3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

Mik azok a Lángoló Csigák?

2015. május 20. 10:37 - fehersolyom

interjú a debreceni tűzzsonglőrökkel

Az utóbbi időben Debrecen kultúrális életébe szinte berobbant a Lángoló Csigák nevű tűzzsonglőr csapat. A legváratlanabb helyeken tűnnek fel -a Campus Fesztiváltól a LOFT bulijain át a hanukáig rengeteg helyen emelték már az est színvonalát,a  Quimby vebdégeként méga  Sziget Nagyszínpadát is megjárták.  A csapat alapítóját Galambos Petrát megkértük, hogy mutassa be egy kicsit a csapatot. 
lcs4.jpg
- Ha a zsonglőrködést, mint mozgást kellene meghatároznod akkor mit mondanál rá: sport, tánc, akrobatika...?
Azt hiszem a zsonglőrködés mindhárom egyben. A zsonglőrködés erőt, ügyességet egyaránt igényel. Éppen ezért a zsonglőreszközökkel való gyakorlás mellett a csapat tagjai heti rdenszerességgel vesznek részt erőnléti edzéseken is. Itt a klasszikus callinetics (saját testsúlyos gyakorlatok) elemeit használva igyekszünk fejleszteni az erőt, az állóképességet, és más képességeket -mint például egyensúlyérzék.
- Egy tűzzsonglőr mennyit gyakorol ahhoz, hogy "színpadon" tudjon állni?
- Ez függ a zsonglőr ügyességétől is. Általában akkor engedek valakit tűzzel fellépni, ha már biztosak a mozdulatai és az eszközön kívül tud a környezetére is figyelni. De van olyan, hogy egy új trükköt heteken vagy akár hónapokon keresztül gyakorlunk, tökéletesítünk, próbálgatunk, mire kiállunk vele a színpadra.
- Az utóbbi időben nagyon sok felkérésetek van, a falunaptól a vallási ünnepségeken keresztül számos helyen felléptetek. Ti teremtettétek meg magatokra az igényt vagy egy trend van kialakulóban ezzel kapcsolatban?
- Is-is. Az utóbbi időben egyre nagyobb igény van látványos, veszélyes produkciókra, hiszen a filmek is egyre több effekttel dolgoznak, egyre több a kaszkadőr, a hihetetlen képi világ és ilyesmire vágynak az emberek a valóságban is. Másrészt viszont nem titkolt szándékunk, hogy megteremtsük az előadásainkra az igényt, azaz ne csak azért nézzenek meg minket, mert ott vagyunk, hanem jöjjenek el miattunk. Ehhez szükség van a profizmusra, nagyon sok új ötletre, látványra és természetesen a reklám sem maradhat el. 
- Elég speciális eszközöket használtok, kérlek ezeket mutasd be egy kicsit.
- Az alap tűzzsonglőr felszerelés: poi, angyalszárny, bot, legyező, labdák és buzogányok, esetleg még tüzes hulla-hopp. De ezeket inkább "működés" közben kell látni, beszélni nehéz róla...
22816_624942647606073_5220772638408029332_n.jpg
- Honnan szerzitek be az eszközöket?
- Néhányat zsonglőr eszközökkel foglalkozó boltból vagy "gyártótól" szerzünk be, pl.: diaboló, ledes labda. De az eszközök többségét mi készítjük. Ennek egyik nagy előnye, hogy sokkal olcsóbban bár rengeteg munkával készülnek el az egyes darabok, másrészt nagyon jó csapatépítő program. Ami pedig számunkra még külön öröm, az alapanyagok beszerzése, mert már ismernek minket a különböző barkács boltokban és mindig érdeklődve hallgatják milyen őrült eszközt találtunk ki már megint. 
- Hogyan tanultok, inspirálódtok?
- A csapat "nagy öregjei" innen-onnan szedték össze a tudást. Amikor mi kezdtük még nem volt ennyire elterjedt a zsonglőrködés, nem volt ennyi oktató videó, így amikor láttunk valakit aki ezzel foglalkozik, gyorsan lecsaptunk rá és tanultunk tőle valami újat, vagy kaptunk egy-két jó tanácsot. Így sokkal kalandosabb volt tanulni, bár kétségtelenül hosszabb. Mióta vannak oktatóvideók, azóta onnan tanulunk trükköket, illetve a csapaton belül egymást tanítjuk. Néha bosszankodunk is, hogy nekünk rutinosabbaknak anno egy trükk megértése videó alapján hetekig is eltartott. Az újaknak meg már úgy tudjuk ezeket átadni, hogy egy próba alatt több trükköt is meg tudnak tanulni. 
lcs3.jpg
- A csapat (Lángoló Csigák) történetét összefoglalnád?
- A csapat 2 évvel ezelőtt indult, mi a vezetők (nem szeretem ezt a szót, inkább családfőként működünk:D) akkor léptünk ki egy másik csapatból, elsősorban azért, mert nem egyeztek a jövőbeli terveink. Aztán csatlakozott hozzánk egy másik zsonglőr csapat is, és elkezdtek szépen lassan gyűlni az emberek. Most körülbelül 30 főnél tartunk, de mindig jönnek újak, mindig mennek el emberek, mert közben mindenkinek van saját élete is, szóval ez nem baj. A csapat egy nagy család, ahol sok a különc, vannak néha viták, sértődések, sérülések, de alapvetően mindenki megtalálja a helyét. Nem a sok próbától, fellépéstől, pláne nem a pénztől hanem a családias közegtől működünk mi jól, a többi az csak "szalmakutya". 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://3mmm.blog.hu/api/trackback/id/tr107469892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása