Tribute zenekar énekese küldött egy linket, és egy meghívót egy oldalra: ez volt a grungery.hu. A magyar grunge oldal.

Kigúvadt a szemmel ültem a monitor előtt. Nem hittem el, hogy a 2010-es évek Magyarországán, ahol egy egyre szűkülő kör a rockzene halálát vízionálja nap, mint nap, valaki elindít egy kifejezetten csak a grunge műfajjal foglalkozó oldalt? Annyira bájosan halálra ítéltnek tűnt az ötlet, hogy azonnal nyomtam egy lájkot, és dobtam is egy üzenetet a korábbi cikkeimmel.

„Szia!

Grunge rajongóként és zenei újságíróként is nagy örömmel konstatáltam a  Grungery létezését.

Egy 10 részes cikket írtam pár éve ebben a témában, nemrég folytatásokban a saját blogomra (3mmm.blog.hu) is elkezdtem feltenni. Most járok a 6. résznél. Azt gondolom, hogy valamilyen módon talán te is tudod hasznosítani ezeket, ezért az eddig megjelenteket grunge baráti szeretettel küldöm:

…”

Rövidesen rövid, velős, és pozitív válasz jött az oldalról:

„Szia, hát ez óriási! Most van egy s.o.s. dolgom, utána visszajövök! Köszönöm! PM”

PM, vagyis Pintér Miklós. Érdemes megjegyezni ezt a nevet.

Elkezdtünk levelezgetni, a cikksorozat pár része meg is jelent az oldalon (később még pár új iromány is), és közben kaptam egy képet a Grungery atyjáról, Mikiről: ritkán válaszolt, röviden, és mindig szabadkozott, hogy elfoglalt.

Közben viszont olyan mennyiségű és minőségű cikkhalom kezdett megjelenni az oldalon, hogy csak ámultam és bámultam. Honnan jött ez a srác, hogy ennyi mindent tud? Seattleben született, és ott is nőtt föl, mint Deák Bill Kőbányán? Vagy sosem alszik és becsatlakozva „guglizik” a Pearl Jam meg a Soundgarden szavakra?

Egy-egy publikációját olvasva bele sem merek gondolni, hogy mennyi kutatómunkát végez előtte.

Az idő előre haladtával egy keményen dolgozó családapa képe kezdett el kirajzolódni előttem, aki azt választotta hobbijának, hogy életben tartja KisGrofó országában a grunge szellemét.

Nem újságíró, szívszerelemből ír, és ezt olyan alapossággal és igényességgel teszi, hogy azt bármelyik profi zsurnalizsta csak megirigyelni tudja (vagy esetleg tanulhat tőle). Nem kap, és nem kér pénzt senkitől. Arról és akkor ír, amit, és amikor akar. A saját pénzén utazik ki Seattlebe, hogy az ottani koncertekről, történésekről beszámolót írhasson. (egyszer még a repülőjegyét is átetette, hogy egy plusz napot maradhasson és megnézhesse a Malfunksun  buliját egy világvége klubban, Evetettben, 50 mérföldre Seattletől, ahol rajta kívül 29-en voltak a csapossal együtt).

Ennek az oldalak ma, az indulás után alig másfél évvel több, mint 5000 lájkolója, és több ezres látogatottsága van. Grunge rajongók, zenészek, rockerek, újságírók, nosztalgiázók, irigykedők olvassák rendszeresen. Olyan gyorsan és exponenciálisan növekszik a lap (el) ismertsége, mintha egy igazi újságírói start up lenne.

Pintér Miki megmutatta, hogy hittel, kitartással, alázattal, hitelességgel és szeretettel, (valamint nagyon nagyon sok belefektetett idővel és energiával) egy halálra ítélt dolog is sikerre vihető egy egyébként nem túl sikervárományos „ágazatban”.

És attól függetlenül, hogy valaki szereti e a grunge nevű zenei műfajt vagy sem, ez a hozzáállás az, amit mindenkinek meg kell tanulnia ahhoz, hogy sikeres legyen az életben...de persze ez csak egy szubjektív életvezetési jótanács...

Én a magam nevében inkább "csak"köszönöm Mikinek a tartalmas olvasmányélményeket, és az inspirációt, a többiek pedig vonják le a konzekvenciát maguk!

„Hey, hey, I, oh, I'm still alive…”

Bővebben a Grungery FB oldalán, ITT.