3M

egy látensértelmiségi alibigitáros forradalmár megmondásai

A Tankcsapda -jelenség

2015. január 31. 18:43 - fehersolyom

...avagy rockmenedzselés felsőfokon

A tavaly negyedszázados jubileumát ünneplő Tankcsapda vitathatatlanul a magyar rock-és könnyűzene egyik állócsillaga.

Hogy ez így alakult, annak sokrétű okai vannak, de egy fontos aspektus az, hogy a zenekar tevékenysége jóval túlmutat azon, hogy egyszerűen „csak” rendszeresen turnéznak, és egy-két évente lemezeket jelentetnek meg. (bár hozzáteszem, ez már önmagában is üdvözítő, hisz’ a hazai életben kevés az a több évtizedes múltra visszatekintő csapat, akik önmaguk szembeköpése nélkül nem az évekkel ezelőtti sikerek nosztalgiájára építve próbálnak a vízfelszínen maradni.).

 

„… a háttérben sok olyan dolgot kell csinálnunk a zenekar érdekében, ami nem kimondottan élvezetes, de a céljaink eléréséhez szükséges, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ehhez a „nemszeretem” dolgok is szervesen hozzátartoznak. Az, amit a közönség lát, egy-egy jól sikerült klip, sikeres koncert, lemezmegjelenés, dedikálás, csak a jéghegy csillogó csúcsa.”

Lukács László, Quart 2014.07.06.

Mint a fenti idézetből kiderül, ez a fajta mentalitás nyilván magával hoz olyan dolgokat, ami alapvetően elő látásra idegenek lehetnek egy zenész kompetenciáitól, viszont ha valaki permanens sikerre vágyik, akkor kénytelen a saját életét menedzselni. (ha valaki gyakran olvasgatja világhírű zenészek és zenekarok memoárjait, mint például a Rolling Stones vagy a Mötley Crüe, akkor visszaköszön  a jelenség). A többlet feladatok és a többletenergia pedig értelemszerűen többletsikert szülnek. A Tankcsapada azért válhatott kikerülhetetlen jelenséggé, mert önmenedzselési tevékenységükkel nem csak magukat, hanem a magyar zeneipart-és a fesztiválpiacot is újradefiniálták-, ha úgy tetszik modernebbé, nyugatiasabbá formálták. Saját hitvallásuk szerint ők mindig haladnak a korral,mert akár a piaci szegmens sikeres szereplői, a zenekar is nagyon jól tudja: aki ezt nem teszi, az vesztes lesz.

Mire is gondolok?

1. Tehetségek felkarolása

„Ha valakinek jól megy a rockzenében, akkor az a következő generációt húzza magával.” Fejes Tamás Lángoló Gitárok 2013.07.9.

Bizony, sokan talán nem érzik annak a jelentőségét, de kikerülhetetlen tény, hogy a TCS számos alkalommal önmagában azzal be tudott futtatni zenekarokat, hogy magával vitte őket egy –egy országos turnéra. Ezzel a húzásukkal pedig egyfajta tehetségkutató-és gondozó feladatkört is magukra vállaltak. Ma nem, vagy legalábbis nem abban a formában ismernénk a Junkies-t, a Depressziót, vagy a mára megboldogult Mantra zenekart, ha a TCS nem ajánlja fel nekik, annak idején turnévendég szerepét… de a Kowalsky meg a Vega legutóbbi aranylemeze sem születhetett volna meg, ha a híres-hírhedt MOL- lemezterjesztési receptet nem adja át nekik a debreceni trió. Persze sok zenekar csinálja még ezt, de az tény, hogy a ’Csapda volt ebbe hazánkban az első, és ezzel a kiváltságukkal a mai napig élni szoktak, számos csapatot hozzásegítve ezzel a szélesebb rivaldafényhez.

 2. Szponzoráció

 A debreceni rockmafia szintén az idők szavára hallgatva elsőként tudott bevonni szponzori pénzeket a produkciója finanszírozására. Persze mint minden újdonság, ez is nehezen ment le a torkokon, de ha tőlünk kicsit nyugatabbra tekintünk, akkor láthatjuk, hogy ez már évek, sőt évtizedek óta egy bevett szokás…

„Akkor tehát zenekaron belüli döntés volt a sokat támadott Soproni szponzoráció is? -Szerintem ebben – és sok más esetben is – a Tankcsapda akarva, akaratlanul úttörő szerepet tölt be.”

Lukács László HVG, 2014.10.13.

tankcs_sajtotaj_2_-733595.jpeg

A Tankcsapda első generációs rajongói ma már 30-as, 40-es családapukákká „cseperedetek” és ők –karöltve a hazai rocksajtó egy szűk, de hangos és a zenekart konzekvensen támadó rétegével- egyfolytában a „régen jobb volt” és „nem olyan, mint régen volt” fázisokat ismételgetve keseregnek. Ezek az emberek azonban inkább a saját fiatalkorukat siratják, és nem veszik észre, hogy a világ-és ezzel együtt a Tankcsapda is-megváltozott. Emiatt a Tankcsapda is más működési mechanizmusok alapján működik, mint 10, 15 vagy 20 évvel ezelőtt. Ellenkező eetben a zenekar már valószínűleg rég megszűnt volna létezni…

"Magyarországon, ha valaki sikeres, az gyanús"- Fejes Tamás HVG, 2014.10.13.

Leginkább ennek a gondolatnak tudható be, hogy a zenekart évekig-vagy talán napjainkig-sokan támadják azért, mert bizonyos cégek úgy döntöttek, hogy win-win alapon szponzorációs pénzt fektet a produkcióba. A zeneipar a internetes letöltések miatt egy komoly bevételi forrástól-a lemezeladástól- esett el, és ezt nyilván máshonnan-főleg merchandise termékekkel és szponzorok bevonásával próbálták több kevesebb sikerrel pótolni. A Tankcsapda sikerének egyik pillére, hogy ezt a trendet meghonosította itthon, és olyan nagy cégeket tudott maga mellé állítani, mint a MOL, az OPEL, vagy épp a Soproni Sör. Mondjuk, zárójelben megjegyzem, hogy lemezeladásban is messze ők vezetnek, mert ennek a szponzori támogatásnak köszönhetően nekik sikerült egy kreatív és újszerű lemezterjesztési módot kidolgozniuk, de ez már egy másik kérdés…

asp_620_29-fejes-tamas-a-tankcsapda-dobosa1.jpg

A rosszakarók kedvéért nézzük meg egy kicsit ennek az érmének a másik oldalát.

„Ha egy cég a rock ’n rollba pénzt áldoz, az nagy kiváltság. Mi büszkék vagyunk rá.” Lukács László Lángoló Gitárok 2013.07.19.

Ha az átlag magyar zenehallgató rockrajongó emberke kicsit is szétnézne az országhatárokon túl, akkor láthatná, hogy ez nem újdonság. De amíg senki nem tartja hiteltelennek mondjuk Slash-t azért amiért a koncertjein a Monstre Energy Drink molinója nagyobb felületet kap, mint a sajátja, addig a Tankcsapda itthon az összes „eladták magukat” típusú hülyeséget megkapta. Persze lehet ezek az emberek már régen nem járnak koncertre vagy nem vesznek zenekari pólót, de a statisztikák alakulását Paksi Endre már megénekelte jó régen: "elhagynak százak, de jönnek ezrek."

A zenekar egyébként a szponzorációs és egyéb felkérések kb 85%-át elutasítja. Egy Tankcsapdás sör, pálinka vagy akár autó,és a benzin, netalán signiture hangszer jól beleilleszkedik az image-be, de azt hiszem senki nem látta még Lukács Lacit chipset reklámozni, és Sidi sem szokta az XY pelenkát reklámozni-pedig a második gyereke még épp csak pár hónapos...

10891516_853814447995177_6985033177083802808_n.jpg

 3.Fesztivál Catering

„Például mikor annak idején elkezdtük kérni, hogy az öltözőbe hozzanak nekünk pár szendvicset, és néhány palack vizet, jött a többi zenekar kiakadva, hogy mit képzelünk magunkról, hogy már ekkora sztárok vagyunk, ma meg már ott tartunk, hogy nincs olyan zenekar, akinek ne lenne ott a „rájderében” hogy az öltözőben milyen kaja meg pia legyen. És ez jó dolog, mert ez jár mindenkinek, de ezt az utat is ki kellett taposni.” Fejes Tamás 2013.07.19. Lángoló Gitárok

Hát ezt Fejes itt annyira jó összefoglalta, hogy nem is fűznék hozzá semmit. :D… tőlünk nem sokkal nyugatabbra, a sógoréknál a legkisebb zenekar legkisebb klubkoncertén sem volt kérdés a cathering mondjuk 10-15 évvel ezelőtt sem. Valamiért a magyar klubtulajdonosok és fesztiválszervezők azonban sokáig elfelejtkeztek erről az apróságról… persze aztán jött a Tankcsapda és….

A rövid összeállításunkból kiderül talán a fikázóknak is, hogy mi mindent tett a cívisváros rocktriója azért, hogy mi zeneszerető és koncertre járó emberek jól érezhessük magunkat.

Ha pedig kifejezetten TCS koncertre megyünk, akkor azért még mindig egy energikus, hiteles és dögös zenekart láthatunk „terpesz állni”, és hát lássuk be, háttérmunka meg innováció ide vagy oda, azért egy rock zenekarnál mégiscsak ez a legfontosabb.:D

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://3mmm.blog.hu/api/trackback/id/tr847127779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.03. 05:44:33

a cathering az mi a pöcsöm?

fehersolyom 2015.02.03. 07:44:10

kaja, pia. de ezt nyilván jól tudod:D
süti beállítások módosítása