Debreceni lévén tudtam, hogy a magyar fantasy egyik ősatyja, Kornya Zsolt a földim. De azt is tudtam, hogy modernkori remeteként él, így nehéz a hozzá vezető utat meglelni. A tavalyi Világok Szárnyai Szerepjáték találkozón azonban mégis sikerült megismerkednünk, majd a rendezvényt is szervező KLK RPG Klub vezetőjének, Györfi Petinek a hathatós segítségével hónapokig tartó szervezkedés után sikerült a beszélgetést összehoznunk. Mélyinterjú Kornya Zsolttal, alias Raoul Renierrel a szerepjáték múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Csak fanatikusoknak!

- Én 1993 februárjában, az akkori Kölcsey Művelődési Központban működő Pegazus Klubban ültem először szerepjáték asztalhoz. A klub nagy öregei, vezetői már akkor félelemmel, vegyes tisztelettel ejtették ki a Kornya Zsolt nevet. Ez azt jelenti, hogy te a magyar szerepjátékosok világában egy ős-figura vagy. A ’80as években te (ti) maroknyian voltatok országszerte. Hogyan ismerkedtetek meg a szerepjátékkal és egymással, hogyan szerveződött a szerepjáték élet a hőskorban?

- Kezdjük akkor Ádámtól és Évától? Ezek szerint durván 10 éves fórom van veled szemben, mert én olyan ’83-ban kerültem kapcsolatba a szerepjátékkal. A nyitó lépésem nekem is-mint oly sok szerepjátékosnak- azok a bizonyos lapozgató harcolós fantáziakönyvek voltak, csak nekem az angol eredetiek, nem a később magyar fordításban megjelentek. Akkor kezdtem gimnáziumba járni és tulajdonképpen ezek a könyvek jelentették nekem az ösztönzést arra, hogy megtanuljak angolul. Mindig is szerettem a fantasztikus irodalmat, és előtte azt a keveset, ami hozzáférhető volt magyarul, el is olvastam.Németül már jó tudtam akkor, és ha az ember szemfülesen járta az antikváriumokat, akkor tetemes mennyiségű könyvhöz juthatott hozzá. Ott találtam meg ezeket a lapozgatós könyveket, amelyek angolul „Fighting Fantasy” címmel jelentek meg. Ezek nem amerikai, hanem brit kiadványok voltak egyébként… rájöttem, hogy milyen érdekes dolog az, hogy a cselekmény a te választásaid alapján zajlik és lapozgatni kell a könyvet össze vissza. Tulajdonképpen ezeken a könyveken keresztül tanultam meg angolul. Egyébként a latinon kívül minden nyelvet így tanultam meg, kiadványokon keresztül, amiknek a tartalmát mindenképpen meg akartam ismerni. A „Fighting Fantasynek” volt egy rettentően egyszerű és kezdetleges asztali szerepjáték változata is. Annak az alapkönyve ott volt a klasszikus sorozat darabjai mellett, én meg megvettem, mert azt hittem, hogy ez is a sorozat darabja. .Otthon derült ki hogy ez valami más, és hogy itt egy szabályrendszert kaptam ahhoz, hogy a saját cselekményemet kialakítsam. Ezt zseniális ötletnek tartottam és azonnal ki akartam próbálni. Az osztálytársaim közt voltak páran, akik hozzám hasonlóan bele voltak zsongva a fantasy irodalomba, belőlük verbuválódott az első szerepjátékos csapat. Az hogy én leszek a mesélő, természetszerűleg az első perctől leosztott szerep volt… . Mikor rájöttem, hogy több rendszer is létezik a szerepjátékok között…

- Álljunk meg egy pillanatra! Hogyan jöttél rá?

- Roppant egyszerűen: a régi Csokonai Könyvesbolt helyén volt az idegen nyelvi könyvesbolt. Én akkoriban azért jártam oda, hogy külföldi fantasztikus kiadványokat vásároljak. Az általam már említett „Fighting Fantasy” könyv bevezetőjében le volt írva, hogy vannak a szerepjátékoknak különféle változatai. Az idegen nyelvi könyvesboltban találtam rá a „What is Dungeons & Dragons?” című kiadványra. Ez egy bemutató kiadvány volt a világ legismertebb és legelterjedtebb szerepjátékához, a D&D-hez. Ez nem egy szabálykönyv volt, hanem az abszolút laikusok számára leírta, hogy mi is az a szerepjáték. A szabályrendszerről csak nagyon homályos képet lehetett ezáltal kapni, de azért azt összeraktam, hogy a „Fighting Fantasynél” ez egy jóval összetettebb dolog lehet…

Feltámadt bennem a vágy, hogy egy komplexebb rendszerben játszhassunk, mert a „Fighting Fantasy” rendszerének komoly korlátai voltak… annyira minimalista volt az a rendszer hogy gyakorlatilag mindene egyes szituációra nekem, mint mesélőnek kellett újabb és újabb házi szabályokat improvizálnom. Steve Jacksonnak volt egy 4 kötetes monstre lapozgatós könyve (ez egyébként napjainkig ennek a műfajnak a csúcsa), és ennek a borítóját megfestettük osztálytermi díszként. Megkeresett minket egy alsóbb évfolyamos srác, hogy ő ezt a képet ismeri, és mondta, hogy neki vannak szerepjáték könyvei. Két évvel fiatalabb volt, mint mi, és az idősebb jogán egyből le is raboltuk a teljes könyvtárát. Kölcsönkértük, majd 10 évvel később nagy rimánkodásra visszakapta:D. Neki volt „Monstre Compendiuma” az Advanced Dungeons & Dragonshoz. Tehát szabálykönyvünk továbbra sem volt, de volt egy „What is the Dungeons &Dragons?”-unk és egy szörny kompendiumunk és pár fénymásolt dolog külföldi magazinokból. Ezek alapján én megpróbáltam rekonstruálni a szabályokat, magyarul újra feltaláltam a D&D rendszerét:... Ez mondjuk egy játszható rendszer volt, házilag, és hogy mennyire ingatag lábakon állt, arról elmondanék egy anekdotikus esetet: én akkor tanultam ugye angolul, a többiek meg tőlem tanultak. A D&D-ben van egy olyan képessége a papoknak, hogy elűzik a élőholtakat. Ez a szabálykönyvekben „turn undead” néven szerepelt. Ha az angol szótárat felütöd a „turn” igénél, akkor több hasábnyi jelentést találsz ott. A sok választási lehetőség közül én a „változni” jelentést találtam megfelelőnek, így nálunk a papok nem elűzték az élőholtakat, hanem azzá változtak. .. Tényleg egy nagyon garázsbuhera szinten futott ez a dolog. A mi saját házirendszerünkben óriási kampányok futottak le, voltak térképink, háttérvilágunk és saját hozzá kapcsolódó mitológiánk, próféciákat dolgoztunk ki satöbbi, satöbbi…

Ez az állapot egyébként az amerikai szerepjátékok hős-és őskorát idézte, ami ugye a ’70es években valahogy hasonlóan indulhatott el. A legelső Amerikában megjelent, Gary Gygax nevével fémjelzett szerepjáték könyvek olyannyira nem tartalmaztak konkrétumokat, hogy gyakorlatilag minden csoport saját házi szabályokat kreált hozzá. A fantasztikus irodalomnak persze még ekkor is nagy rajongója voltam –a mai napig az vagyok-így sokat olvastam a témában, é járattam a galaktikát is. A Galaktikának volt egy nagyon rövid életű tematikus fantasy testvérkiadványa, az Atlantis. Talán 13 számot élt meg… ebben találtam egy felhívást, amit a Magyar Fantasy Egyesület tett közzé, hogy szerepjátékosokat keresnek. Ezek, mint később kiderült, Novák Csanádék voltak. Akkor persze nem tudtam, hogy kik ők. Írtam nekik, kapcsolatba léptünk. El is látogattak hozzánk, végül tőlük kaptuk az első normális szabálykönyvet fénymásolatban. Ennek alapján a korábbi házirendszerünket jegeltük, mert szembesültünk ele, hogy óriási baromságokat találtunk ki. Ez 1986-87 körül lehetett…Rendszeresen látogattuk Csanádékat Pesten, kaptunk tőlük újabb és újabb anyagokat, és persze a kocsmában órákig sztorizgattunk, hogy ki hogyan merre meddig… Ekkor kerültem kapcsolatba először azzal az AD&D világgal, amiből később a M.A.G.U.S. lett, hiszen az tudvalevő, hogy ez Novák Csanád és Nyulászi Zsolt kampánya volt. Egyszer még én is meséltem ebben a világban, azt hiszem az egyik játékos karakter épp Mogorva Chei volt… ennek az ős- M.A.G.U.S. kampánynak azonban kevés köze volt a később megjelenthez, de azért kulcselemek már megjelentek benne. De mint mondtam én ebben csak periferikus jelenlévő voltam, erről Gáspár András vagy Galántai János biztos részletesebben tudnának mesélni. Természetesen a saját, már akkorra rendbe szedett AD&D szabályok szerint játszott kampányom is folytatódott, és akkor szállt be hozzám játékosként Nemes István- ez azért érdekes, mert itt éltük meg szerepjátékosként azokat az élményeket, amely az első kettő, de még egy kicsit a harmadik Káosz –regény alapjául is szolgált.

Amikor a rendszerváltás után pár évvel mi kamaszként elkezdtünk szerepjátékozni, akkor nagyon hülye sztereotípiák keringtek erről a dologról a magyar sajtóban. Szüleink aggódtak, satöbbi. Az én elképzelésem szerint ez a rendszerváltás előtt még rosszabb lehetett-de cáfolj meg, ha nem így volt….

Ez annyira underground volt, hogy gyakorlatilag nem igazán volt politikai-társadalmi vonatkozása… annak idején a fantasztikus irodalomhoz hasonlóan ezt a dolgot kamasz gyerekek múló hülyeségének tekintették. Példának okáért: amikor Novák Csanád először próbált magyar nyelvű szerepjátékot megjelentetni, és megkereste a Magvető Kiadó akkori igazgatóját,- aki később nyilatkozott is a találkozásról, miszerint „megkerestek minket gyerekek, hogy a hülyeségükre adjunk pénzt”- tehát abszolút paternalista módon nyilatkoztak az egészről. Aki szerepjátékos volt annak idején az értelemszerűen rajongója volt a fantasztikus irodalomnak is. A sci-fi olvasókon belül a fantasy olvasóknak volt egy külön szubkultúrája. Szóval fiatalkori tevés-vevésnek tekintették ezt a dolgot, úgy voltak vele, hogy majd kinőjük, de addig sem iszunk-, ami nem volt igaz, mert pl. szerepjáték közben is mindig ittunk (nevet).

A magyar amatőr sci-fi és fantasy rajongók szubkultúrája akkoriban már rendszeresen szervezett táborokat, találkozókat, jól megszervezte magát a közösség. Ezeken én részt is vettem annak idején, remek szórakozást nyújtottak ezek az alkalmak. Akkor, amikor először kezdtük propagálni a szerepjátékot, akkor ezekben a körökben kezdtük el. Elmentünk sci-fi táborokba, és ott a szervezőkkel megbeszéltük, hogy valamilyen szekció formájában bemutatnánk az érdeklődőknek hogy milyen a szerepjáték. A legemlékezetesebb élményeim a szegedi Szefantor Sci-Fi táborban. Ott rengeteg embert „fertőztünk meg” ezzel. Körleveleket küldünk ki előtte-persze nem emailt mert ez akkor még nem létezett:D. Voltak akkor már szerepjáték klubok is. Nyíregyházán például az első klub szintén egy sci-fi közösségből alakult ki. Oda két éven keresztül jártam át mesélni. Volt, hogy a debreceni csapatból ketten-hárman mentünk, és nagyon nagy volt az érdeklődés, nem egy esetben közel 40 érdeklődő gyűlt össze… este érkeztünk és másnap este az utolsó vonattal jöttünk haza. Orrvérzésig menő játékok voltak. Akkor még a klubéletnek egy nagyon erős velejárója volt a közösségi lét is. Az emberek sokkal kevésbé tudták a nem perszonális csatornákon keresztül egymást. Akkoriban még a szerepjátéknak nem jelentettek konkurenciát az online, vagy chatelős változatok, amelyek ma nagy teret hódítanak. Ha valakit érdekelt a szerepjáték akkoriban, akkor el kellett mennie egy klubba és találkoznia kellett emberekkel.

Ha történetben elérünk a rendszerváltásig, akkor történik több fontos dolog. 1991-ben megjelenik a hazai fantasy irodalom egyik alapműve, a Nemes István nevével fémjelzett Éj-Trilógia, a Skandar Graun regények, ezzel egy időben pedig a Gáspár András első M.A.G.U.S. regénye, a Halál Havában, majd 1993-ban megjelenik az első magyar szerepjáték, a M.A.G.U.S....

A Halál Havában már korábban megjelent azt hiszem 1989-ben….

