3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

A grunge-szori 4.

2015. február 17. 18:00 - fehersolyom

A grunge keresztapjai

Az utóbbi időben a blog hasábjain előtérbe került a ’90-es évek uralkodó rock műfaja, a grunge. És ha már annyit foglalkoztunk a témával, hogy az már kis jóindulattal cikksorozatnak is tekinthető, akkor az eddigi írások egyfajta összegzéseképpen érdemes a műfaj gyökereit összefoglaló írással feltenni a pontot az i-re, mert mint minden zenetörténeti eseménynek – vagy, ha úgy tetszik robbanásnak – van előzménye az undergroundban, és nem volt ez másképp a grunge esetében sem. Azt gondolom, senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy magába forduló, rendezetlen családi háttérrel bíró fiúcska elkezd punk előadók dalait hallva saját nótákat fabrikálni, és ezt a kiadók hirtelen felfedezve kitalálják a spanyolviaszt, nyilvánvaló, hogy sokkal többről van itt szó…

tumblr_meolnhxkbl1r6tjkk.jpg

Bár a Nirvana dalaiban egyértelműen ott volt a Sex Pistols és a Stooges hatása, a Pearl Jam esetében pedig sokan emlegetik Bruce Springsteen nevét, és a zenekar saját bevallása szerint is nagy tisztelettel adózik a Ramones emléke előtt, ezek mégiscsak másodlagos tényezők. Mint minden, föld alól feltört zenei mozgalomnak, a grungenak is helyi szinten, mára elfeledett zenészek és bandák jelentették az igazi táptalajt. Seattle a maga esős, ködös, kissé depresszív hangulatával, a magára jellemző társadalmi sajátosságokkal megfelelő alapokat biztosított ahhoz, hogy egy, a napfényes Kalifornia érzetétől befolyásolt zenei és kulturális miliővel szemben állva egy merőben más szubkultúrát szüljön meg. Az pedig, hogy egy felnövekvő, csalódott generáció tagjai világszerte inkább ezt választották az akkora már önmaga paródiájaként, kopottasan tündöklő, semmitmondóvá váló glam rock helyett, már csak hab volt a tortán…

A Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden, Alice In Chains alkotta legendás seattlei négyes munkásságát szerintem nem kell bemutatni egyetlen rockrajongónak sem, ezért térjünk át egy másik, kevésbé ismert legendás négyesre, az általam „a grunge keresztapjainak” titulált zenekarok témájára.

Screaming Trees: A csapat tipikus gimnáziumi zenekarként, a Washington államban található Ellensburg nevű kisvárosban, Seattle-től alig 100 mérföldre alakul meg 1985-ben. Muzsikájukban a hatvanas évek pszichedelikus rockzenéje, a hetvenes évek punkja, és az akkoriban divatos nehézfém hatás elegyedik sajátosan. Ez a garázs stílusban előadott műfajvegyítés teljesen új hangzást szül, és bár ekkor ezt még sem a srácok, sem a későbbi zenésztársak nem tudják, pár év múlva ez lesz a grunge egyik sajátos stílusjegye.

screaming_trees_1_.jpg

 

Egy évvel az alakulás után elkészül az első lemez – a címe Clairvoyance -, és a Screeming Trees a pezsgő klubélettel kecsegtető Seattle felé veszi az irányt, ahol egyrészt sikeressé válnak, másrészt kapcsolatot építenek az ottani zenészekkel: olyan későbbi világsztárokkal muzsikálnak együtt, mint a Soundgarden, az Alice In Chains, vagy… ugye nem kell a sort folytatnom? :D

 

A csapat legtermékenyebb korszaka ez az időszak, évente jelentetnek meg újabb és újabb lemezeket, melyeket kis helyi underground kiadók gondoznak. (Even If And Especially When 1987, Invisible Lantern 1988, Buzz Factory 1989)