Akkor pláne aktuális lesz a kérdés, amit ebből ki akarok hozni: ti, ős szerepjátékosok, még az előtt hogy szerepjáték fejlesztésbe fogtatok volna, a rendszerváltás környékén, vagy az után egy két évvel a saját játékokban megélt élményeket inspirációnak használva regényeket írtatok, és ezzel megalapoztátok a magyar fantasy irodalmat…

Mi alapoztuk volna már az előtt is:D. Tehát ez nem rajtunk múlt. A magyar fantasztikus könyvkiadás a rendszerváltás előtt egy nagyon érdekes rendszerbben működött, kicsit úgy, mint a könnyűzene. Itt is volt egy Erdős Péterhez hasonló „atyaisten” figura, Kuczka Péter. Mondjuk pozitívabb figura volt, mert jól ismerte a közeget, amiben dolgozott és volt ízlése. Akkoriban teljesen központi irányítás alatt állt a magyar fantasztikus könyvkiadás, amit a Kuczka Péter és az szűk köre jónak talált, az jelenhetett meg hazánkban. Külföldi és magyar szerzők közül is. Ami a végletekig el volt cseszve ebben a rendszerben az az volt, hogy a Kuczka Péter mániája az volt, hogy bebizonyítsa a fantasztikus irodalomról, hogy az magas irodalom. Meglehetősen kritikusan szemlélte az olvasóközönséget. Ő az olvasókat inkább nevelni akarta, és nem kiszolgálni az igényeket. Konkrétan Kuczka a fantasy irodalomban semmilyen érdemlegeset nem talált, ő inkább a társadalomkritikus sci-fit tekintette etalonnak. Például Nemes Istvánnak már a rendszerváltás előtt 5-6 kész regénye volt a fiókban, de esély sem volt arra, hogy ennek a publikálásához támogatást kapjon. Arra pedig, hogy fantasy regény jelenjen meg –pár kivételtől eltekintve, mint pl. a Gyűrűk Ura, vagy Michael Ende Végtelen Története, amik megkerülhetetlenek eben a műfajban-, de Howard, Moorcock vagy hasonló fantasy klasszikusok műveinek megjelentetése ki voltak zárva. Erre már tényleg csak a rendszerváltás után volt lehetőség, mikor a Kuczka- csoport egyeduralma megszűnt. A szerepjátékkal pontosan ugyanez volt a helyzet. Csanádnak a kezdetekkor egyáltalán nem voltak olyan víziói, hogy saját vállalkozásba adja ki a saját maga fejlesztette szerepjáték rendszert. Egész egyszerűen nem volt más lehetősége. Hiába járta végig az akkor működő könyvkiadókat, mindenki a vállát vonogatta.

Érdekesség: Trethon Judit volt egyébként a Kuczka rendszerben „őfelsége ellenzéke”, ő nagyon jó kapcsolatot ápolt az akkoriban szerveződő fantasy- szerepjáték körökkel. Személyesen megjelent a táborokban, találkozókon. A fantasy területén tátongó piaci rést ’89-’90-ben a Griff könyvek hivatottak betölteni. Ebben a sorozatban jelent meg a Halál Havában és az első Skandar Graun regény is. Ezt a vállalkozást Trethon Judit szervezte meg, és ő volt az irodalmi szerkesztő is. Kiadtak olvashatatlan förmedvényeket, de igazi nemzetközi klasszikusokat is, mint például Lord Valentine kastélyát, vagy az Érző Szívű Mágust is. Emlékezetes dolgok voltak, hogy ezek megjelenhettek.

Nemes Istvánnak ekkoriban volt egy ötlete, hogy írjunk egy regényt. Ebből lett az Éj trilógia első darabja. Teljesen Pista volt az ötletgazda, én és egy Rácz Misi nevű srác voltunk a két közreműködő. Misi akkoriban a punk zene szubkultúrájában volt ismert, és nagy sci-fi rajongó is volt. Minden héten nagy brainstormingokat tartottunk. Boroztunk és jöttek az ötletek. Ekkor találtuk Cherubion világának a három istenségét, akik a középkori vérmérséklet-tannak az archetipusairól nyerték a nevüket. Szangvinikus, Kolerikus, Melankólikus. Így lettek ők Sang, Choler és Melan. Elosztottuk a cselekményformálást, és mindenkinek jutott egy félisten. Nemes Pista kezdettől fogva Sangot, a káosz istenét akarta, én Cholert,a sötét mágust kaptam, Rácz Misi pedig ugye a technokrata Melant dolgozta ki, mert hozzá ez állt a legközelebb. Eredeti terv szerint úgy terveztük, hogy mindenki megírja azt a részt a könyvből, amelyik az ő általa kidolgozott istennek a tartományában játszódik. Leon Silver-t a hőst, mint egy stafétabotot kézről kézre adtuk volna. Mint minden nagy ívű terv ez is elméletben működött, gyakorlatban hiba csúszott bele. Konkrétan az volt a hiba, hogy Pista messze többet írt, mint mi. Persze én is és a másik társunk is írt, de végül a regényt az ötleteink felhasználásával Nemes Pista hozta össze. Én később még a második kötetbe is írtam egy-két fejezetet. De ez alapvetően a Nemes István projektje, és ebből soha semmilyen vita nem lett.

Ez a fajta kollektív műhelymunka egyébként később a M.A.G.U.S. születésekor is jellemző volt, így utólag már elég nehéz szétbontani azt, hogy pár pohár bor után ki mit hozott, tett hozzá, talált ki…

- Ha már szóba került, térjünk át Skandar Graun regényekre, hiszen az egy ismert városi legenda, hogy az egy AD&D kampányból született…

- Inspirációként szolgált egy lezajlott játék, valóban. A második kampányom, mint említettem ugye akkor indult, mikor kaptunk normális szabálykönyveket Novák Csanádéktól. Az egyik játékos egyébként Nemes István volt, az ő karaktere volt Skandar Graun, aki meghatározó szerepet töltött be a csapatban a kezdetektől fogva.  Tulajdonképpen egy nagyon hosszú és emlékezetes játéksorozat volt. Skandar Graun volt a nagy túlélők egyike, hiszen klasszikus szisztéma szerint meséltem, ha épp úgy gurult a kocka, ahogy, egyetlen karakter sem bizonyult sérthetetlennek. Istvánnak szerencséje volt a kockákkal, és nagyon jól játszott. Szellemesen, humorosan volt jelen. Ha ő részt vesz egy kampányban, akkor az a kampány biztos nem ül le:D. A mesélők által ambivalens módon kezelt játékos típusba tartozik. Mindig továbblendíti a cselekményt, de erősen modultörő. Én egyébként szeretem az ilyen játékosokat.3 évig tartott ez a mesélés, heti rendszerességgel játszottunk, szóval elég sok minden történt. A második kötet alapjául például egy olyan modul szolgált, ami egy egész hétvégés nyíregyházi játék volt, amikor három napig minimális energiát fordítottunk a létfenntartásra és csak játszottunk. Ugye én akkor azzal a kerettörténettel mentem oda mesélni, hogy a csapat átkerül a káosz létsíkjára és ott mindenféle dolgok történnek velük

-… hát, gyakorlatilag ez benne is van a regényben…:D

- Igen, bár az biztos, hogy Nemes István nagyon sokat inspirálódott ezeken a játékalkalmakon, de a regények nem a kalandmodulok egy az egyben történő átírásai.

- Egyébként szoktatok még játszani?

- Az utóbbi egy évben nem nagyon játszottam, de ennek inkább egészségügyi okai vannak, de remélem, ez hamarosan megváltozók-a szememmel adódott probléma Egyébként folyamatosan játszottam, igen aktívan, inkább mesélőként, mint játékosként.

- 1993-ban megjelent a M.A.G.U.S., ennek az előkészítésére hogyan emlékszel vissza?

- Az ős –MAGUS fejlesztésében én nem nagyon voltam benne, az Pesten zajlott. Az alapokat az az AD&D kampány jelentette, amit Novák Csanád és Nyulászi Zsolt dolgoztak ki. Periferikusan benne voltam, egyszer még meséltem is a csapatnak (Nyúl, Galántai János, Kovács Adrián, voltak ott, később Gáspár András). De én magam nem vettem részt benne. Annyi közöm van hozzá, hogy többen ezek közül jó barátaim. A Kráni Tizenhármak például valahogy úgy született, hogy a Nyúl egyik kampányában Airun Al Marem nevű karakterével átlovagolt egy határon, és ott volt 13 kámzsába öltözött titokzatos figura, Airun és Mogorva Chei aztán fizikai fenyítés bevetésével komoly anyagi javakhoz jutottak… szóval így kezdődött…

Az alapok voltak benne az ős- kampányban, de sokkal másabb formában, mint ahogy azt később a nagyközönség megismerte.

Az hogy a M.A.G.U.S. szerepjátékként és fantasy irodalomként egyaránt ekkora jelentőségre tett szert annak oka van: jókor, jó időben, jó helyen jelent meg. Illetve, Gáspár András adott mellé egy átfogó irodalmi vetületet. András egyébként nem egy nagy szerepjátékos, ezt tudni kell róla. Ő magát a játékot mindig is periférikusan kezelte. Az András irányításával viszont létrejött egy nagyon gazdag irodalmi háttérvilág, ami a hagyományos szerepjátékoknál nem feltétlenül volt ez mindig így. A Greyhawk, vagy a Forgotten Realms esetében az irodalmi szempontok mindig alá voltak rendelve a szerep játékosi szempontoknak. Az adott franchise emelkedésével vagy bukásával a hozzá kapcsolt irodalom is hasonlóan mozog. A M.A.G.U.S.-nál ez viszont nincs így.

Visszagondolva, döbbenetes, hogy játéktechnikailag mennyire le volt kerekítve teljes egésszé, főleg ahhoz képest, hogy egy AD&D klónnak indult az egész… az első „nagy zöld” koherens egészet alkotott.

A későbbi újragombolások hektikus sikereket értek el, de az első szabálykönyv a mai napig elfogadott alap a játékosok körében. Ez viszont már a Novák Csanád érdeme, hiszen azt a nagyívű perspektívát, amit irodalmi szempontból Gáspár András tudott nyújtani, azt játéktechnikai szempontból Csanád adta bele.(persze nem ő alkotta az összes szabályt, de ő foglalta keretbe).

Amikor mi elkezdtük a szerepjátékot terjeszteni, akkor az amatőr sci-fi és fantasy mozgalmak infrastruktúráját használtuk fel-ezt már korábban említettem. Rengeteg ember annak kapcsán próbálta ki a szerepjátékot, hogy korábban fantasy rajongó és olvasó volt.  A Halál Havában elő kiadása ebbe a közegbe érkezett, és első körben meglepte az olvasóközönséget. Ez egy rendkívül tömény könyv volt. A szerzők, Gáspár András és Novák Csanád (az ő közös írói álnevük volt a Wayne Chapman) nagyon sok mindent akartak belezsúfolni a kötetbe. Megpróbálták a teljes nagy ynevi távlatot kisebb excurzusokon keresztül belecsempészni a könyvbe. Így azok az emberek, akik eredetileg „csak” egy fantasy rajongóként találkoztak ezzel a roppant sokszínű, nem titkoltan szerepjátékos világgal, felfokozott érdeklődéssel fordultak maga a szerepjáték kultúra irányába is. Kíváncsiak lettek, hogy ez az őrült bárd, Tier Nan Gourduin milyen világbaba is kalandozik. Ez pedig nagyon jól megágyazott a M.A.G.U.S. megjelenésének…

-A M.A.G.U.S. 1993-ban megjelent és robbanásszerűen vált népszerűvé kis hazánkban. Korabeli becsült adatok szerint akkoriban 30-40 ezer is lehetett az aktív szerepjátékosok száma. Ez lett a magyar szerepjáték fénykora. Erre az időszakra hogyan emlékszel? Te akkor már a Valhalla Páholy keretében szerzőként, műfordítóként és fejlesztőként szerves részét képezted ennek a korszaknak.

- Én már 18 éves koromban eldöntöttem hogy csavargó leszek, ehhez az elhatározásomhoz aztóta is becsülettel tartom magam. Én most 44 éves vagyok, de hivatalosan egy perc munkaviszonyom sem volt. Se alkalmazottja, sem alvállalkozója nem voltam sem a Valhallának , sem más kiadónak. Szabadúszóként vállaltam munkákat a Valhallának és másoknak, de az tény, hogy a Valhalla Páholy meghatározó volt az én életemben is. Ott jelentek meg az első regényeim. Eredetileg fordítóként dolgoztam nekik, majd a RÚNA magazinban megjelent novellák formájában a Mersant-ciklus, és felvetődött akkor, hogy ebből lehetne regény is.

Felvetettem Csanádnak, hogy mi lenne, ha írnék egy MAGUS regényt. Csanád beleegyezett, így született az Acél és Oroszlán. Én a M.A.G.U.S.-t mint szerepjátékot elsősorban irodalmi szempontból tartottam fontosnak. Nekem Ynev, mint irodalmi terep mindig is izgalmasabb volt, mint szerepjáték közeg.

Nagyon érdekes, de 2006-ban volt az első alkalom, hogy én M.A.G.U.S.-t játszottam…

Inkább klasszikus külföldi rendszerekkel próbálkoztam. M.A.G.U.S.- ban az én szerepjátékosi tapasztalatom vajmi kevés…MAGUS fejlesztőként érdekes módon sokkal több közöm van a dologhoz. Nyulászi Zsolt távozása után-mikor felmerült, hogy milyen új M.A.G.U.S. kiegészítőket lehet kiadni- akkor például a SUMMARIUM-nak én lettem az egyik fő fejlesztője. Rajtam kívül még Gáspár András és Gáspár Péter (Jan Van Dem Booman) vállalt oroszlánrészt a fejlesztői munkából. (nem rokonok egyébként) Meg is látszik rajta, hogy három író csinálta.:D Az egy nagy újrafazonírozása volt Ynev világának.

Viszont a benne található játéktechnikai dolgok inkább csak függelékként értelmezhetőek csupán. Az ideális szerepjátékfejlesztőnek a játéktechnikára kell helyeznie a hangsúlyt, és sokkal jobban kell értenie a matematikához, mint én. Tehát én játékfejlesztőnek csapnivaló vagyok. A SUMMARIUM után is voltak még fejlesztői munkáim, de igazából ezek esetében arra vagyok a legbüszkébb, hogy nem láttak napvilágot:... Csalódást okoztak volna…

De visszatérve az eredeti kérdésre: a ’90es évek közepe-vége tényleg a magyar szerepjáték aranykora volt, ezzel együtt pedig a Valhalla Páholy aranykora is, hisz akkoriban ez egy piacvezető vállalkozás volt ezen a téren. Problémák persze voltak akkor is, bár így visszatekintve tényleg mitikusnak nevezhető az a korszak. A szerepjáték az nem egy kiadóbarát műfaj. Egy szerepjátékosnak nincs szüksége egy teljes garnitúra könyvre ahhoz, hogy játsszon. Például kalandmodulokat kiadni már akkoriban is veszteséges volt kiadni…

-… én sem vettem meg őket…

Őszinte vallomás. Egy csapat esetében általában egy főnek vagy egy-két embernek vannak meg a könyvek és a kiegészítők. Az emberek kölcsönkéregetik egymástól a dolgokat, lefénymásolják, satöbbi. Kifizetődő a szerepjáték csak akkor volt, amikor elképesztő mennyiségű ember volt, itthon aki játszott. Ez, mint ahogy te is mondtad a ’90es években volt. A M.A.G.U.S.-nak nem volt akkoriban alternatívája. Az akkor honosított külföldi szerepjátékok közül egyik sem futott be olyan nagy karriert, és nem voltak még online szerepjátékok, MMO RPG-k, mint most. Nem voltak azok az interaktív szórakozási lehetőségek, amelyek fantasy alapokra épültek. Ezek egyébként most már nagyon széles potenciális szerepjátékos réteget fogtak meg mára. Ez nem panaszkodás egyébként, ez egy tény. Egyébként a M.A.G.U.S. szárnyalása idején még kártyajátékok sem voltak, azok is pár évvel később jelentek meg.

Az említett időszakban viszont az, aki valami interaktív fantasy játékra vágyott, annak az asztali szerepjátékon kívül nem volt alternatívája. Maximum a lapozgató könyveket lehet még itt említeni, de azoknak ugye vannak korlátaik…

Egyébként hogy kiderüljön, mi volt kiadói szempontból sikeres, ahhoz elég megnézni, hogy minek volt több kiadása: ez csak az alapkönyv és a Bestiárium. A már említett kalandmodulok, vagy a világleíró kiadványok jóval kevésbé voltak sikeresek. A kasztkönyveket eléggé vegyesen fogadta a közönség. Ez pedig azért volt, mert –gondolom, nem árulok el újdonságot-a M.A.G.U.S.- nak az alapkönyv után megjelent kiegészítőkben nem volt erőssége a koherens játéktechnika…A Valhallán belül kevesen voltak, akik szerettek játéktechnikával foglalkozni- például Jakab Zsolt, vagy Kovács Adrián, illetve Láplidérc, aki a Harcosok, Barbárok…-at fejlesztette, és most nem jut eszembe a polgári neve….

Én például, mikor játéktechnikai dolgot akartak rám sózni, mindig kibúvót kerestem... Persze sok játékrendszert ismerek, de semmi kedvem nem volt azzal foglalkozni, hogy bizonyos dolgokat hogyan lehet beleintegrálni a M.A.G.U.S. szerepjáték rendszerébe. Az erősségünk mindig inkább Ynev világának alakításában rejlett. Azért mondom többes számban, mert van jó pár ember, akinek gyakorlatilag a M.A.G.U.S. megjelenésétől napjainkig folyamatos a jelenléte ebben a közegben: Gáspár András, Gáspár Péter, jómagam, és a jogi viták kirobbanásáig Pálinkás Doki is ezt a kört erősítette. Nyulászi Zsolt már jóval korábban, a Codex szerepjáték fejlesztése kapcsán kiszállt, de neki a korai években nagyon meghatározó szerepe volt.

- Már érintettük az új korszakot, mikor úgymond kipukkant a lufi…

- Az adott vásárlóréteg, aki fantasztikus kalandokra vágyott, annak két lehetősége volt: fantasztikus regényeket olvasott, vagy szerepjátékozott. Ennek a behatárolt vásárlórétegnek azonban napjainkra számos lehetősége adódott az online játékok kapcsán. Más iránya fejlődik ez a piac napjainkban.

- A jelenlegi szerepjáték közeget és ezzel összefüggésben a fantasy könyvpiacot hogyan látod?

- A szerepjáték visszakerült abba a közegbe ahol leginkább otthonos a létezése: a privát játékos társágokban él tovább ez a mozgalom. Vannak klubok és rendezvények, de ezek alkalomszerűen működnek. A régi vonalas klubmozgalom megszűnt. Tavaly például hívtak a nagy öregek győri találkozójára, ami a Sárkányszív szerepjáték találkozó utódrendezvénye, rengeteg régi ismerőssel találkoztam. Még meséltem is. Nagyon szép élmény volt, de nem egy mindennapi élmény. A szerepjátékos generáció egyre öregszik. Kevesebb az utánpótlás. Mi a „hőskorban”, vagy akár ti az „aranykorban” más helyzetben voltatok/voltunk. De ennek az okát már kifejtettem az előbb. Az átlagéletkor 30 év körül , vagy inkább a felett van, és egyes játékostípusok-mint a tápoló kissrácok- kihaltak mára.

Az asztali szerepjáték mozgalom tagjai nem nagyon vesznek könyveket, a régiekből játszanak, új irodalmi regényeket i vagy olvasnak, vagy nem… ez azzal jár, hogy a szerepjáték könyvpiac is beszűkült. Szerepjáték könyveket kiadni egyszerűen ma már nem éri meg kiadni papír alapon. Sokkal több munka van vele, mint egy irodalmi művel, pedig az sem kevés… ez esetleg nosztalgia, vagy küldetéstudat miatt jöhet létre maximum. De nem hiszem, hogy záros határidőn belül megújuljanak a dolgok. Bár a M.AG.U.S.-sal kapcsolatban van ilyen ötlet, e mögött régi fanatikus játékosok állnak, akik hajlandóak erre pénzt és energiát áldozni…

A szerepjáték jövőjét én a Lux Gabi féle „Kard és Mágia”-  ban látom. Mikrofejlesztés, designerekhez köthető minimalista szabályrendszerű házi fejlesztések, „print on demand” módon. Az illetőnek aki csinálja az így sem éri majd meg, mert a befektetett munkát senki nem fizeti ki, tehát ez öröm-meló, de az anyagköltség visszajöhet, így kijön a dolog null szaldóra. (nemrég a debreceni DérCon képregény találkozón is bemutatásra került egy ilyen házi rendszer, a D.O.B.R.A.N.-a szerk.)

Utolsó kérdés: a M.A.G.U.S. gyakorlatilag széthullott, és most számos utód-kiadó marakodik ezen az örökségen….

Elég nagy balhé volt, de hál istennek, ennek vége lett. Aki ebben benne volt annak nem volt egy „Hawaii, dizsi napfény”. Hatos pakkokban hozta a postás a bíróági idézéseket akkoriban. A jogi helyzet rendeződött, a Delta Vision kiadóhoz kerültek a M.A.G.U.S. jogok, pontosabban elsősorban Gáspár Andráshoz, aki a Delta Visionel áll szerződében. Ez nem azt jelenti, hogy egy másik kiadó nem tudna kiadni M.A.G.U.S. kiadványt, de ha ilyet szeretnének, akkor a Delta Visional kell tárgyalni, akik Andrást képviselik. Egyébként engem is ők képviselnek. De egy osztott világ esetében elég bonyolultak ezek a jogok. Ezzel a jogerős bírósági döntéssel egyetlen régi szerző nem értett egyet: Alan O’Connor.(Pálinkás Imre), aki azóta kivonult a szcénából.