A Nirvana 1990-es berobbanása után a seattlei zenekarok többségéhez hasonlóan a Screaming Trees is komoly lemezszerződést kap, és bár sosem érnek el olyan mértékű sikert, mint kortársaik és barátaik, azért másodvonalbeli zenekarként egész szépen elboldogulnak a grunge divattá válásának idején… Az igazi sikerkorszak első lemeze az 1991-es, a legtöbbek által ismert Uncle Anesthesia, melynek érdekessége, hogy a Soundgarden énekes Chriss Cornell produceri segédletével készült. A kreativitási áradat azonban még ekkor sem ért véget: folyamatos turnézás mellett – vagyis inkább közben – elkészül és megjelenik az Sweet Oblivion című anyag. 1992-t írunk ekkor. Még ugyanebben az évben a srácok szerepelnek a korszak kultikus filmjének, a már nálunk is emlegetett Facéroknak a soundtrackjén egy számmal, amelynek címe Nearly Lost You. Ezután viszont hirtelen eltűnnek, és legközelebb akkor irányul rájuk a figyelem, mikor 1994-ben Mark Lanegan, a banda énekese a kor két ikonjának, az Alice In Chains énekes Layne Staley-nek és a Pearl Jam gitáros Mike McCready-nek side projektjében, a Mad Season-ben tűnik fel. Az alkalmi zenekar létrejöttének apropója az volt, hogy mindhárman együtt voltak drogelvonón – így megvan a magyarázat a hirtelen eltűnésre is…

Maga a Sreeming Trees azonban még ezután is hosszú ideig inaktív, és már a grunge kifulladásának első jelei mutatkoznak, mikor 1996-ban jelentetnek meg új anyagot Dust címmel. A siker mérsékelt, ekkor már senki nem kíváncsi a négy ellensburgi srácra, akik akaratukon és tudtukon kívül a vidéki garázszenekarként kikísérletezett hangzásukkal és dalaikkal oly sokat tettek hozzá a későbbi mindent felülmúló sikerekhez. A zenekar egyébként egyre kisebb intenzitással, de 2000-ig létezett, hivatalos feloszlásukat akkor jelentették be.

Green River: ez a banda 1984 és ’88 közt volt aktív, életre hívója a későbbi Mudhoney énekes Mark Arm – tehát a Screaming Trees-hez hasonlóan ők is másodvonalbelinek tekinthetőek, de mindenképp kultikus és meghatározó szerepet töltöttek be a műfaj életében. A zenekar basszusgitárosa egy bizonyos Jeff Ament (Pearl Jam) volt, aki az alakulást követően nem sokkal Steve Turner gitáros mellé egy másik bárdistát, bizonyos Stone Gossard (szintén Pearl Jam)-ot is meginvitált a zenekarba. Így már bizonyosan mindenkinél összeáll a kép, hogy mi az összefüggés a Green River és a grunge közt, és ezért van az, hogy a rajongók előszeretettel titulálják a műfaj egyik korai meghatározójának a csapatot.

 

Bár ilyen előzmények ismeretében ez a zenekar egyértelműen a Pearl Jam egyenes ági felmenőjének tekinthető, műfaját tekintve inkább egyfajta pszichedelikus, blues felhangokkal tarkított punk muzsika volt, amit játszottak. A banda nevét, korabeli borítóját és persze a hátrahagyott egyetlen, 1988-ban megjelent Rehab Doll lemez dalait tanulmányozva megengedem magamnak azt a feltételezést, hogy esetükben komoly meghatározó tényező lehetett a marihuanaés más tudatmódosító szerek használata. Ez persze semmit nem von le a dalok értékéből, de az biztos, hogy a hangzáshoz és a mondanivalóhoz sokat hozzátettek a drog nyújtotta élmények.

 A Green River egyfajta underground, nyers hangzású pszichedelikus rockzene, amelyből, egy sajátos nihilisztikus életszemlélet – később ugyebár ez a szellemiség szintén a grunge egyik sajátossága lett – mellett az is kiviláglott, hogy ezek a tinédzserkorból épp csak kilépő srácok a kor ismert rockzenészeit megszégyenítő kreativitással és zenei felkészültséggel bírnak, nem véletlen, hogy későbbiekben, más bandák tagjaiként világsztárokká avanzsáltak.

A Green River 1988-as feloszlását követően Jeff Ament és Stone Gossard új csapatot alapít, melynek énekese egy bizonyos Andy Wood lesz. A csapat a Mother Love Bone nevet kapja a keresztségben, és bár alig két évig léteztek, ők voltak azok, akik igazából lerakták a később grunge néven ismert műfaj alapjait. Andy Wood hirtelen bekövetkezett tragikus halála után, egy bizonyos Eddie Vedder nevű srác vezetésével pedig a Mother Love Bone Pearl Jam néven folytatja pályafutását…

Az M.L.B. tehát a grunge igazi keresztapja, egyetlen lemezükről és rövid pályafutásuk bemutatásának nemrég egy teljes cikket szenteltünk, amely ITT olvasható…

Térjünk rá inkább a Green River másik utódzenekarának, a Mudhoney történetének taglalására: A feloszlás után nem csak Jeff és Stone, hanem Mark Arm énekes és Steve Turner gitáros is új csapat szervezésébe fog. Guy Maddison basszer és Dan Peters dobos csatlakozásával teljessé válik a felállás, és Mudhoney néven el is kezdenek koncertezni a seattle-i klubokban.

Zenéjük erősen punkos hatásokat mutat, a Ramones és a Dead Kennedys mellett nagy elődnek tekintik Henry Rollins-t. Egyfajta értelmiségi dühöngés az, amit művelnek, hiszen a zenei primitivizmus mögé nézve láthatjuk, hogy komoly társadalomkritikákat fogalmaznak meg szövegeikben. De ami a leglényegesebb: akár a dalokat, akár a színpadi megjelenést vesszük górcső alá, akaratlanul beugrik "egy srác, akit már te is láttál, és tudtad jól, hogy utálja magát…"

 

Ezen a négy bandán kívül természetesen a ’80-as évek seattle-i undergroundjában még számos zenekar alakult és alkotott, de közülük talán a már említett Andy Wood első zenekara a Malfunkshun az, ami említésre méltó. Ez a csapat a ’80-as évek elején abszolút glam rock-os hatásokkal operált, nyoma sem volt még a sajátos hangzásnak vagy mondanivalónak. Pusztán kultúrtörténeti érdekességként meg lehet jegyezni, hogy a korán elhunyt énekes mellett megfordult itt a Nirvana alapító felállásának dobosa, Dale Crover, és a későbbi Soundgarden basszer Ben Sheperd is.

A Skin Yard, úttörő zenekarként aposztrofált banda szintén érdemel egy két szót . Bár 1985-től 1992-ig voltak aktívak, és hat lemezt meg is jelentettek, mégsem sikerült világhírnévre szert tenniük-megmaradtak underground, kultikus státuszú bandának.

A Melvins nevű, 1983-ban alakult, egyébként mai napig aktív zenekart pedig szinte minden forrás elődnek aposztrofálja, de ezt az alternatív, sludge- doom hatásokkal operáló rockot játszó csapatot hallgatva nekem semmi nem ugrott be ami ezt indokolná…

A grunge, mint műfaj talán az egyik legrövidebb ideig tündöklő mozgalom volt a rock történelmében, viszont a képviselői meghatározták és újraformálták az egész műfajt a ’90-es évek elején. Manapság egy Nickelback, Black Stone Cherry vagy Saliva számot hallva senki nem kérdezi meg, hogy ezek a mai zenekarok honnan kapták kezdeti inspirációjukat – hisz a blues, a hard rock, a glam mellett már a grunge is ott van a zenékben, mint egy letűnt, de meghatározó és nyomot hagyó zenei stílus.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://3mmm.blog.hu/api/trackback/id/tr427114483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása